Berta Sándor

Windows 8 - figyelemmel kíséri a EU a böngészőkérdést

A Microsoft új operációs rendszere kapcsán kitört legutóbbi vitára már az Európai Unió is felfigyelt és árgus szemmel nézi, hogy a tengerentúli óriáscég stratégiája okot ad-e a beavatkozásra.

Mint ismert, a napokban hírben és összefoglaló cikkben is beszámoltunk arról, hogy a Mozilla kifogásolta a Microsoftnak azt a döntését, amelynek eredményeként jelentős nehézségekbe ütköznek azok, akik az ARM chipekre kifejlesztett operációs rendszeren saját böngészőt szeretnének elrajtoltatni. A kritikát hamarosan a Google illetékesei is megismételték, kiemelve, hogy ezzel a szoftvercég kizárólag saját fejlesztése előtt nyitja meg a szükséges kapukat, a többiek kívül rekednek majd. A Windows RT alatt ugyanis a hagyományos asztali felületen (Classic Mode) nem, az új Metro felületen pedig komoly korlátokkal lesz lehetséges alternatív böngészőket elkészíteni, ezzel pedig gyakorlatilag egyszemélyesre szűkül le az utóbbi években kibővült mezőny.

Nos, úgy tűnik, hogy a bírálatok nyitott fülekre találtak, hiszen Antoine Colombani, az Európai Bizottság szóvivője közölte: tüzetesen meg fogják vizsgálni, hogy az amerikai óriáscég miként bánik a böngészőfejlesztőkkel. Ennek oka, hogy meg akarnak bizonyosodni arról, hogy a társaság a Windows 8 esetében nem hozza hátrányos helyzetbe a vetélytársait. Colombani közleményében kifejtette azt is, hogy feljegyezték a Mozilla, illetve a Google kritikáit és nyomon követik a további fejlesztéseket. Így akarják biztosítani, hogy a Microsoft a jövőben is tartsa magát az Európai Unióval 2009-ben kötött megállapodáshoz.

Ugyanakkor ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság szóvivője világossá tette azt is, hogy az akkori, böngészőválasztást garantáló egyezmény kizárólag a PC-kre vonatkozott. Éppen ezért jelenleg tisztázatlan, hogy a megállapodás a Windows RT verzióra is vonatkozik vagy sem. Bár a Windows RT-t elsősorban ARM processzoros táblagépekhez szánja a cég, könnyen előfordulhat, hogy ha lesznek ARM CPU-s PC-k, akkor azokra szintén ez a kiadás kerül majd. Ebben az esetben a vállalat megsértené a 2009-es egyezséget.

A Microsoft eddig nem reagált sem a Mozilla és a Google kritikáira, sem az Európai Unió felvetésére. A cég egyébként könnyen bajba kerülhet, hiszen 2010-ben hasonló helyzetben a piaci verseny megsértésével vádolta meg az Európai Bizottság és akkor a vállalat - a PC-k esetében - kénytelen volt bevezetni a böngészőválasztást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • macleod2005 #36
    Hiszti az egész, droidra még most sincs firefox, szóval nem értem mit kaparnak már a microsoftnál... opera mini úgy f*s ahogy van... safari ... vegyél iphonet... chrome? majd ha lesz ie a droidra.
  • quantum #35
    Még ha csak ennyi hülyeség lenne benne...
  • kakamatyi123 #34
    >Vicces, de itt a forumban mind a windows, mind a linux szakertok tevednek jopar >dologban.
    >Windows: monolitikus windows nt kernel (6.1), pnp-es driver-ekkel
    >Linux: monolitikus linux kernel (2.6.x), pnp-es driver-ekkel
    >Macosx: monolitikus mach 2-es kernel (apple nev: xnu), pnp-es driver-ekkel

    Lol, a WindowNT es a MacOS kernel miota monolitikus???
    Mi a forrasod?

