HENT hírlevél

A 3D technológiai előnyt nyújt a kalózokkal szemben

James Cameron Avatar című opuszának elképesztő sikere némi előnyt biztosíthat a stúdióknak a kalózokkal szemben, hiszen a 3 dimenziós technológia nyújtotta filmélményt egyelőre csak a mozikban élvezhetik a fogyasztók. Sem a kalózok nem tudják reprodukálni az effektust, sem az otthoni készülékek nem alkalmasak a látvány közvetítésére.

Nem kis boldogságra adott okot a filmiparnak James Cameron vizuális elemekben gazdag alkotásának, az Avatarnak a sikere. Miközben a film sorra dönti meg a nézettségi és bevételi rekordokat, a stúdiók folyamatosan jelentik be készülő új háromdimenziós filmjeiket. Ez nem is meglepő, hiszen a nézőket valahogy be kell csábítani a moziba. Ráadásul a látványbeli többletet nyújtó alkotások népszerűsége lélegzetvételnyi szünethez juttatja a gyártókat a kalózkodással szembeni harcban, hiszen a háromdimenziós filmek iránti feketepiaci kereslet gyakorlatilag még nem létezik.

Sem az otthoni készülékek, sem a kalózfilmek nem tudják ugyanis visszaadni ugyanazt a látványt. Ugyanakkor több elektronikai gyártó is jelezte, hogy még az idén piacra dobja 3D-kompatibilis televíziókészülékét, így ha ezek elegendő számú háztartásban megjelennek, megjelenik majd az igény a kalóz 3D-s filmekre is. A kérdés az, képesek lesznek-e a hamisítók az új technológiájú filmeket is másolni, és, ha igen, mikor?


A kalózfilmek terjesztésének jelenleg két iránya van: a moziban felvett filmeket sokszorosítják (ezek teszik az új feketepiaci megjelenések 90 százalékát) vagy a piaci forgalomba kerülő, illetve a screener DVD lemezekről készült illegális másolatokat terjesztik fizikai hordozón és az interneten.

A háromdimenziós filmek esetében az előbbi jelenleg technikailag kivitelezhetetlen, mivel a kamerák nem képesek rögzíteni az egymásra vetülő, polarizált képrétegekből összeálló háromdimenziós látványt. Ráadásul az Avatar esetében is alkalmazott RealD technológia másodpercenként sokkal több képkockát használ, mint a hagyományos filmek, így ezek kamerás rögzítése csak elmosódott képet eredményezhet. Főként technológiai újdonsága miatt a 3D-s Blu-ray filmek másolása sem kivitelezhető.

Ráadásul az ilyen lemezek esetében a stúdiók képrétegenként további másolásvédő elemek beépítését is meg tudják oldani, amely tovább nehezíti a biztonsági kódok feltörését. A szakértők szerint a stúdiók öröme nem feltétlenül lesz hosszú életű: a kalózok eddig is felülkerekedtek a technológiai problémákon, idővel a 3D jelentette kihívást is kezelni fogják. Így a valódi kérdés az, a stúdiók képesek lesznek-e pillanatnyi előnyüket hosszú távon is a javukra fordítani?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • redgreen #56
    Nekem bejön, otthon nem is volt vele bajom, feltekertem a fényerőt, és játszottam. Driver problémák voltak csak, meg néhány játékot nem jól írtak meg, ezeket hanyagoltam. A moziban azonban nagyon vetítési technika-függő az élmény, és ha rossz technika mellett a film sem két nézőpontra optimalizált, akkor számomra többet ront az élvezeten, mint amennyi pluszt nyújt a helyenként fellelhető térérzet.

