Gyurkity Péter

Elhódította az elsõ helyet a Windows 7

Bár elõdjét sem lehet totális csõdnek nevezni (hiszen azért a vegyes fogadtatás ellenére mégis szép példányszámban fogyott), vitathatatlanul a Windows 7 pótolta sokak hiányérzetét, amely a Windows XP megjelenését követõ években lassan kialakult. Ezt jól mutatja, hogy az utód a debütálást követõ másfél évben korábban nem látott ütemben fogyott, mostanra pedig a Microsoft szerint ebbõl a szempontból abszolút világelsõnek számít, hiszen korábban egyetlen rivális operációs rendszer nem terjedt még ilyen gyorsasággal a kezdeti idõszak alatt. Arra még nincs válasz, hogy mindez hogyan alakul az újabb verzió megjelenésével, amelyre már nem is kell sokat várnunk.

A Windows csapat blogoldalán közölt bejegyzésbõl megtudhatjuk, hogy 18 hónappal a 2009. októberi rajt után immár 350 millió példány talált gazdára, ez pedig azt jelzi, hogy nemcsak az otthoni felhasználás terén, de a vállalatok körében is jól terjed a szoftver. A jelek szerint az üzleti szféra szereplõi is rászánták magukat a váltásra, vagy legalábbis annak megtervezésére, így az elkövetkezõ 1-2 évben további gyors növekedésnek lehetünk tanúi ezen a területen. Jellemzõ, hogy a cégek túlnyomó többsége az igencsak koros XP-t váltja majd le az új példánnyal, amivel még mindig sokak elégedettek, míg a Vista kapcsán inkább csak azt mondhatjuk el, hogy elõkészítette a terepet a Windows 7 számára, saját magának nem sok esélyt hagyva.

Felfoghatjuk persze úgy is, hogy a Vista sok tekintetben korai próbálkozás volt (még az XP-t követõ hosszú csend után is), az általa támasztott hardveres követelmények még sokak számára nem voltak megemészthetõk, míg ma ez már kevésbé érint minket hátrányosan, hiszen tovább gyorsultak a számítógépek, még nagyobb merevlemezekkel, sõt immár SSD-meghajtókkal. A Windows 7 sem jelentõs mértékben kisebbnek, sem drasztikus módon gyorsabbnak nem nevezhetõ közvetlen elõdjével összehasonlítva, mégis szinte minden bejött neki, a megjelenést követõen több mint kétszer olyan gyorsabb ütemben fogyott, tavaly õsszel pedig elérte az elsõ 175 milliót.

Ez utóbbi mondat egyébként azt is jelenti, hogy a második 175 millióra nem kellett ugyanannyit várni, ez már 11 helyett alig 7 hónap alatt összejött, ezzel pedig naponta (!) 300 ezerrel több példány kelt el világszerte mint az elsõ idõszakban. Különösen az üzleti világ lassan erõsödõ érdeklõdése (vagy beletörõdése) érinti kedvezõen a szoftvercéget, hiszen itt ismét óriási bevételre tehetnek szert, még akkor is ha a Windows 7 ebbõl a szempontból tulajdonképpen nem lóg ki a sorból - a vállalatok a Microsoft szerint is általában a megjelenés után egy-másfél évvel kezdenek el komolyan foglalkozni a váltás gondolatával, itt inkább a Vista volt kivétel, amelynek alkalmazásától sokan mereven elzárkóztak, lásd Intel és társai. Az IDC arra számít, hogy a vállalatok 90 százaléka szánja el magát a fontos lépésre, ezzel pedig 140 dollárt tudnak majd spórolni minden egyes PC-n, vagyis még meg is éri nekik a manõver.

