Berta Sándor

Pereket indítottak a nagy zenei kiadók és a Real Networks

Ismét a tárgyalótermekben próbál meg elégtételt venni vélt vagy valós sérelmeiért a zeneipar. Az áldozatok ezúttal a TubeFire nevű platform és a Real Alternative program terjesztői.

A négy nagy zenei kiadó, továbbá 25 kisebb cég közösen perelték be a TubeFire nevű letöltőoldalt, amelynek "bűne" az, hogy különböző formátumú fájlokba, például MP3-as számokba konvertálja át a YouTube-on elérhető videókat. A felperesek ezért 3 millió dollár kártérítést követelnek a cég tulajdonosaitól.

A 2007 óta létező TubeFire eddig nyugodtan működhetett, tevékenységével senkit sem zavart, valamiért azonban a zenei kiadók megelégelték a portál sikerét. Idén májusban és júniusban 10 000 zenei videót konvertálták át az internetezők a TubeFire segítségével, a zeneipari vállalatok e szám alapján számították ki a követelt kártérítés összegét. A beadvány szerint a platform azért bűnös, mert nem szerezte be a szükséges licenceket. Érdekes módon, ez 2007 és 2011 nyara között senkit sem zavart... Az üzemeltetők mindenesetre nem akarnak vitát és átmenetileg leállították a szolgáltatást.


A zeneipar mellett a Real Networks is a tárgyalótermekben akarja bebizonyítani az igazát, mivel beperelt egy holland oldalt, amely a Real Alternative nevű szoftverre mutató hivatkozást jelentetett meg. Mindez a Real Networks szerint sérti a márkanévhez fűződő jogait. Az ügy előzményei még tavalyra nyúlnak vissza, amikor egy holland bíróság - példátlan módon - engedélyezte a Real Networks munkatársai számára a Hilbrand Edskes és családja tulajdonában lévő PC-k lefoglalását. Edskesék - a Real Alternative nevű program terjesztésével - megsértették a Real Networks szerzői és márkanév-jogait. A valóság azonban az, hogy a családfő létrehozta a Codecpack.nl nevű oldalt, amelyen keresztül számos szoftver volt elérhető, köztük a Real Alternative is. Az már az arcátlanság csúcsa, hogy a Real Networks nem elégedett meg ennyivel, hanem minden Real Alternative-letöltés után külön kártérítést is követelt.

Az Edskes családnak a jogi vita eddig 66 000 euróba került. Amennyiben elveszítik a pert, úgy nekik kell kifizetniük a Real Networks perköltségeit is, amelyek további 75 000 eurót tesznek ki. Emellett a Real Networks 210 000 euró kártérítést követel tőlük. A Webvereld holland IT-lap próbálta megszólaltatni az ügyben a Real Networks illetékeseit, de ők arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről van szó, nem akartak nyilatkozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Chriss745 #9
    Nevetseges. Azert perlik a tubefire-t, mert egy masik oldalrol leszedi a zenet?

    Miert nem perelik a Mozillat is mert lehet plugint leszedni, amivel le tudom szedni a zeneket mp3-ban a Youtube-rol? Vagy perelik be az osszes androidos telefon gyartot mert fel lehet venni a zenet a mikrofonrol a beepitett hangrogzitovel. Sot, az osszes hallasserult keszuleket gyarto ceget, mert felhangositja a Youtube-os zeneket az osszes hallasserult embernek!

    Az osszes ilyet a fal melle kene allitani es sorozattuz!
  • Laza #8
    Tessék már a szoftverbazis.hu -t is beperelni, naaaa:

    http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/real-alternative-v1-90-UH7.html
  • BlueGold #7
    Real Alternative = Realplayer - "Reklám + Adware"

    Features of Real Alternative :
    • Media Player Classic
    • RealMedia components
    • RealMedia plugin for Internet Explorer
    • RealMedia plugin for Firefox/Mozilla/Netscape/Opera/Chrome
    • RealMedia DirectShow splitter

    Features of Real Alternative Lite :
    • RealMedia Codecs
    • RealMedia plugin for Internet Explorer
    • RealMedia plugin for Opera/Mozilla/Netscape
    • RealMedia DirectShow splitter

    Works on Windows 2000, XP, 2003, Vista, and Windows 7.
  • immovable #6
    Maffia.
  • passatgt #5
    Már minket igy ugyanígy basztatnak egyébként... (aláírásom)
  • Cat #4
    A hatóságokat, a bíróságot hol érdekli, hogy miből fizeted ki a büntetést? Ez semelyik országban nem téma, nálunk se.
  • csulok0000 #3
    Elfogyott a pénz és most így próbálnak szerezni.
    Az elsőhöz annyi hozzáfűzésem lenne, hogy egyedül a Google-nek lenne joga perelni mert az ő szolgáltatásából(Youtube) veszik a videókat, amik mellesleg nem csak a kiadók által kiadott zenék klipjei lehetnek.
    A másik meg túl béna ahhoz hogy bármi eladhatót előállítson, ezért bántanak egy olyat akit esetleg lehúzhatnak(Lehet hogy van pénze a családnak).

    Mellesleg most tényleg egy link miatt perelnek?
  • galocza #2
    használ még bárki is, bárhol is real formátumokat?
  • amitakartok #1
    "Az Edskes családnak a jogi vita eddig 66 000 euróba került. Amennyiben elveszítik a pert, úgy nekik kell kifizetniük a Real Networks perköltségeit is, amelyek további 75 000 eurót tesznek ki. Emellett a Real Networks 210 000 euró kártérítést követel tőlük."

    És honnan a RÁKBÓL fognak ezek előhúzni 285 000 eurót?! Azért legyen már némi eszük ezeknek a kedves figuráknak a RN-nél.