Berta Sándor

1,59 millió dollárt ért az Apple alapítószerződése

Sok ember számára csak három értéktelen papír, egy licitálónak azonban szinte evangélium volt. A New York-i Sotheby's aukciósház árverésre bocsátotta az Apple alapítószerződését.

A régi dokumentumoknak komoly értékük van, különösen igaz ez akkor, ha napjaink sikeres cégeihez kötődnek. Ez most is bebizonyosodott, amikor a Sotheby's aukciósház árverésre bocsátotta az Apple alapítószerződését. A befolyó összeg rekord értékű, a nyertes ajánlat 1,35 millió dolláros, a vásárló azonban a különböző illetékekkel együtt 1,59 millió dollárt fizet. Az aukciósház korábban arra számított, hogy a három papírért legfeljebb 100-150 000 dollárt kap majd. A hírt a Sotheby's a honlapján és a Twitteren is nyilvánosságra hozta.

A szerződést 1976. április elsején írta alá Steve P. Jobs, Steve Wozniak és Ronald Wayne. Wayne már közvetlenül az Apple megalapítása után távozott. Az erről szóló dokumentumokat is a szerződéssel együtt árverezték el. Wayne az akkori 10 százalékos tulajdonrészéért cserébe mindössze 800 dollárt kapott, amit később további 1500 dollárral egészítettek ki. Ma a 10 százalékos tulajdonrész 36 milliárd dollárt érne.


Az elárverezett dokumentumokat ugyanakkor nem mindenki tartotta fontosnak. Steve Wozniak például tavasszal úgy nyilatkozott, hogy ezeket a papírokat csupán az Apple I-hez készülő alkatrészek közös elkészítése miatt készítették el. A későbbi szerződésnek, amit Mike Markkula befektetővel kötöttek, sokkal nagyobb jelentősége van. Mindez azonban egyáltalán nem zavarta a nyertes licitálót, Eduardo Cisnerost, aki az ingatlanügyletektől a televíziós és távközlési szolgáltatásokig sok mindennel foglalkozó Cisneros Corporation nevű cég vezetője. A férfi minden olyan tárgy és dokumentum iránt érdeklődik, ami az Apple-lel kapcsolatos.

A dokumentumok korábbi tulajdonosa Wade Saadi üzletember volt, akinek néhány évvel ezelőtt pont Wayne adta el a papírokat mindössze pár ezer dollárért. Akkoriban attól tartott, hogy az Apple csődbe megy, és a hitelezők ráteszik a kezüket személyes vagyonára. Később, látva a vállalat értékének óriási hullámzásait, azt gondolta, hogy ezt nem bírta volna idegekkel. "Szívesen lennék-e gazdag? Mindenki szívesen lenne az, de egyszerűen nem bírtam a tempót. Ma biztosan gazdag lennék, de én lennék a leggazdagabb ember a temetőben" - közölte Wayne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)