Berta Sándor

Búcsúzik a Windows Live

Ugyan a számítási felhő szolgáltatások nagy szerepet játszanak majd a Microsoft új operációs rendszerében, azonban a Windows Live névvel már nem fognak találkozni a felhasználók.

Chris Jones, a Microsoft Windows Live szolgáltatásért felelős alelnöke blogbejegyzésében jelentette be, hogy a Windows Live nem passzol az új stratégiához, ezért a háttérbe szorul majd, annak ellenére, hogy a live.com domént néhány szolgáltatás továbbra is használni fogja. Napjainkban a Windows Live szolgáltatásokat 500 millióan használják legalább havonta egy alkalommal, a Hotmailnek 350 millió, míg a Windows Live Messengernek 300 millió regisztrált tagja van. Ennek ellenére a konszern alapvetően nem elégedett a Cloud-szolgáltatásaival, mivel nem felel meg a hálózatba kötött ajánlatokkal szemben támasztott követelményeknek. Mindez a Windows 8 megjelenésével megváltozik, mivel a társaság számos szolgáltatás esetében le fog mondani a saját márkáiról. A Hotmailt például a Windows 8 és a Windows Phone esetében a Mail App alkalmazáson keresztül lehet majd elérni.

Az új stratégia lényege szerint egy Windows 8-at futtató PC minden olyan fontos szolgáltatást tartalmaz majd, amelyre a felhasználóknak szükségük van, vagyis egyetlen szolgáltatást sem kell utólag külön feltelepíteni. Azonban a cég a telepített szolgáltatások használatát az emberekre bízza, mindenki maga dönthet ebben a kérdésben, és arról is, hogy mely adatokat kívánja továbbküldeni a Microsoftnak.

A Windows Live ID-t és Passportot a Microsoft Account váltja fel, ez lesz az összes szolgáltatás egységes azonosítója. A Microsoft Account segítségével bárki bejelentkezhet a PC-jébe éppúgy, mint az új Windows Store vagy az Xbox Live rendszerébe, illetve a Windows Phone készülékébe. A változtatásra néhány hónapon belül sor kerül. Amennyiben valaki a Microsoft Account segítségével jelentkezik be egy eszközre akkor azon automatikusan megjelennek az általa beállított felhőszolgáltatások, például a név- és a címjegyzék, a naptár, a levelező- és az azonnali üzenetküldő program, továbbá a Cloud-tárhely. Minden készüléken ugyanazok az adatok lesznek elérhetők.

Arra is lehetőség lesz, hogy ha valaki a PC-jén kezd el dolgozni, akkor később egy másik eszközön folytathassa a munkáját. A Microsoft Account segítségével minden felhasználó automatikusan hozzáférhet a Skydrive szolgáltatáshoz, ahol eltárolhatja a dokumentumait, fotóit és beállításait. A Windows Phone kameraalkalmazása szintén össze lesz kötve a Skydrive platformmal, így minden elkészített fotó automatikusan felkerülhet az internetre. A Skydrive rendszerében megőrzött Office dokumentumok megnyithatók lesznek akár a böngésző Office Web App programján, akár a hagyományos irodai szoftvercsomagokon keresztül. A Skydrive váltja majd fel a Foldershare, a Live Mesh és a Windows Live Mesh szolgáltatásokat. A Windows 8 alatt minden itt tárolt adat megnyitható lesz minden alkalmazásból.

Az MSN Messengert egyaránt integrálni fogják a Hotmail és a Skydrive rendszerébe és a jövőben mind a Windows 8, mind a Windows Phone keretében Messaging App néven lesz elérhető. A Microsoft továbbra is támogatja az XMPP protokollt, ami lehetővé teszi a kapcsolódást további azonnali üzenetküldő szoftverekhez és kliensekhez. A Windows 8-ban a Windows Live Photo Gallery-t a Photos App és a Photo Gallery, míg a Windows Live Movie Makert a Movie Maker váltja fel. A Windows Phone esetében az új alkalmazás neve Camera Roll lesz.

Újdonság még, hogy amennyiben valaki összeköti a Microsoft Account fiókját a LinkedIn, a Facebook vagy a Twitter közösségi oldalakkal, úgy az ott tárolt adatok és kapcsolatok is a Windows 8 név- és címjegyzékében jelennek majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #37
    szerveren még mindig erős többségben van a linux, és már mobilon is, ugyan is az android az linux ;)
  • Ferrer #36
    Ez mit mond a valóságról? 10 éve valóban 1% alatt volt, ma 1,3-1,5-re becsülik. Ez majdnem 100%-os növekedés. És ez elég szép ahhoz képest, hogy nincs jelentős marketing a projekt mögött. A Google pl. ha úgy gondolná, hogy kitol MS-ékkal, bármikor kiadhatna egy olyan disztribúciót, ami secperc feltolná a linux desktop elterjedségét.
  • SanMaster #35
    Linux téma - már 10 éve riogatnak a Linuxal, és még mindig 1% alatt van. Ez így volt, így van, és így is marad. Aki nem hiszi? ->
    http://en.wikipedia.org/wiki/Usage_share_of_operating_systems

    Ez a változtatás semmi új. Az androidos telóm éppen ezt tudja. Egy gmail accountal mindent elérek, dokumentumokat, képeket, contaktokat, facebook bejegyzéseket, stb. És minden on-line van lementve, nem veszhet el. Amikor nem olyan rég telefont cseréltem dúrva volt, hogy csak beadtam a gmail accountomat beindítás után és MINDEN ami az előző telefonomon volt, szépen letöltődött.

    Az MS csak követ az Apple/Google duót.
  • B0nFire #34
    "a faszom se akarja munkajat meg a csaldi fotokat az interneten tarolni..."

    A faszod nem, de rajta kívül az emberek 99%-a már mobilról is egyfolytában tolja felfelé a megszámlálhatatlan mennyiségű, szarabbnál-szarabb baba- és kutyafotóit a fészbukra, iwiwre és hasonló szájtokra. Félelmetes mennyiségben. Aztán mivel a webre már feltolta, a HDD-re már le sem menti, minek? A Weben fenn van, ráadásul redundánsan.
  • NetBoyBp #33
    Egy biztos komolyan elgondolkodtam és feltettem a Windows mellé egy Linuxot! Egész jó bár még a beállításokkal és a kezelhetőséggel volna mit kezdeni! Most XP -t használok, de ebben a formájában nem szeretnék Win8-ra váltani!
  • hunwhite #32
    Most kiborítottak!!
  • hunwhite #31
    Kurvára nem örülök az ms baromkodásának! Ha kellene az android vagy okostelefon akkor már lenne, de nekem nem kell! Azok sem kellenek amik ezeket majmolják mint pld. a win8!!!
    Éppen beleszerettem a Win7-be mire megint jönnek a nyomorék átnevezéssel! Ugye nem régen változtatták a Microsoft Messengert Live Messengerre! Persze a levelező is megváltozott. Megszoktam. Tényleg jó nekem, de most ez megint változni fog? Hogy szopj@n@k le!!
  • hunwhite #30
    más: nem téged láttalak H_Optimus -ként?
  • Doktor Kotász #29
    A gyakorlatban ez sehogy nem nézhetne ki, mert nem kaphatna kereskedelmi engedélyt.
  • orbano #28
    a Linuxnak ezer és egy esélye lett volna már, de nem történt semmi érdemleges. most sem fog.