Berta Sándor

A gyerekek a szülők segítségével jutnak Facebook-profilhoz

A közösségi portál gyakran kerül az adatvédelmi kritikák kereszttüzébe, azonban vannak olyan problémák, amelyeket képtelen megoldani. Az egyik ilyen, amikor a szülők segítenek a csemetéiknek Facebook-profil létrehozásában.

Jelenleg a Facebook nem teszi lehetővé a 13 éves vagy annál fiatalabb gyerekek számára saját profil létrehozását. Mindez azonban egyáltalán nem jelent visszatartó erőt, ugyanis a 10 évesek többségének már van Facebook-profilja. Soknak saját szülei segítenek nekik ezek elkészítésében. Amerikai kutatók, Hargittai Eszter, Danah Boyd, Jason Schultz és John Palfrey szerint a szülők nagy része nem ítéli veszélyesnek azt, ha gyermeke jelen van a Facebookon, ezért például hamis születési időpontot gépel be és így juttatja fiókhoz gyermekét.

Az elkészített felmérésből kiderült, hogy már a 8 évesek egy része is rendelkezik Facebook-profillal. A 10 éveseknél ez az arány 19 százalék, a 11 éveseknél 32 százalék, míg a 12 éveseknél 55 százalék. A 10 évesek körében végzett kutatások rámutattak, hogy a 10 évesek 78 százalékának a saját édesanyja vagy édesapja segített a regisztrációban és a profil létrehozásában. A szülők szerint a közösségi portálon való megjelenés elősegítheti a gyerekek kommunikációját és segíthet a családtagokkal, illetve az osztálytársakkal való kapcsolattartásban.

A szülők azonban közel sem segítik mindenben a csemetéiket, az többnyire kimerül a regisztrációban. Jellemző például, hogy a 10 éves gyerekeknek csupán a 20 százaléka veszi fel az ismerősei közé a saját szüleit, ez az arány a 13-14 éveseknél 62 százalék. Elgondolkoztató az is, hogy a 10 éves vagy annál fiatalabb gyermekeknek csak a 10 százalékával beszélget el az édesapja vagy édesanyja arról, hogy miként viselkedjen és mire figyeljen a kibertérben, illetve arról, hogy milyen veszélyek leselkednek rá.

Bernhard Jungwirth, a Safer Internet nevű kezdeményezés vezetője szerint az eredmények aggasztóak. A gyerekek rosszul becsülik fel a rájuk leselkedő veszélyeket, nem tudják például, hogy mennyire veszélyes, ha zaklatják vagy fenyegetik őket. Ennek ellenére Jungwirth szerint sem jelentene megoldást, ha a 14 év alattiaknak megtiltanék a Facebook használatát, sokkal fontosabb lenne, hogy a szülők végigkísérjék a gyermekeiket a kezdeti lépéseken, ellenőrizzék a magánélet védelmével kapcsolatos profilbeállításokat és állandóan beszélgessenek velük.

A platform egyébként tiltja a 13 évesnél fiatalabbak regisztrációját és emiatt naponta 20 000 fiókot törölnek. Ez a szabályozás megfelel az USA Children's Online Privacy Protection Act (COPPA) előírásainak. Ugyanakkor a portál nem tudja, hogy a regisztrációt ki tölti ki, így nagyon nehezen léphet fel az ilyen jellegű kísérletekkel szemben. Az oldal már 2009 decemberében csatlakozott a kiskorúakat védő összefogáshoz. Idén januárban vált ismertté, hogy már 7 éves korukban szörfölnek a világhálón az európai gyerekek, a fiatal felhasználóknak azonban a 60 százaléka hazudik a koráról az interneten és jelentős részük lebecsüli a rájuk leselkedő online veszélyeket. A 11 és 16 év közötti magyar fiatalok egyébként listavezetők a közösségi portálok használatában. Az Európai Unó ugyan kötelezné a közösségi hálózatokat a gyerekek védelmére, azonban a szülők felelőtlen viselkedése ellen ez sem jelentene védelmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lack #28
    Én sem használom ezeket a "közösségi" szarságokat, de nem a faszbúk hibája, hogy sok a feltűnési viszketeg genetikaihulladékdebilbitagyúbunkó. Mindenhol így van, sajnos együtt kell élni ezzel.
  • Molnibalage #27
    Tehát képzeld el, hogy a közlekedési társaság a nálad megmaradt vonatjegy alapján be tudja határolni hogy te hova mégy (a vasúton kívül), hogyan viselkedsz, milyen szokásaid vannak.