A blogbejegyzésben (nem véletlenül) azt is felsorolják, hogy mi minden követte az operációs rendszer debütálását, ez a lista pedig szintén jó ütemben bõvül. Elindult útjára a Windows Live Wave 4 (a Hotmail néhány javításával és a Windows Live Essentials 2011 csomaggal), valamint megjelent az operációs rendszer elsõ javítócsomagja (amely szokás szerint egyes esetekben több galibát okozott, mint amennyi hibát kiküszöbölt), valamint felbukkant az Internet Explorer 9, amely a webes szabványok felé tett komoly lépésként értékelhetõ, végre a Microsoft fejlesztése itt is kezd közelíteni az alternatív megoldásokhoz. A felgyorsult tempó jeleként már el is húzták a mézesmadzagot a felhasználók elõtt az IE 10 személyében, illetve jelezték, hogy a 2012 végén megjelenõ Windows 8 immár ARM processzorokon is vidáman elfut, vagyis nem lesz szükség külön verzióra a táblák és okostelefonok által fémjelzett szegmens megfelelõ kiaknázásához.

Az újabb családtag elõzetesét jelenleg is többen tesztelik, itt még komoly munkára lesz szükség a szoftver véglegesítéséhez. Ennek is köszönhetõ, hogy egymás után jelennek meg a hírek a különbözõ újításokról, a platformban fellelhetõ funkciókról és egyéb apróságokról, a szivárgás pedig lassan vízözönné változik, a jelek szerint a munkában résztvevõk nem tudják tartani a szájukat. Az SG lapjain már olvashattunk arról, hogy mit is tudhattunk meg a különbözõ források jóvoltából, itt pedig a hibrid boot, a különbözõ felhõ-szolgáltatások, a módosított feladatkezelõ, valamint a kezelõfelületeten végrehajtott változtatások érdemeltek említést.

Ez azonban még nem a lista vége, az újabb beszámolók szerint további betûkészletek (a Segoe UI családon belül), az Internet Explorer esetében immerzív megjelenítési mód (a böngészõ beolvasztása az asztalba), szorosabb felhõ-integráció, valamint a .NET Framework 4 integrálása várható, viszont a korábbi verziók (3.5, 2.0, 1.1 stb.) nem kerülnek be a szoftverbe, így azokat szükség esetén nekünk kell majd letöltenünk a világhálóról. A YouTube portálon idõközben megjelent egy videó, amelyben az érintõképernyõn támogatott belépési módot láthatjuk mûködés közben, és itt várhatóan további részleteket tudunk meg, mielõtt a Windows 8 jövõre elkészül, illetve 2013 elején elérhetõvé válik a nagyközönség számára.

Érdekes lesz látni, hogy az utód felbukkanása miként hat majd a jelenleg verzió további szereplésére. Egyes piackutatók most még azt jósolják, hogy a Windows 7 idõvel mindenhol leválthatja az XP-t kérdéses azonban, hogy ez mennyiben lehetséges, ha a Microsoft a jövõben is ugyanilyen feszített tempóban készíti el az újabb és újabb családtagokat - az is komoly lehetõségként merül fel, hogy az XP sikere megismételhetetlen lesz, már csak azért is, mert az utódoknak nem jut hasonlóan hosszú kifutási idõ. Amennyiben a nyolcadik változat szintén sikeresnek bizonyul, a hetes könnyen feledésbe merülhet, hiszen (komoly marketinghadjárattal, valamint az alapvetõ emberi természet kiaknázásával) az újabb szoftverek birtoklása szinte státuszszimbólummá vált, ez pedig újabb gyors váltást és komoly bevételi mutatókat eredményezhet a családon belül.