    @jaspercy: Igen ez a monitor nagyon jó sávszélességű a sztereo-3D-hez. Aktív szemüveggel a megfelelő driverek feltelepítésével 800x600-ban is játszhatsz rajta, elvileg bármivel, ami OpenGL-t vagy DirectX-et használ. Régebben az ASUS-nak volt 6000Ft-ért vehető szemüvege (elektronika nélkül), csak egy Vsync érzékelő elektronikát kellett beiktatni a kábelbe. Ennél jóval kompaktabb és elektronikát is tartalmazó kütyü az X3D Extreme, amit egy pár éve hihetetlenül olcsón meg lehetett venni (kb. 3000Ft), ma már szerintem csak használtan juthatsz hozzá. Hamarosan a lapos monitorokhoz is lehet ezeket használni, mivel már az LCD-k is elérték a 120Hz-es képfrissítési rátát. Az analóg VGA kábelen persze. De a negyvenezerért elérhető USB-s, vezeték nélküli szemüveges, nVidiás 3D Vision kit is létezik, kapható pár üzletben, és minden 120Hz-es, vagy annál gyorsabb képmegjelenítőhöz (monitor, projektor) használható. Már persze ha valaki meg tudja fizetni. ;)
  • jocco #55
    Meg venni 40e-ért egy 3D szemüveget! :D
  • jaspercry #54
    (van egy régi crt moncsim 21")vga-ban 180Hz , 800-600 ban viszi 160Hz
    1024-768 ban 120Hz
    akkor most kurva jó ez? a monitor eszmei értéke van (kb 3000.-) van vagy 10éves
    Ezt kell maj elővennem ha majd jön a 3d?
  • jocco #53
    Szerintem amugy elég ember függö h kinek jön be kinek nem a 3D technológia. Valószinüleg azért lehetnek eltérések a kép érzékelés feldolgozásban az embereknél. Pl én még az életbe nem láttam semmit azokban a bandzsitós képeken ahol ha sokáig nézed kijön vmi ábra vagy szöveg. De a pl 3ds mozikkal sosem volt bajon. Itthon sem a 3d-s laptoppal. Csak felrakom a szemüveget s élvezem a képet. Bezzeg az egyik ismerösöm mit összeszenvedett vele h nem tud fókuszálni meg vibrál, meg h a gyors mozgásoknál elmegy a 3d stb... Ugyakkor nállam meg az egész családnál meg a barátaim többségénél semmi ilyen nem jelentkezik. Na el is hiszem h az ilyen ember nem fogja élvezni a 3d élményt. Az is biztos h normál mozifimek sosem fognak igazi 3d élményt adni mert azért elég sok filmtechnikai megoldás pont a 3d lényegét öli meg (kis mélységélesség, gyors kamera mozgások, stb). Nem is hiába a kifejezetten 3d-re készült "promo" filmek adják a legjobb 3d-s élményt.
  • Szefmester #52
    De most akkor az "osztott" HZ bassza annyira a szemem mint ha sima 60Hz-n nézném a képet? érezném azt a vibrálást? Hisz végülis szemenként csak 50 kép jutna egy szemre ha a jelenlegi 100Hzet megosztom a polárszemüvegen.. érdekelne valaki próbálta e már.
  • jocco #51
    Ha már 3d meg hologram akkor ez se semmi: video
  • Balumann #50
    Az LCD monitorok általában 60 és 75 Hz-en is használhatók, szerintem 75 hz az mindenre tökéletes, bár 30 fps-es filmre a 60 az ideális, nagyon nehéz észrevenni a 75 hz -ben jelentkező egyenletlenséget. A 85 Hz-es CRT-nél meg pláne. A natív 100-120Hz-nek gyakorlatilag csak a régi tv-nél van értelme, kevésbé látszik a vibrálás. Az LCD tv-knél már nincs natív 100-300Hz, 60 Hz -es illetve 23,7Hz -es (vagy ennek többszöröse) ("24p üzemmód") jelet tudnak fogadni, és a kapott képkockákból számítanak ki átmeneti képeket. Korábban olvastam teszteket, többet árt mint használ, rontja a képminőséget, sportokra ajánlott csak ahol gyors mozgások vannak.
  • redgreen #49
    Látom, sok itt a hozzáértő, ezért a szemüvegek lélektanába nem is megyek bele. Csak az nem tetszik, hogy a mai mozikban fennen hirdetett "3D" technológia igazából csupán "mélységérzettel növelt 2D". Ugyanis a valódi 3D az a hologram lenne, abból is az, amelyik nemcsak vízszintesen, de alulról-felülről is a helyes képet mutatja. Jópár éve létezik váltottkép-technológiájú "3D"-képes CRT monitor, a bevásárlásnál anno nekem is szempont volt, hogy legyen 120Hz fölötti képfrissítésű üzemmódja is. Sima VGA felbontásban 170Hz-et is tud, FSAA-val egészen elfogadható a kép, és a framerate. Később, már az LCD mizéria idején mindössze 3000 Ft-ért kaptam hozzá vezetékes 3D szemüveget elektronikával. Játszottam is vele sokat, Q3, UT, Black & White, GTA 3... talán ezek miatt nem értem ezt a nagy felhajtást a "3D" mozizás körül. Nem nyújt akkora többletet, mint amennyire idegesítő, ha mondjuk a vásznon túl kicsi a fényerő, mert a mozigéplámpát nem kifejezetten 30-40%-ban áteresztő szemüvegre tervezték, vagy a rendező előszeretettel veszi szűkre a mélységélességet, a szemed meg jojózik, mert nem tud ráfókuszálni a homályos részekre. Nem jártam még IMAX moziban, de ha ott is van különbség 2D és "3D" vetítő között, akkor a "mozizást megmentő" "3D" technológia tulajdonképpen csak néhány helynek hoz csak kiemelkedő látogatószámot, a többiek meg tönkremennek. Maradnak a legnagyobb láncok, monopolhelyzetben, minek következtében nőnek a jegyárak, de (újra) elkezdődik az otthoni "3D" láz, és az emberek megint visszaszoknak a torrentre (ahogy a cikk is írta).

