Berta Sándor

Lista az internet ellenségeiről

Az internetcenzúra elleni világnap alkalmából a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű civil szervezet az idén is nyilvánosságra hozta a világháló ellenségeinek a listáját.

Az RSF a legújabb jelentésében összesen tizenkét országot sorolt az internet ellenségei közé, míg tizennégy további államot "megfigyelés alatt" minősítéssel látott el. 2011-ben közel 200 internetes újságírót és bloggert tartóztatták le a hatóságok, ez 30 százalékkal több a 2010-es adatnál. Jelenleg kereken 120 blogger és online aktivista van börtönben, a többségük Kínában, Iránban és Vietnamban ül a rácsok mögött.

A nemzetközi szervezet álláspontja szerint az internet ellensége jelenleg: Bahrein, Burma, Észak-Korea, Fehéroroszország, Irán, Kína, Kuba, Szaúd-Arábia, Szíria, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnam. Ezekben az államokban az internetes tartalmakat drasztikus mértékben megszűrik, a hatóságok felkutatják a rendszert bíráló bloggereket és újságírókat illetve nyomást gyakorolnak rájuk. A lista gyakorlatilag megegyezik a tavalyival, csupán annyi a különbség, hogy a 2011-esre felkerült két új állam, Bahrein és Fehéroroszország, ezeken a helyeken az elmúlt hónapokban jelentősen romlott a helyzet.


Egy bahreini blogger, Mahmood al-Yousif - az arab országokban általában jellemző a cenzúra

Az RSF úgy látja, hogy a netező állampolgárok 2011-ben a politikai változások középpontjába kerültek az arab tavaszban betöltött szerepükből következően. Az újságírók mellett ők is megpróbálták áttörni a cenzúra falát, de "ezért nagy árat fizettek", öten közülük az életükkel fizettek azért, mert tájékoztatási feladatokat vállaltak magukra. Ezenkívül közel kétszáz bloggert és netezőt vettek őrizetbe 2011-ben, ami harminc százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - hangsúlyozta közleményében a szervezet, amelynek adatai szerint több, mint 120 "internetes állampolgár" van jelenleg börtönben.

A világháló ellenőrzése Kínában és Iránban lett szigorúbb. Kínában a kormány a cégekre is nyomást gyakorol hogy működjenek együtt és vegyenek részt a cenzúrában. Irán hasonló utat követ, azzal a különbséggel, hogy saját belső internetet akar létrehozni. Az RSF arra is felhívta a figyelmet, hogy az internet ellenőrzése nem kizárólag a diktatúrákra jellemző, hanem egyre több demokráciában is megfigyelhető. A szervezet elsősorban a szerzői jogok védelmében egyes országokban meghozott intézkedéseket tartja túlzott mértékűnek.

A "megfigyelés alatt" nevű listán jelenleg tizennégy ország neve található, köztük van Ausztrália, Dél-Korea, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Eritrea, Franciaország, India, Kazahsztán, Malajzia, Oroszország, Sri Lanka, Thaiföld, Törökország és Tunézia. A 2010-es listához képest itt is két új név van: India és Kazahsztán, az idei összeállítás viszont már nem tartalmazza Líbia és Venezuela nevét. Thaiföld ugyanakkor hamarosan átkerülhet az internet ellenségei közé, amennyiben továbbra is ilyen mértékben szűri az online tartalmakat és fellép az aktivistákkal szemben. Az RSF kiemelte, hogy vannak olyan államok, például Azerbajdzsán, Marokkó és Pakisztán, ahol szintén egyre romlik a helyzet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kockaeveryday #7
    csaóó nekem olyan problémám van hogy a gépem állandóan lefagy az internet sebessége lemegy 1-2 mbps-re és nem is akar begyorsulni mi lehet a probléma tippeket pls : )
  • matrix22 #6
    @qwertly
    Igy igaz, mar jelenleg is a legveszeleysebbek, csak errol nem szabad beszelni.
    Allitolag meg mindig orizetbe tartjak azt a bizonyos szemelyt aki nyilvanossagra hozott tobb igazsagot, es az allamok ki is szeretne kerni, mert bemutattak a meszarlasokat is.
  • Utokverek #5
    Ja, elöbb pofáztam, utána olvastam, Anglia ottvan.
  • Utokverek #4
    mintha lemaradt volna Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Magyarország, Franciaország......
  • okosan gyerekek #3
    jééé, szóval a médiatörvényt egyenesen diktatórikusnak nevező francok fent vannak a listán, és lám-lám, a magyar "viktatúra" még csak a megfigyelendők között sincs. ez hogyan lehetséges? biztos nem voltak elég alaposak, igaz? vagy viktorunk keze még idáig is elér? :)
  • Yv@n #2
    Nyugodtan fel lehetne venni minden SOPA/ACTA támogatót is a listára.
  • qwertly #1
    Szerintem meg előbb utóbb a nyugati országok lesznek a internet legnagyobb ellenségei.