Ezt természetesen lassabban követné az üzleti világ, még akkor is, ha például a Forrester elõrejelzésében a cégek 88 százaléka tervezi a váltást (Windows 7-re), csaknem felük pedig már az elkövetkezõ egy évben meglépné azt. Ezt az Office csomag esetében is nagyobb hajlandóság kíséri majd a Converter Technology jóslata szerint, és kíváncsian várjuk, meddig tart a nagy nekibuzdulás, miként befolyásolja majd azt az újabb verzió.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mardel #87
    Wgyébként is az ilyen hozzáadott sofwareek gyártói fizetnek hogy mellékeljék a szarjukat, hogy legyen valami forgalmuk is, vagy ha a user oylan hülye lenne, hogy nemtud találni jobbat, esetleg még nincs neki, akkor ad egy támpontot.
    Viszont lunuxnak nem kötelessége futtatni a windows only softwereket ha találsz egy iylen részt akkor azt is copyzd már be. És megint csak nem a linux hibája hogy a kedves software készítője nem ad supportot linuxra.
    Az hogy van a wine project ami neked ingyen lehetőséget ad fizetős programok futattására linuxon, és éppen nem műküdik egzotikus dolgokkal hát az egyéni szoc problem. Valószínűleg egy ingyenes software nem fog olyan minőséget nyújtani hogy a user minden nyűgjét kielégítse.
    Call WeInstallYourSofwareandBlowYou Kft.
  • Mardel #86
    Ha nem fut, nem fut.
    Nem értem minek széllel szemben pisálni ha van egy adott dolgod ami csak egy adott dolgot támogat, akkor azt minek akarod máson használni.
    De gondolom elég kevés réteg az akinek ilyen igényei vannak, hogy csak egy bizonyos programokat használ, és idegenkedne az ingyenesektől.
  • B0nFire #85
    "Majd ha mutatsz nekem egy olyan embert itt aki megvette akkor majd winre irányítom." Nem kell Winre irányítani, hiszen azon megy!

    Remélem, eléggé autentikus: KÉP Igaz, hogy nem SX, csak egy LE OEM (amikor ezt vettem, ég a fasorba se volt az SX), de tökéletesen lehet vele dolgozni, jogtiszta, és bizonyos hardverekhez adják. Ajándék, tudod? Veszel egy effektprocit 55-60 ezerért, és kapsz hozzá egy ilyet. Egyik ismerősöm egy AT2020-as mikrofont vett, és Sonar LE-t kapott hozzá! Egy 35 ezer forintos mikrofont. Van még jó pár jogtiszta zenei szoftverem, ha érdekel, egy csomót a hangkártyához, másik csomót a MIDI kontrolleremhez kaptam. Ha kívánod lefényképezem "őket" is, csak hogy nehogy azt hidd, mindenki csak warezolni tud.

    Vagy úgy gondolod, hogy az effektprocesszort, a gitárjaimat, a billentyűzetemet, hangkártyámat, a basszus végfokomat és hangfalat is loptam, hogy jogtiszta szoftverhez jussak?

    No, újságom van: Nem fut Linuxon a Cubase. Az enyém nem. Talán kivehető a képen, de Maces és Windowsos hologramos matrica van rajta. Az a támogatott OS.
  • Mardel #84
    Xp-s gépemen amin 2009 óta xp sp3 van van vírusírtó nod32, de egy vírust se talált rajta, volt hogy 1 évig vírusító nélkül használtam. De az ilyen crak fileoknál is tudni lehet melyik kamu melyik nem. Pl letöltesz egy cracket amiben ott van a programnak a crackelt exe-je, mellette meg egy crack.exe Már előre lehet tudni hogy a crack.exe nem kecsegtet semmi jóval, így nem is kattintok rá, csak felülírom a másikat a régivel.
  • Balumann #83
    Igen, regisztry turkálás is előfordul speciálisabb esetekben, de azért regisztryben átírni 1-2 dolgot (egyértelmű leírás alapján) közel sem olyan, mint linuxon beírni egy rakat parancsot vagy konfig fájlokat átszerkeszteni. Valóban pozitívum, hogy általában segítenek ilyen problémában, de gyakran ott is feltételezik, hogy már tudsz pl. programot fordítani, tapasztaltabb vagy konfigok szerkesztésében, tudod hol vannak a legalapabb konfig fájlok, stb..

