Berta Sándor

Túl drágák a Nokia telefonok?

A Nokia az elmúlt hónapokban közel sem ért el jelentős sikereket, a piac sem fogadja túl jól a legújabb készülékeket. A Telefónica egyik menedzsere bírálta a cég árképzését.


Nokia Lumia 800
A finn mobiltelefon-gyártó alig néhány napja mutatta be a legújabb okostelefonjait, máris szembesülnie kellett az első kritikákkal. Simon Lee-Smith, a Telefónica menedzsere túlzottan drágának nevezte a cég vezető okostelefon-modelljeit, például a Lumia 800-ast. A mobilszolgáltató készülékbeszerzésekért felelős ügyvezető igazgatója szerint amennyiben a Nokia nagy darabszámban akarja értékesíteni a készülékeit, akkor nem ártana, ha inkább az olcsóbb modellekre összpontosítana.

A Lumia 800 a Nokia első Windows Phone 7 operációs rendszert használó okostelefonja, a bevezető ára 420 euró. Lee-Smith álláspontja szerint sok gyártó azt hiszi, hogy teljesen normális dolog, ha egy okostelefont 400 euróért vagy még magasabb összegért kínálnak, ez azonban közel sem így van. Szerinte sem az ügyfelek jórésze, sem pedig a mobil szolgáltatók nem hajlandók ennyi pénzt kifizetni egy mobiltelefonért. Különösen akkor igaz ez, ha az adott készülék nem különbözik sokban a konkurens termékektől. Mindez rejtett kritikaként is felfogható: a Nokia felsőkategóriás okostelefonjai nem sokban megkülönböztethetők a vetélytársak modelljeitől.

A Telefónica menedzsere közölte, hogy a cége számára nem elég, ha egy gyártó az okostelefonjait csak bővíti, korszerűsíti és ezekért az eszközökért komoly összegeket kér el. Pusztán egy nagyobb kijelző vagy egy jobb kamera beszerelése önmagában nem indokolja a durva felárakat. Lee-Smith ugyanakkor azt nem árulta el, hogy szerinte mi számít elfogadható felszereltségnek egy 400 eurós okostelefon esetében. Mindazonáltal leszögezte, hogy még van remény a Nokia számára, mivel a gyártó hallgat a szolgáltatókra, így arra számít, hogy a cég a jövőre már olyan készülékeket fog kínálni, amelyek sikeresebbek lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcsa4 #24
    Mivel arra van pénzük az embereknek, ezért veszik az olcsóbbat. Plusz nem értenek hozzá. Nem lehet elvárni ,hogy mindenki mindenhez értsen. A barátnőd veled együtt egy idióta, apuci pénzén élő. Vásároljon kocsit, nyakába sózok egy szart, aztán pampoghat. Hisz tuti nem ért hozzá.
  • bld #23
    Én inkább electrolux párti vagyok, az összes ismerős 7. érzéke szeméttelepen landolt. Műanyag a dob körüli része, egy leváló fém csat, gomb széttöri és már el is árasztotta a fürdőszobát/mosókonyhát. Nem is lehet javítani. Vagy egy márkás alap terméket célszerű venni, vagy okosból a legokosabbat:)

    A telefonnál viszont tény, hogy mindegy h 100, vagy 200,000 Ft -ért vetted másfél két év után tuti h nem lesz rá frissítés, kuka, nulla értékállóság. Szvsz szemét. Igazából az a bajom, hogy mindenre alkalmasak, de mégsem jók igazán semmire. 90% ban úgyis telefonálsz. Ha nem akkor a töltőn többet lesz mint a kezedben.. A hangminőség még a felső kategóriás termékeknél is közepes ( htc legendet hallgattam ,samsung galaxy s2-t stb. Netezni meg ne mondja senki h egy tenyérnyi kijelzőn élvezetes.
  • Sequoyah #22
    Nem várhatjuk el, hogy feleakkora gazdasággal ugyanúgy éljünk mint egy nyugat-európai...
  • Sequoyah #21
    Mert az az olcsó. Barátnőm suli mellett hostesskedik, nagy elektronikai áruházakban különböző termékeket pátyolgat, volt ideje kifigyelni a vásárlási szokásokat. Az átlag parasztot semmi nem érdekli, csak hogy olcsó legyen. Mindegy milyen minőségű, elviszi a legolcsóbbat. Ha sok pénze van, akkor nem a drágábbat veszi meg, hanem az olcsóbból visz 3-at, hátha az első kettő elromlik... Az meg se fordul a fejében, hogy egy jó minőségű esetleg többet bír, használhatóbb. Aztán sorra hozzák vissza a gagyi szarokat, hogy hibásak és verik a pultot. Eddig terjed az átlagember értelme...
  • Petka #20
    Nem a telefon drága, hanem a fizetés kevés...
  • Inquisitor #19
    Nem baj, majd a Magyarországról Kínába telepített Nokia gyártósorok olcsóbban jönnek ki.
  • narumon #18
    +1
  • narumon #17
    Jah hát szerencsére van mellette egy x éves Whirpool is azzal még soha semmi gond nem volt. Szóval legközelebb is azt veszek. És itt számít amit egy másik forumban írtam, hogy kvázi a garancia ilyen szempontból keveset ér. Kaptunk a Samsung mosógépre is egy rakat garanciát, de lassan kibaszom a picsába, szóval minek is adtak...
  • tomcsa4 #16
    Nézőpont kérdése. Túl drágák vagy túl szarok jelenlegi árukon.
  • Elemir #15
    Ohh igen.

    Ezek a dolgok általában MO-n kerülnek igazán sokba a fizetések arányát tekintve az árakhoz.

    Ma szerintem nálunk egy iphone legyen 80 ezer, és a többi pedig csak kevesebb. Ez lenne a normális és élhető világ...