Gyurkity Péter

A mobilpécék egyötödét akarja az ARM

Az ARM tervei szerint sokkal gyorsabban hódítanának a számítógépek mobil szegmensében, mint ahogy az Intel teszi majd ugyanezt az okostelefonok és táblák piacán. Mindkét cég versenyképességet ígér.

Az ARM vezérigazgatója a Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozott a napokban, vállalata terjeszkedési terveivel kapcsolatos kérdésekre válaszolva. Elmondta, hogy ebben szeretnék megelőzni az Intelt, elképzeléseik szerint pedig sikerülni is fog a lendületelőny megőrzése, amely a versenyképes áraknak és a saját fejlesztésű chipek egyéb előnyeinek lesz köszönhető.

Miközben ugyanis az Intel egy számára teljesen új területre, az okostelefonok és tábla PC-k piacára tör be legújabb, a Medfield sorozatba tartozó Atom chipjeivel, addig az ARM a személyi számítógépek és a szerverek szegmensében szeretne hasonló debütálást lebonyolítani, a megfelelő visszhang és kedvező fogadtatás reményében. Mi több, az évtized közepére, vagyis 2014-15 tájára már a mobil PC-k piacának 10-20 százalékát kaparintanák meg, amely igencsak ambíciózus elképzelés, de a cégvezetés szerint mindenképpen elérhető. Elsősorban azért gondolják ezt, mert a felhasználók igényeit az ARM processzorok is kielégíthetik majd.

A legtöbb laikus PC-használó ugyanis mindössze néhány alapvető funkcióra támaszkodik a mindennapokban. Igényt tartanak egy böngészőre, egy levelező programra, az Office csomag bizonyos részeire, valamint az Adobe Photoshop-ra, vagy valamilyen hasonló alkalmazásra. Ezen feladatokat az ARM chipekkel felszerelt jövőbeli mobilpécék is könnyedén elláthatják majd, ráadásul ez utóbbiak némileg olcsóbbak és alacsonyabb étvággyal rendelkeznek, hiszen az eddig a hordozható termékekben használt processzorok éppen hatékonyságukról és alacsony fogyasztásukról ismertek. Az már más kérdés, hogy a processzor meglehetősen kicsinyke részét teszi ki egy komplett masina árának, arról nem is beszélve, hogy a megszokott programok jó része lassan fut majd az új architektúra példányain.

Az Intel a maga részéről az okostelefon szegmens 5-10 százalékát szeretné kikanyarítani magának az elkövetkező években, ezzel egy időben minden területen versenyképesek akarnak maradni az ARM fejlesztéseivel szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sola #6
    Igen, idén a második félévben már teljesen elterjedtek lesznek a duál Cortex-A9-es olcsó kínai cuccok. Jövőre ők is váltanak quad Cortex-A9-re, utána pedig quad A15-re.

    Szerintem reális, hogy az ARM elvegyen mobil jellegű gépekben részesedést az Inteltől. Szerintem a smartbook jellegű készülékekben van nagyon nagy potenciálja az ARM-nak.

  • patiang #5
    Hát én is filóztam, hogy mi a fenét akar az ARM a kakival.
  • hungi #4
    Már itt is vannak az olcsó kínai tabletek 2magos cortex 9-es arm procikkal, 2 vagy 4 magos Mali400 GPU-val szerelve, és ez még csak a kezdet...
  • hungi #3
    "A legtöbb laikus PC-használó ugyanis mindössze néhány alapvető funkcióra támaszkodik a mindennapokban. Igényt tartanak egy böngészőre, egy levelező programra, az Office csomag bizonyos részeire, valamint az Adobe Photoshop-ra, vagy valamilyen hasonló alkalmazásra"

    Na menjenek a p*csába, mer' a laikusok bőszen Photoshop-olnak a mindennapokban, persze.... Ez mégis mióta az egységsugarú felhasználók alkalmazása? Az, hogy valamilyen képszerkesztő/retusáló alkalmazást használnak, még elhinném, de ide a bökőt, hogy Pl. a Picasa-t is többen használják a PS-nél...

    Hol vannak a zenelejátszók? Hol vannak a videólejátszók?
  • asgh #2
    Az idő mindenképpen az ARM-nak dolgozik, mert míg az Intelnek folyamatosan tartania kell a csúcsprocesszor vonalát és emellett kell új frontot nyitnia a mobil szféra felé, addig az ARM-nak csak annyi a dolga, hogy azt csinálja amit eddig: fokozatosan növeli a teljesítményt úgy, hogy az ne menjen a mobilitás és az olcsóság rovására.
  • duke #1
    "A mobilpécék egyötödét akarja az ARM "

    csak harmadszorra sikerult, nem mobilvecet olvasnom