Berta Sándor

Csak idő kérdése a 3D technika áttörése

Egy professzor szerint három esztendőn belül már a háztartások negyedében lesznek 3D-s megjelenítésre alkalmas televíziók, a 3D technika pedig legfeljebb egy évtizeden belül meghatározóvá válhat a filmiparban.

"A digitalizálásnak köszönhetően a 3D-s filmeket fejfájás nélkül tekinthetjük meg. A jövőre Londonban megrendezett nyári olimpia miatt is fellendülésre számítok, mivel erről az eseményről 3D-s felvétel is készül. Három éven belül már a háztartások negyedében lesznek megtalálhatók a 3D-s megjelenítésére képes televíziók és egy évtizeden belül már különleges szemüvegekre sem lesz szükség. A 3D technika ugyanúgy fog érvényesülni, mint amikor régen a színes megjelenítés felváltotta a fekete-fehér tévéket. Eleinte csak a programok egy része lesz elérhető 3D-ben is, később azonban már a hírműsorok is 3D-ben lesznek megtekinthetők" - mondta Ludger Pfanz, a Karlsruhei Művészeti Főiskola professzora a Beyond nevű fesztivál zárónapján.

Pfanz szerint az átállás nem csak a számítástechnikai szakembereknek, de a művészeknek is kihívást jelent, mivel legalább akkora áttörés előtt állunk, mint amikor a némafilmeket felváltották a hangosfilmek. "Jelenleg a rendezők, a színészek és az operatőrök még a 2D-s képi megjelenítés foglyai. A 3D-s világ azonban részben teljesen más elbeszélési struktúrákat és megjelenítést igényel. Napjainkban a szakemberek még alig élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyek lehetővé tennék a tér filmes célokra való kihasználását. A gyors vágások például borzalmasan néznek ki 3D-ben és a színészeknek is teljes más mozgásokat kell megszokniuk. Rendkívül nagy kereslet van a 3D-vel foglalkozó szakemberekre. Jelenleg talán csak egy tucat létezik belőlük és ő kapacitásaikat is már évekre előre lefoglalják" - tette hozzá a professzor.

A 3D-s filmekre való átállás már 2008-ban elkezdődött, azonban az új képi megjelenítés fogadtatása meglehetősen vegyes volt. A 3D ugyan technológiai előnyt biztosíthat a kalózokkal szemben, de pont az Avatar alkotója, James Cameron nyilatkozott úgy tavaly márciusban, hogy: "Hollywood agyatlanul konvertálja 2D-s filmjeit 3D-ssé, a közönség agyatlanul nézi ezeket a filmeket." Ezután 2010 májusban Roger Ebert, a Chicago Sun-Times filmkritikusa jegyezte meg, hogy Hollywood a vesztébe rohan Hollywood a 3D-s mozivilág eszeveszett erőltetésével, mivel a harmadik dimenzió semmi lényeges pluszt nem ad a hagyományos kétdimenziós mozizás élményéhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fv #6
    Meg az is vicces, hogy az embereket nem is érdekli. Nem úgy, mint pár éve a HD - hanem egyáltalán.
  • fv #5
    Szerintem is ócska hülyeség az egész. Megnézném azt, amikor egy kocsmában úgy nézik a focivébét, hogy mindenkin szivárványszínű szemüveg van. Haha. Vagy amikor apu behívja a konyhából anyut, hogy "nézd mi van a tévében" - erre anyu gyorsan felkapja a szemüvegét, és megnézi. Hagyjuk már! Ha legalább adna valami pluszt! (De nem ad.) De akkor is csak filmeknél lenne értelme. Ki érdekelne a híradó 3d-ben?
  • viasz #4
    Vicc az egész. Szerintem otthon teljesen felesleges és halott dolog a 3D, nem hogy átveszi a vezető szerepet. Kivéve persze, ha az embereknek nem lesz más választásuk, mert csak 3D TV-ket gyártanak. Na akkor tuti elterjed...
    Moziban még azt mondom, tud némi pluszt adni, de otthon...
  • lacyb #3
    3D muhahhahahha
    Azt az apró tényt leszámítva, hogy jelenleg is két normális szemüveg árából -ami kell ugye,- 32" lapos tv-t lehet venni, szóval addig nem lesz itt 3D invázió. Ráadásul hosszútávon fejfájást szemfáradást hányingert is okoz(hat) és ami még fontos, az emberek 20%-a egyáltalán nem lát 3D-ben már tv-s 3D-ben természetesen.
    A legeslegszomorúbb viszont, hogy szemétre való gagyi ócska filmeket csinálnak mert a népek beszopják a 3D miatt és megnézik.
    Az elmúlt pár évben a nagy 3D filmőrületben 1 kezemen is meg tudnám -sajnos- számolni, hogy hány jó filmet csináltak hollywoodban
  • NEXUS6 #2
    Asszem a kínaiak kb. fél éve már megcsinálták az első "olyat".
  • lamer the true #1
    Van egy tippem, hogy melyik filmes műfajnál lehetne komolyan kihasználni a 3d-t :)