    Hybrid kernels are micro kernels that have some "non-essential" code in kernel-space in order for the code to run more quickly than it would were it to be in user-space. Unlike monolithic kernels, these types of kernels are unable to load modules at runtime on their own.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Kernel_(computing)#Monolithic_kernels_vs._microkernels

    Amugy az osi kodokat, amit anno lenyultak a unix osokbol, az idok folyaman mar kb. 100 szor ujrairtak jopar milliard dollart es fejlesztoi mukaorat beleolve, a funkcionalitas sokszorosa a reginek, de igen, minden mai os Unix clone...:)


  • asgh #33
    Nem fog eltűnni a desktop mód, ahogy az iOS sem lesz desktop oprendszer.
    A tartalomfogyasztó eszközökhöz ugyanis tartalomgyártás is kell, márpedig mindegyik ökoszisztéma (droid, windows, iOS-osx) abban érdekelt, hogy a saját rendszerén belül tartsa mind a gyártást, mind a fogyasztást. Jó példa erre az apple tankönyv rendszere: van osx-es fejlesztő és iOS-es olvasó alkalmazás és a hozzájuk tartozó terjesztő szolgáltatás. Ha bármelyik elem hiányozna, az egész rendszer értelmét vesztené.
  • asgh #32
  • Ferrer #31
    Az utolsó bekezdésed szerintem azért annyira nem életszerű. Csak nem fog az IT visszafele fejlődni. Telefonon még teljesen rendben van, hogy teljes képernyős alkalmazásokat használunk, leginkább egyszerre egyet, azért desktop gépen ez nem túl kényelmes. Ez olyan, mint az érintős monitor, ha tényleg olyan jó lenne, már felkapta volna az Apple és más gyártók, és most pár éve nem egérrel dolgoznánk. A Microsoft is csúnyán be fog bukni azzal, hogy így erőlteti a Metrót desktop felületeken. Mert erőszakosan egységesíteni akarnak mindent, meg rákényszeríteni a felhasználókra egyfajta megoldást, a választás szabadságának megadása nélkül. Remek lesz majd tableten Wordot használni úgy, hogy egy ujjaddal 4 ikont nyomsz meg egyszerre, hasonlóan nagy élmény lesz buta tablet alkalmazásokat desktopon használni full screen módban..

    Az Apple-nél legalább tudják, hogy mi való asztali gépre / notebookra és mi való handheld-ekre. De még az iPad és iPhone alkalmazások is differenciáltak. Ha egy fejlesztő úgy dönt, valamelyikre közülük fejleszteni akar, de optimalizálnia kell az adott felületre. Ebben áll a hatalmas Apple-féle "korlátozás".
    Persze ezután se fognak emberek tömegesen átállni PC-ről Macre, úgyhogy nagyon is elképzelhető, hogy 2013 már valóban a linux éve lesz, a Microsoftnak meg előbb-utóbb néhány tégla meg az Office marad az egyetlen fegyvere.
  • kvp #30
    Vicces, de itt a forumban mind a windows, mind a linux szakertok tevednek jopar dologban.

    Windows: monolitikus windows nt kernel (6.1), pnp-es driver-ekkel
    Linux: monolitikus linux kernel (2.6.x), pnp-es driver-ekkel
    Macosx: monolitikus mach 2-es kernel (apple nev: xnu), pnp-es driver-ekkel

    A 3 rendszer nagyjabol hasonlo mukodesu, csak masok fejlesztettek oket. A bsd-s ip stack peldaul mindharomban megvan, a windows es a macosx vette a kodot bsd-tol, a linux-ban ujrairtak. A windows-hoz visual studio-t ajanlanak, a masik kettohoz gnu-s forditokat. A windows-ban a gui-k a gdi (desktop) es az uj metro, macosx-en az aqua (nextstep-bol), mig linux-on kde, gnome, ujabban az android es van meg jopar par tucat kisebb.

