MTI

224 munkahelyet teremt a Nokia Siemens Networks

A Nokia Siemens Networks 224 új, felsőfokú munkahelyet létesített budapesti kutatás-fejlesztési központjában, ehhez 270 millió forint állami támogatást kaptak.

Aláírták a Nokia Siemens Networks munkahelyteremtő programjáról szóló megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztériumban. A dokumentumot Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára és Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Kft. ügyvezető igazgatója írta alá, a megállapodást Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ellenjegyezte. Az aláírást megelőzően Matolcsy György miniszter nagy jelentőségűnek nevezte a Nokai Siemens Networks magyarországi kutatóközpontjának bővítését, a 2,7 milliárd forintos beruházáshoz a magyar állam a 270 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást ad, 224 új, felsőfokú végzettségű munkatársat foglalkoztató munkahely jön létre.

Matolcsy György hangsúlyozta, hogy a megállapodás a közép-európai együttműködést is erősíti, és sok kis lépéssel Közép-Európa a kontinens növekedési központjává válhat. Közlése szerint Magyarország a következő hetekben, hónapokban olyan megújuláson megy át, amely révén a régió legversenyképesebb, a külföldi működő tőke legvonzóbb országa lehet. Úgy értékelte, hogy Magyarország a kutatás-fejlesztési szektorban versenyképes, amit mutat a mostani megállapodás is.

Ésik Róbert elmondta, hogy a projekt keretében 224 felsőfokú végzettséggel rendelkező, többségében pályakezdő munkavállalót vettek fel, akiknek átlagéletkora 28,5 év. A magyar állam támogatása közel egymillió munkaórához elegendő, a Nokia Siemens Networks Kft. azonban kötelezettséget vállalt arra, hogy a kutatás-fejlesztési erőforrásokra vonatkozó kapacitásokat és munkahelyeket 5 éven keresztül fenntartja. Az új munkavállalók többségét a Nokia Siemens Networks ösztöndíjprogramjában választották ki, melyben szemeszterenként mintegy 50 diák különböző kutatási projektekben vesz részt 13 egyetem közreműködésével.

A Nokia Siemens Networks budapesti kutatás-fejlesztési központja 1998-ban jött létre, tevékenysége a K+F teljes spektrumát magában foglalja: az igények megfogalmazásától, a tervezésen át az egyes szoftverek gyártásáig. Úttörőnek számít az új generációs telekommunikációs megoldások, technológiák fejlesztésében és szabványosításában. A közel 1.000 munkavállalót foglalkoztató központ része a Nokia Siemens Networks globális kutatás-fejlesztési hálózatának, melynek többi európai társa Németországban, Finnországban és Lengyelországban található.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba42 #13
    Mennyi kell még az 1 millió új munkahelyhez?
  • gforce9 #12
    Amúgy most jutott épp a hír a fülembe, komáromban pedig leépít a kedves nokia. Pesten meg támogatást kap. Jajjdejó, örüljünk.
  • gforce9 #11
    Tökmindegy, több mint 20 éve nyaljuk a külföldi cégek seggét. Mire mentünk vele?
  • stinkydiver73 #10
    Nekem havi huszonháromezer forintra jött ki nettó :)
  • Bircsike #9
    Vajon mennyi lehet az átlag fizetés ezeknek a pályakezdő diplomásoknak?
  • Sequoyah #8
    Azért valószínűleg az NSN nélkül sem épp utcaseprő lenne:)
  • Inquisitor #7
    Ezzel, most hogy kiváló országunk adotságainak hála a Nokia gyáregysége települ Kínába, már nincs jellentősége. Most már kedvezményekkel és támogatásokkal sem lehet ilyen cégeket maradásra bírni, munkahelyek megtartásáról vagy újak létrehozásáról nem szólva.

    Ámde mint más rámutatott a cikk nem is erről a cégről vagy cégrészről szól. Nevezett kutató részben új technológiák hardware és szoftver eszközeit fejlesztik. Egy ismerősöm anno odajárt gyakorlatra, és ma igen magas beosztásban keres igen sok pénzt. Ebből következően fizet annyi adót mint 5 másik jó munkás ember.
  • Armagedown #6
    a Hauwei kellett volna kapja , igaz , annak sokkal jobban örültél volna
  • Sequoyah #5
    Az NSN nem telefonokat gyárt... Rossz hírt kommenteltél, vagy nem olvastad el:)
  • kisemlős #4
    Nem jól látod!
    Támogatni kell őket! Az állami támogatás nem is elegendő, létre kell hozni egy segélyalapot a Nokia számára, hogy hozzánk jöjjenek!
    Már az egyiptomi buszbaleset sérültjeit is lehet támogatni... (akik luxusutazáson vettek részt) ... akkor a Nokiát miért ne lehetne?