    Az már mindenesetre biztos, hogy az Avatar után még egyszer nem ülök be "3D" vetítésre, mert a látásom fontosabb. A következő az igazi 3D lesz. És igen, ismerem a mozis skótos viccet. :)
  • Danecay #48
    Két a témához kapcsolódó videó:


  • kvp #47
    "Én nem találkoztam még interlaced CRT monitorokkal egyébként, tehát olyanokkal amik csak 30 képet tudnának megjeleníteni mp-enként (60 fél kép), szerintem ezek csak a nagyon régi tv-kre igazak."

    A CGA es MCGA monitorok ilyenek voltak (320x200). Lehetett oket fel interlaced modban hajtani, ilyenkor csak minden paratlan sor volt kirajzolva (ami nem volt gond, mert minden pixel amugy is duplazva volt). Innen jon a jatekokban a vizszintesen becsikozott crt monitor effekt. (tenyleg igy neztek ki, ha a videokartya mindig csak egyfajta retrace jelet generalt) Az utolso ilyen monitor az ibm xga monitoranak korai valtozata volt, ami csak interlace-ben tudta az 1024x768-as felbontast. (768i)

    Egyebkent 24 fps-es dvd-hez es 25 fps-es pal tv adashoz a legjobb az 50 vagy 100 Hz-es monitor (adaptive deinterlacing-el). 30 fps-es dvd-hez vagy ntsc tv adashoz pedig a 60 vagy 120 Hz-es monitor. A legjobb pedig ha a monitor ezek kozott tud kapcsolgatni a framerate fuggvenyeben. Egy 150 Hz-es monitor vagy hdtv peldaul mind a 30, mind a 25, mind a 24 fps-es kepet jol jelenit meg. Egy 300 Hz-es hdtv (lehet ilyet kapni) mar az 50 es a 60 Hz-es videokat is hibatlanul kezeli.