    Linux mitoszok:
    a) bonyolult telepites: Ahany linux annyi valtozat, van amit konnyu felrakni van amit nem. De meg a mernokoknek es linux fejlesztonek szant debian is felmegy olyan kerdesek nelkul mint file-rendszer es swap. Csak alapbol az alap telepitest kell valasztani indulasnal es minden felrak magatol ahogy a legtobb embernek jo kb. mint a windows. Bonyolitani a windows telepitest is lehet, csak azt sem erdemes.
    b) stabilitas, driver-ek, pnp: Sima debian-t hasznalok munkara is, de meglepoen jol kezeli az osszes usb-s kutyut gui-bol. Stabilitas is jo, csak nem szabad piszkalni az alap beallitasokat. A driver tamogatas olyan amilyen, nemelyik gyarto nem keszit driver-t csak windows ala, errol a gyarto tehet nem a linux-os kozosseg.
    c) Bonyolult hasznalat: Ez a gui-tol fugg, van egyszeru linux is, mint pl. az android (google linux android gui-val), az atlag felhasznaloknak ezt kellene a desktop gepukre is rakniuk mindjart elegedettebbek lennenek. Persze ha valaki nem ert hozza es ezert kivalaszt egy rossz minosegu es nehezen hasznalhato disztribuciot, akkor erheto, hogy nem fogja tudni hasznalni. Mint irtam, en debian-t hasznalok, de csak azert mert altalaban minden megy alatta kulon allitgatas nelkul. (igen meg a windows-os jatekok is)

    A cikkhez hozzaszolva meg az a gaz, hogy a microsoft azt csinalja amit az apple, csak meg durvabban masolva oket. Az apple is erossen cenzurazza az ios alatt elerheto alkalmazasokat, a microsoft meg annyira, hogy nativ alkalmazaskent csak az o termekeik mehetnek winrt alatt. Android alatt meg mindenki azt csinal amit akar. (be kell jelolni elotte az ismeretlen forrasok opciot a beallitasokban) A microsoft egybkent nem a konkurencia kiszoritasa miatt vezette be ez a korlatozas, csak azert mert a winrt rendszeren hianyzik a biztonsagi reteg tehat a nativ alkalmazasok szamara egy win95 biztonsagi szintjevel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy egy kulso bongeszo siman osszeomlasztana a rendszert. A metro gui egy sandbox, mint a flash, szoval az az alatt futo programoktol vedett a rendszer. Egyebkent meg egy frissitessel ki fogjak venni a desktop modot, csak meg nincs kesz az osszes programjuk metros valtozata. Ha felengednek mas programokat is a gepre, akkor kesobb nem lenne torolheto egy mozdulattal a dektop mod. A jovo egyebkent ez, tehat ahogy a legtobb windows-bol ki fog kopni a desktop mod, ugy a legtobb mac-es gepen is csak ios lesz. Ekkor marad az android, mert az ala barmit fel lehet hack-elni legalisan, meg a win98-at is dosbox-ban (probaltam, megy, egy normal telefonon is).
  • Ferrer #29
    Miért mondja mindenki, hogy a linux erőforrás-kezelése olyan [email protected]? Nálam legalábbis ha elfogy a memória (Ubuntunál ez igen hamar megtörténik), akkor onnantól beáll az egész és csak újraindítani lehet. De ettől meg a gyenge képernyő világosságtól eltekintve egész jó hobbi a linuxozás.
  • tricky #28
    no fene, csak a króm és a róka létezik? és mi van a többi böngészővel?
    Opera, Safari, Avant, Maxthon, Netscape, SeaMonkey? megint csak ezt a két divat böngészőt reklámozzák?
    a W8 egy nagy sz...r lesz, mint a vista, de majd fejlődnek és a W9 jobb lesz nála, akinek meg van pénze, megveszi a W8-at is...
  • Papichulo #27
    "Tekintve, hogy a MAC-OS egy Linux disztribúció (igaz, kifejezetten az Apple által megbolondított, almás gépekre szánt verzió, amibe már annyira belenyúltak, hogy már köszönőviszonyban sincs az eredeti Linux disztrókkal)"

    Mar emlitettek, hogy ez ugy baromsag, ahogy van... ellenben - mint erdekesseg - itt szeretnem megjegyezni, hogy az OSX az egy certified UNIX OS, nem csak unix-like, mint peldaul a Linux.