MTI

Bevezette a böngészőválasztást a Microsoft

Bevezette a szabad böngészőválasztást az Európai Bizottság által korábban a piaci verseny megsértésével vádolt Microsoft európai részlege. A dologból a hackerek is hasznot húzhatnak.

Az amerikai nagyvállalat operációs rendszereit telepítő számítógép-használóknak ezentúl olyan képernyő bukkan fel, amely 12 böngésző közül kínál választást. A felkínált internetes keresők között a jól ismert programok - Internet Explorer, Firefox és az Opera - mellett kevésbé nevesek is szerepelnek, mint amilyen a K-meleon és a Seipnir. A Microsoft európai részlege azt követően kényszerült a szabad böngészőválasztás felkínálására, hogy az Európai Bizottság úgy foglalt állást: a szabad verseny megsértését jelenti az a gyakorlat, hogy a vállalat az Internet Explorert telepíti az operációs rendszerekre. A cég megbírságolásától eltekintettek, azzal a feltétellel, hogy a Microsoft változtat az alkalmazáson.

"Európai felhasználók millióinak válik javára, hogy szabadon dönthetnek, mely böngészőt vegyék igénybe" - mondta Neelie Kroes, a bizottság digitális politikáért felelős biztosa, aki szerint a rendelkezés a riválisok számára is lehetővé teszi termékeik fejlesztését. A szabályozás öt évre szól, és az Európai Gazdasági Térség egészére érvényes. A választási lehetőség a Windows XP, Vista és Windows 7 felhasználóinak automatikusan ugrik fel. Az Opera, a Google Chrome, a Safari, az Internet Explorer és a Firefox véletlenszerű sorrendben bukkan fel a képernyő egyik - szembetűnő - részén, míg az egyéb böngészők, beleértve a Flock, az Avant és a Maxthon nevű programokat, a monitor másik részén jelennek meg. A választást a keresőkről szóló rövid ismertetővel segítik.


Kitűzőkkel és képeslapokkal kampányol a Mozilla Alapítvány a hannoveri CeBIT számítástechnikai kiállításon a nyílt forráskódú, szabadon terjeszthető szoftverek pavilonjában. A Firefox böngészőprogram fejlesztője nem titkolja, hogy örül az Európai Bizottság szabad böngészőválasztásról szóló döntésének, azonban aggodalommal figyeli, hogy a felhasználók jelentős része még azt sem tudja, hogy mi a különbség a webes keresőmotor és a böngészőprogram között.

"A felhasználók jelentős része nem tud mit kezdeni a Windows-frissítéssel megjelenő böngészőválasztó ablakkal, ezért lesz, aki egyszerűen nem vesz majd róla tudomást, és lesz olyan is, aki gondolkodás nélkül fog rákattintani az ablakban felkínált lehetőségre" - mondta el Patrick Finch, a Mozilla európai reklámozásáért felelős munkatársa. "Ezt a felugró ablakot akár a hackerek is lemásolhatják, netezés közben is bármikor megjelenhet, innen pedig már csak egy lépés, hogy a hamisított oldalon az új böngészőre kattintva valami kártékony program kerüljön a felhasználó gépére" - magyarázta Finch, hozzátéve, hogy éppen ennek megelőzésére hozták létre a http://opentochoice.org című oldalt, amely az alapfogalmakat és a váltás jelentőségét magyarázza el az érdeklődőknek.

Hat európai országban: Franciaországban, Lengyelországban Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban végzett felmérés szerint a felhasználók több mint kétharmadát nem érdekli a hamarosan megjelenő szabad szoftverválasztás. A megkérdezettek közül a legtudatosabbak a lengyelek voltak, akiknek 30 százaléka tudja, hogy mi fog történni, a legkevésbé pedig a spanyolok követik az eseményeket, akiknél mindössze 19 százaléknak nem fog meglepetést okozni a böngészőválasztó ablak megjelenése. Érdekes, hogy az Internet Explorer piaci részesedése Spanyolországban 54,4 százalék, Lengyelországban pedig mindössze 27,8 százalék - derül ki Net Applications piackutató januári felméréséből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #43
    Telepíts egy jó böngészőt (mondjuk safarit), és a youtubeot, meg a dailymotiont állítsd át html5 lejátszásra, nem kell az a flash.
  • slickboy #42
    Ismerős is panaszkodik, hogy lassabb, szóval itt vmi van...
  • caprocorno #41
    Én is nagyon remélem:) és kíváncsi is vagyok, hogy mi lett az eredmény:)
  • kriszwells #40
    Kösz a segítséget, kipróbálom hátha. Remélem működni fog. :)
  • Rage47 #39
    nálad lehet hiba, nálam tökéletesen fut az opera
  • slickboy #38
    Maradjunk annyiban, hogy eléggé gyengus lett az új Opera sajnos. Mindkét gépemre feltettem kipróbálni, de idegesítően lassan tölt be oldalakat, megáll, gondolkodik, majd megy, aztán megáll, gondolkodik. Közben 50-60%-on fogyasztja processzort. Érezhetően lassabb. Nem tudom másnak hogyan süvít, ahogy olvasom magyar Opera blogon, meg nézem teszteredményeket, de itt valami gebasz van, mintha benne hagytak volna vmi hibakereső vagy mittudomén milyen debug folyamatot.
  • caprocorno #37
    Egyébként találsz még egy csomó, általam hasznosnak ítélt dolgot nálam, ha gondolog nézz be, és válogas kedvedre. Természetesen a válogatás nem a Kockáknsk és Guruknak szól, ők úgy is a saját megszokott helyeikről szereznek be mindent. Általában mindenből a legutolsó verzió van fönt, de azért 100%-os garanciát erre nem merek vállalni, ki merne... Ha elakadnál a dologban, szívesen segítek, ha tudok, biztosan meg fogod találni az elérhetőségemet:)
  • caprocorno #36
    Szia kriszwells! Én javasolnék egy pár lépésből álló próbálkozást. Belépsz a programok eltávolítása menübe. Uninstallálj mindent, ami úgy kezdődik: Adobe Flash Player... legyen az ActiveX vagy Plugin. Aztán keress a listában olyat, hogy Codec, vagy Codec Pack. Persze nem így kezdődik a neve, de lehet ACE, Vista, vagy milliom egy bármi. Sőt, a k-lite-nek is volt egy verziója (már nem emléxem melyik) amelyik vagy egy hatalmas, vagy több kicsi bugot tartalmazott, na az helyett párnapon belül ki is adtak egy frisebett, de ez most nem tartozik szorosan ide. Na szóval ha meg van aCódecPack akkor azt is uninstalláld. Utána tedd föl a K-Lite codec pack legújabb verzióját, ezután a FlashPlayert IE-hez, majd következő lépésben FlashPlayer Plugint . Persze semmi nem 100%-os, de ezek után azt gondolom, hogy nemmi kellene a videóknak, ha mégsem, nnak is lehet számtalan oka.
  • negro #35
    ...én nálam videó lejátszási gond megoldódott azzal, hogy felraktam egy alaplap gyártója által adott chip szet drivert... ugyan a Win felismerte a dolgokat magától, de mégse volt 100 as :S
  • Yv@n #34
    Flash plugined összeakad valamivel. Mivel minden browser ugyanazt használja így mindegyik alatt szar.