SG.hu·

A streamek helyett inkább a letöltéseket választják a felhasználók

Kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy vajon valóban átvették-e már a letöltések helyett a stream-ajánlatok? A felmérés eredménye még az Insight Research Group munkatársait is meglepte.

Az Insight Research Group az eMusic nevű cég megbízásából készített felmérést a felhasználók zenei szokásairól. Kiderült, hogy az internetezők nem igazán rajonganak a stream-szolgáltatásokért, ezeket nem is tartják sokra. Sokkal inkább előnyben részesítik a letöltéseket. A felmérésben résztvevők ezt azzal indokolták, hogy a letöltések esetén úgy érzik, hogy az adott zeneszám valóban az ő tulajdonukba kerül, míg a streameknél ez egyáltalán nincs így.

A válaszolók 91 százaléka mondta azt, hogy szereti birtokolni a dalokat, mert ez lehetővé teszi, hogy annyiszor hallgassák meg azokat ahányszor csak akarják. A stream-ajánlatok ugyanakkor nem ez a helyzet, hiszen állandó internetkapcsolatra van szükség. A megkérdezettek 89 százaléka közölte, hogy előnyben részesíti a letöltéseket a stream-ajánlatokkal szemben. A felhasználók 86 százaléka azzal indokolta mindezt, hogy szeretnék biztosan tudni, hogy az adott dal biztosan a birtokukban van és így nem kell attól tartaniuk, hogy elveszhet.

Mindezek az eredmények azt jelzik, hogy bármennyire is a streaming-szolgáltatások sikerét jósolták korábban szakemberek, sokkal több időre van szükség ahhoz, hogy a letöltések végleg a háttérbe szoruljanak. A stream-ajánlatokat kínáló platformoknak mindenesetre egyáltalán nem kell pánikba esniük, hiszen az internetezők 76 százaléka vonzónak tartja ezeket a szolgáltatásokat. A stream-portálok elsősorban az új zeneszámok megismerésében játszhatnak majd komoly szerepet.

A válaszolók 84 százaléka ugyanakkor leszögezte, hogy a fizetős streaming-szolgáltatások használata esetén is tovább vásárolna digitális formában elérhető zeneszámokat. Igaz a stream-ajánlatokért csak a megkérdezettek 13 százaléka fizetne, 74 százaléka pedig ingyen szeretné meghallgatni a dalokat. A fennmaradó 13 százalék még nem igazán döntött ebben a kérdésben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© nextman2011. 09. 21.. 12:39||#16
Igazad van ebben, de a cikk errol szol. Meglepodtek, hogy nem stream szolgaltatasokat veszunk. Pedig ok mondtak mar nekunk, hogy az milyen jo. Nekunk birkaknak meg meg kellett volna mar venni, merthogy ez a jovo😊
De mi ilyen maradiak vagyunk, inkabb letoltunk. (Raadasul, ezt meg csak nem is tragyalta a cikk, de szerintem a letoltes is 95%-ban a torrentboltban tortenik.)
© JTBM2011. 09. 21.. 12:01||#15
A jelenség természetes. Az interneten mindig állandóan minden változik, egy Stream-es cég holnap simán tönkremehet v. elég ha a Stream részleget bezárják.`

És akkor löttek a befizetett pénznek.

Ami viszont le van töltve, az az enyém...

Mobil eszközöknél még van egy extra, a letölthetö adatmennyiség korlátos.
Ergó csak egy idióta tölti le ugyanazt többször...
© willcox2011. 09. 21.. 11:53||#14
Aki úgy fizet, hogy még csak le sem töltheti, azt mutogatni kéne, mint régen a cirkuszban.
© willcox2011. 09. 21.. 11:51||#13
Van pár olyan oldal, ami ingyenesen hallgatható/nézhetõ, de a letöltésért fizetni kell. Én viszont erre írtam, hogy ami hallgatható/nézhetõ, az rögzíthetõ is, miért kéne még fizetni is? Persze, aki akar, az fizessen, mint a katonatiszt, nekem jó lesz ingyen is 😊
© bakagaijin2011. 09. 21.. 10:32||#12
A YouTube az minek számít? Vagy a spotify. Stream jellegû, de le is tölthetõ. Britt tudósok voltak?
© nextman2011. 09. 21.. 10:15||#11
Szerintem te irsz hulyeseget, en Willcox uzenetere valaszoltam teljesen ertelmesen. Raadasul meg ugyanazon az allasponton is vagyok, mint te, azaz, ha mar fizetek erte, akkor kapjam meg mp3-ban.
Legyszives olvasd at ujra a hozzaszolasokat.
© usersg2011. 09. 21.. 10:09||#10
Ja, és a cikket is elolvashatnád, akkor nem írtad volna le ezt a hülyeséget.
© usersg2011. 09. 21.. 10:09||#9
"Csakhogy ezzel senki nem akar faradozni. Foleg ha fizet a szolgaltatasert."

Jelentem, én csak egyszer szeretek megvenni valamit, és szeretem ha megvan a gépemen. 😊
© nextman2011. 09. 21.. 09:51||#8
Csakhogy ezzel senki nem akar faradozni. Foleg ha fizet a szolgaltatasert.
© willcox2011. 09. 21.. 05:37||#7
Ami hallgatható/nézhetõ, az rögzíthetõ is. Vagyis simán ott is maradhat a gépeden.