    És ezzel mire megy bárki is? Legfeljebb azt mondka meg, hogy mikor nem vagyok otthon. A hasonlat azért sántít, mert az, hogy a weboldalkon merre járok az nem nyújt olyan információt, ami olyan helyzetbe hozhat fizikailag, mint a fentinél...

    Tehát például a te esetedben, hogy militarista nézeteid vannak, könnyen felbosszantható vagy, nem szereted az összeesküvés-elméleteket, pláne még mérnök is vagy... ...gyanús, nagyon gyanús... ;D

    Gyanús? Miért? Egyébként Virág elvtárs óta tudjuk, hogy az a gyanús, ami nem gyanús. :)

    Ja, militarista nézeteim meg nincsenek. Az, hogy érdekel a haditechnika nem jelenti azt, hogy militarista vagyok...
  • Dj Faustus #26
    "Szép, széd. De akkor támaszd már alá valamivel, hogy nekem milyen károm van ebből, vagy mi olyat derítenek ki, amitől össze kellene szarnom magam...?"
    Térjünk vissza a #15-ben emlegetett utazós példámhoz.
    Szedjük ki belőle a "személyi igazolványban szereplő adatok"-at, illetve a fotót.

    Tehát képzeld el, hogy a közlekedési társaság a nálad megmaradt vonatjegy alapján be tudja határolni hogy te hova mégy (a vasúton kívül), hogyan viselkedsz, milyen szokásaid vannak. Tehát például a te esetedben, hogy militarista nézeteid vannak, könnyen felbosszantható vagy, nem szereted az összeesküvés-elméleteket, pláne még mérnök is vagy... ...gyanús, nagyon gyanús... ;D

    Ezt persze fel lehet használni reklámcélokra, de fel lehet használni megfigyelési célra is. Aztán csak egy túlbuzgó fószer/hatóság kell, aki a viselkedésed alapján persona non grata-nak fog titulálni - mint arra már volt is precedens. Érdemes utánaolvasni Hasan M. Elahi történetének (javaslom ez irányban Barabási Albert László Villanások című művét).
  • Dj Faustus #25
    "nem az Fb adja a híreket, de csak belájkolsz 63218368731 oldalt és így egyben kapod meg mint egy kurva RSS"
    Erre szolgálnak a böngészőbe építhető RSS-kiegészítések, RSS-aggregátor oldalak, RSS híján a böngésző könyvjelzőkezelője, vagy a közösségi könyvjelző-oldalak - ahol a személyes adataid megadása nélkül (!) gyűjthetsz össze híreket, számodra érdekes oldalakat.
  • Rotyoka #24
    Látom még mindig nem dolgoztad fel hogy nem az Fb adja a híreket, de csak belájkolsz 63218368731 oldalt és így egyben kapod meg mint egy kurva RSS de inkább nem mondok ilyen szavakat mert úgysem érted
  • Molnibalage #23
    Ez egy. Más oldal nemigen jut eszembe, ahol látok like gombot. A külföldi repszimes, HT fórumokon nincs ilyen, vagy HT témájú oldalakon sem.

    Egyébként meg leszarom, hogy logolják.

    Azt te csak hiszed... ;)

    Szép, széd. De akkor támaszd már alá valamivel, hogy nekem milyen károm van ebből, vagy mi olyat derítenek ki, amitől össze kellene szarnom magam...?
  • bakagaijin #22
    Molnibalage, mint pl. az sg.hu? :)
  • Molnibalage #21
    Nemigen látogatok ilyen oldalakat...
  • Dj Faustus #20
    "Gyakorlatilag nem nyomok semmi ilyen gombra... "
    Nem is kell megnyomnod a gombot. Elég, ha meglátogatod az oldalt, amin Like gomb van. Így követhetővé válhatsz.
  • Dj Faustus #19
    "Mellesleg ha Gmail-em van (ami alegbiztonságosabb ingyenes) ott csak a Google kezében van az összes levelem, szóval nem tök mind1?"
    Neked, meg a ma felnövekvő - a kapitalista piacgazdaság által megadatott nagy szabadosságba született - fiatalságnak lehet hogy mindegy. De bennem - és szerintem sok más hasonló/idősebb korú sorstársamban - azért a gyanakvás magjai elültetődtek - tényleg megbízhatunk bennük?

    Kis elmélkednivaló

    "Ezen kívül meg van adva az összes olyan adatom ami publikus és lófaszt nem ér el vele senki."
    Azt te csak hiszed... ;)

    Számon tarthatják, mit telefonoztam
    s mikor, miért, kinek.
    Aktákba irják, miről álmodoztam
    s azt is, ki érti meg.
    És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
    előkotorni azt a kartotékot,
    mely jogom sérti meg.

    József Attila - Levegőt!