Berta Sándor

Nem lesz elérhető a streaming szolgáltatóknál a Coldplay legújabb albuma

Amerikai lapértesülés szerint a brit zenekar nem akarja, hogy a legújabb albumának dalai elérhetők legyenek a Spotify, az Rdio és más streamszolgáltatók kínálatában.

Általában a zenei kiadókat éri az a vád, hogy nem elég rugalmasak és nem tudnak megfelelni az internetes korszak kihívásainak, ezért ragaszkodnak a régi üzleti modelljeikhez és elutasítják a letöltési, valamint a streaming-ajánlatokat. Nos, ezúttal nem az egyik kiadó, hanem az egyik zenekar döntött úgy, hogy köszöni szépen, de nem kér a zenehallgatási szolgáltatásokban rejlő lehetőségekből. A CNET cikke szerint a Coldplay nevű brit zenekar, amely legutóbb a Steve Jobs halála kapcsán rendezett megemlékezésen lépett fel élőben, úgy döntött, nem engedélyezi, hogy a legújabb albumának zeneszámai felkerüljenek a streamingszolgáltatók rendszerébe.

A döntés miatt így hiába is keresi majd bárki a Spotify, az Rdio, a MOG vagy a Rhapsody kínálatában a Mylo Xyloto című kiadványt, illetve annak dalait. A Coldplay tagjai mindezt azzal indokolták, hogy az együtteseknek - még a hagyományos album- és az MP3-eladásokhoz képest is - túl kevés bevételük származik az ilyen platformokból. Ezt megerősítette egy korábbi felmérés is. Emellett a csapat azt sem szeretné, ha az albumot feldarabolnák, mivel szerintük a kiadványt egyben kell meghallgatni. Az együttes álláspontját osztotta és hasonló érvet fogalmazott meg Tom Waits zenész is, aki szintén arról tájékoztatta a szolgáltatókat, hogy a Bad As Me című új albumát nem teszi elérhetővé náluk.

A Coldplay döntése leginkább a zenekar kiadóját, az EMI-t lepte meg, amely elfogadta ugyan az érvelést, ennek ellenére megharagudott a csapatra. Az EMI ugyanis a közelmúltban próbál változtatni az eddigi álláspontján és az üzleti modelljén, s nyitni az új lehetőségek, például a streaming ajánlatok felé. Az EMI úgy véli, hogy pont ezen szolgáltatók segítségével lehet újra megszólítani a rajongókat és rávenni őket arra, hogy fizessenek a dalokért és az albumokért, ezért szerintük a Coldplay döntése ésszerűtlen és barátságtalan volt.

Jaimee Steele, a Rhapsody szóvivője a CNET-nek azt mondta: a streamszolgáltatások még újak a piacon és időre van szükségük ahhoz, hogy akkora bevételekre tegyenek szert, mint az iTunes. A Spotify pedig azt hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja az előadók döntését, de reméli, hogy idővel megváltoztatják majd azt. Kutatók nemrég kiderítették, hogy a streamek helyett inkább a letöltéseket választják a felhasználók. A felmérésben résztvevők ezt azzal indokolták, hogy a letöltések esetén úgy érzik, hogy az adott zeneszám valóban az ő tulajdonukba kerül, míg a streameknél ez egyáltalán nincs így. A streamajánlatokat kínáló platformokat ennek ellenére az internetezők 76 százaléka vonzónak tartja és a válaszadók szerint a streamportálok elsősorban abban játszhatnak komoly szerepet, hogy az emberek megismerjék az új zeneszámokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zolivok #10
    na az elég csúnya
  • chuky123 #9
    Majd a youtubról leszedem ingyé.
  • narumon #8
    Coldplayért nem nagyon ugrálok, így engem nem nagyon érint, de az gáz ha valaki szereti és nem képes kiadni érte tényleg azt a 10EUR-t és még büszke is rá, hogy lewarezolta.
    Az a néhány együttes amit szeretek annak itt figyelnek a lemezei eredetiben. Ennyit megérdemelnek. (Csakúgy mint a játékokból a jók)
  • Inquisitor #7
    A próféta szoljon belőled, mert 330+ csúnya lenne.
  • tmisi #6
    ÁÁÁ. most csúcson van az euró.
  • G_ArchAngel #5
    Mivel lenne eselyem ezzel a kedves majommal (Chris Martin) talalkozni, ha vennem a faradtsagot felbuszoznek Highgate-re ahol altalaban kajalnak, akkor elmagyaraznam neki, hogy a nem elvakult rajongok talan elobb meghallgatnak Spotify-on, majd ha jo, akkor megvennek. De mivel iTunes-on csak reszletek vannak, ami utan nem dontenek, fogom magam, letoltom, ha nem tetszik, akkor kuka, ha tetszik, akkor meg marad a letoltott, ha mar ott van a HDD-n.
    Ha nem tetszett volna, akkor is kaptatok volna a Spotify elofizetesembol reszesedest (nem csak az enyembol, a masik par milliobol is, aki hallgat benneteket streamen), de igy egy penny nem jut hozzatok.
  • Svlad Cjelli #4
    Meg veletlenul se fizesetek ki azt a kemeny 10 eurot erte.

    Eszmeletlen jo lett az uj album, de kellet par ora amig megtetszett...
  • Zolivok #3
    lol nekem osztálytársnóm egy hete v még több talán akkor postolta hogy emgvan az album letöltve
  • asdasdasd #2
    A 14 számos lemezből 3 szám csak a következő szám felvezetése, gyakorlatilag le lett vágva azokból, hogy a rádiókban bevezető nélkül lehessen lenyomni a számot.
    A lemez egy héttel a megjelenés előtt elérhető volt a neten...
  • Omega #1
    Majd a PirateBay-en fönt lesz.