Berta Sándor

Illegális másolatok miatt perlik írók az Apple-t

Kilenc kínai szerző komoly kártérítést követel az amerikai cégtől, mert az állításuk szerint illegális letöltésekként tette elérhetővé műveiket az App Store boltban.

Szerzői jogsértés vádjával illette az Apple-t kilenc kínai író, ezért az érintett alkotók összesen 1,88 millió dolláros kártérítést követelnek a tengerentúli társaságtól, mondván az illegális másolatokon közvetlenül az is keres, hiszen minden egyes letöltés után bevételhez jut. A vállalat részesedik a kópiákat áruló cégek bevételéből, a befolyó pénzek 30 százaléka üti a markát. Egy pekingi bíróság már el is fogadta a szerzők benyújtott keresetét. Bei Zhicheng, a Kínai Írók Egyesületének képviselője az Apple kínai üzletpolitikáját "tiszta lopásnak" minősítette, a szervezet éppen ezért azt követeli az almás cégtől, hogy készítse el az érintett művek szerzői jogi tanúsítványait, ezt azonban az amerikai társaság azonnal visszautasította.

"Kínában körülbelül 20 millió ember használja az Apple termékeit és az App Store boltot, de sokan közülük nem is tudják, hogy utóbbiban könyvek illegális másolatait kínálják nekik" - hangsúlyozta Bei Zhicheng. A helyzet annyira súlyos és az elérhető illegális kópiák száma olyan magas, hogy a könyvek szerzői már több millió dolláros veszteséget könyveltek el. A bírósághoz forduló kilenc kínai író, köztük Han Han, Li Chengpeng és Murong Xuecun, összesen 37 különböző mű esetében elkövetett szerzői jogsértés miatt pereli az Apple-t.

Kínában egyre komolyabban veszik a szerzői jogsértések és az illegális másolatok elleni harcot. A sorozatos szerzői tiltakozások miatt tavaly márciusban a legnagyobb kínai online keresőnek számító Baidu 2,8 millió illegális könyvkópiát törölt.

Az Apple egyébként aktívan foglalkozik mások kalózkodásával: a the Mac Observer beszámolója szerint feltört alkalmazások letöltési lehetőségeire mutató linkeket listáz az Apptrackr oldal, amelynek a napokban felszólító levelet küldött az Apple, kérve a jogsértő linkek eltávolítását. A felszólításra válaszul a weboldal "elköltöztette" a szervereit, remélve, hogy ezzel elkerülnek egy esetleges jogi felelősségre vonást. Az Apptrackr úgy véli, az oldal működése nem jogsértő, mivel az alkalmazásokhoz nem közvetlen, csak közvetett hozzáférést biztosít. Ilyenformán, mivel a kalózprogramok nem az oldal tárhelyeire vannak feltöltve, azok jogsértő volta miatt nem terheli őket felelősség. Ezzel szemben az Apple úgy látja, a weblap működésével ösztönzi a visszaéléseket, és mind a felhasználók kalózkodását, mind a feltört alkalmazások terjedését elősegíti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • speed2006 #13
    Mindegylkez hozzáfér az apple. Igaz? Szővegazonosságot meg régen azonosítják. Csak jellemző, az eredeti könyvben lévőre kell rákeresni. Az eredetiséget, illetve a jogszerűséget meg nem nagy dolog. Biztos hogy meg lehet oldani.
  • narumon #12
    No én büdös kiváncsi lennék arra a szoftver ellenőrzőre. Hogy ellenőrzöd?
  • narumon #11
    El is olvastad, hogy mit írtam, vagy csak vagdalkozol?
  • speed2006 #10
    Ehhez nem kell elovasni. Ráadásúl ezt már szoftveresen lehet ellenőrizni. Ha így vesszük, akkor a torrent oldalak is tiszták.
  • asgh #9
    Azért van annak valami barokkos bája, hogy kínaiak indítanak szerzői jogi pereket. Gyakorlatilag a világ minden szoftverét licensz nélkül használják, a filmek, zenék könyvek tök ingyen ott vannak fent a kínai oldalakon és nem torrenten, hanem minden erőlködés nélkül sima web dowloaddal leszedhetően. Ez valahogy k..vára nem hatja meg a hatóságokat, bezzeg egy tibeti oldal működtetéséért halálbüntetés jár. Arról meg külön fejezetet lehetne írni, hogy egyetlen önálló ipari fejlesztésük nincsen, gyakorlatilag mindent összelopkodnak a világból.
    Szerintem most sincs másról szó, mint hogy valamelyik gazdasági tárgyaláson újra felmerült a tarthatatlan kínai szerzői-jogi szabályozás kérdése és a kínaiak ellentámadásként kreáltak egy nevetséges ügyet, mely szerint ők itt az áldozatok, de legalábbis mások sem jobbak. És úgy látszik bejön nekik a blöff, mert a sok agyhalott apple-hater nem nézi, hogy milyen röhejesen átlátszó akcióról van szó, ha valaki ekézi az apple-t, az már reflexből a haverjuk.
  • sanyicks #8
    De minden céget beperelni szabadalomsértésért arra viszont van pénz mi?
  • narumon #7
    Na az tényleg érdekes lesz, lehet majd pörögni :)
  • G_ArchAngel #6
    Kesobb visszanezek, hogy mennyire lesznek parhuzamban a kommentek a spanyol ironorol szolo cikk alatt szuletettekkel.
  • narumon #5
    Na most ezt te sem gondolod komolyan... Mármint hogy nem akarták vizsgálni, hogy legális-e vagy sem. Erre egyszerűen nincs kapacitás, a világ összes munkása sem lenne elég rá. Gondolkozzunk már józanul. Még az appoknál csak-csak megy a dolog, de ki az aki folyamatosan elolvas mondjuk napi 15.000 könyvet, hogy megállapítsa, hogy jogsértés történt-e?
    Ugye emlékszünk még az Amazon problémájára, hogy magánemberek más könyveit rakták fel sajátjukként feltüntetve. Ezeket egyszerűen nem lehet kiszűrni, vagy legalábbis nagyon nehéz.
    Amúgy meg pofon egyszerű ez az ügy; meg kell nézni, hogy ki a feltöltője ezeknek a könyveknek, mert ő vállalta, hogy csak olyan tartalmat tölt fel aminek a jogaivel ő rendelkezik. Egyébként meg darabra pontosan meg lehet mondani, hogy mennyiszer töltötték le az adott könyvet, és mennyi veszteség érte az írót. Azt ki kell fizetni nincs mese.
  • speed2006 #4
    Azért nem egészen így van. Az Apple minden eladtt példány árából részesűlt. Gondolom nem igazán akarták vizsgálgatni hogy legális vagy sem. Hűlyék is lettek volna. Kis zsebpéz jól jön. Az is perelhető aki feltesz illegálisan, de itt az Apple is hunyó. Vagy valaki azt hiszi hogy ők a megtestesűl tisztesség? Nem hinném. Inkább jó jogászaik vannak.