    Én még szerencsére nem futottam bele ilyen témás problémába Windowson, a sok linux telepítgetés miatt a boot szektort kurtam el jópárszor, de már megtanultam visszaállítani.

    Vírusokkal nem tudom mi a problémátok, a leghülyébb vírusírtó is megfogja szinte az összeset, Avast még csak nem is lassít (3 gépen van fennt itthon, vagyis 2 asztali, meg a netbookom), kb. másfél éve van fennt mindegyiken rendszer (asztalimon win7, másik kettőn XP), és semmi vírus.
    Pedig még CubAse tört verzióját is használom (azzal sem értem mi baj van, tökéletesen fut).
  • Mardel #82
    Nem beszélve arról hogy egy winre írt vírus szinte semmilyen kárt nemtud tenni linuxon de azért óvakodjunk tőle, max a winet kell újratelepíteni.
    Néha jó a wine homokozó a windowsosos "szaroknak".
  • Mardel #81
    Majd ha mutatsz nekem egy olyan embert itt aki megvette akkor majd winre irányítom. De míg warez jancsikról beszélünk általában akik a warezos photoshopról meg kindozról nem akarnak váltani addig szerintem maradjunk csendben.
  • B0nFire #80
    Cubase linux szóra keresve googlen, 2. találat.

    Az alatta lévő hsz-ig már nem jutottál el, ugye?

    "how did you get it to work? and is it working with sx3 also?
    blinkingdiode 2 évvel ezelőtt

    i have installed it trough wine but its a speciefic version of h2o release of cubase sx2"


    Gyakorlatilag Wine-ban futtatja a Windowsos szoftvert. Natívan nem fut. Mellesleg a H2O rilíz az egy szeteszéjjel krekkelt warez Cubase, ami még Win alatt is összefossa magát és tele van vírussal. Faja.

    Végül, de nem utolsósorban az SX2 óta már van SX3, Cubase 5 és 6 is. Mutass nekem a Steinberg oldalán Linuxra mutató installert. Az a hivatalos. Onnan kell a programot letölteni és a termékkulcsot is ugyanott veheted meg hozzá. Ott nincs.

    Pont ez a baj a Linux-szal. Mindent hekkelni kell, hogy fusson. Akkor már inkább olyan rendszeren használjuk, amely natívan futtatja.

    No és persze nem 386 MB rammal futtatja az SX2-es Cubase-t Wine-en, holott a hozzászólók többsége erre recskázik. Igaz, hogy a legerőforráskímélőbb stúdiószoftver, ekkora vas még neki is kevés.
  • Mardel #79
    egy szubjektív vélemény, hogy a linuxos közösséget kicsit trehánynak is tartom, mert a legtöbb beállítás, vagy szoftveres gui az ilyen épphogy összedobott valami, hogy a hozzáértőbbek tudják használni, én még mindig sok olyanba akadtam, amit nem lehetett grafikus felületen megoldani].

    Azért winen is van oylan mikor registrybe kell túrkálni egykét dologért. Urambocsá a parancssort is elő kell venni, de tény hogy lényegesen kevesebb és az is tény hogy hogy csak olyan esetekben ha valamit nem úgy akarsz ahogy van. Pl le akarod tiltani a windows billentyűt, hogy ne ugorjon elő a tálca játék közben, ha esetleg elütnéd.
    Egyébként linuxnál meg azért gyakoribb mert nemcsak r=1 userek használják és van aki jobban szeret terminalban parancsokkal mahinálni meg bashben scripteket írogatni mint GUI-ban kattingatni, viszont szívesen segít ha gondod van. De nem azt fogja mondani hogy pl. itt és itt a 4. menü 5. almenüjében a szedd ki a pipát.
    Egyébként Linux alapból ilyen volt hogy terminalból működött csak aztán jöttek a guik. De ha gond van akkor mindig találni valami módot rá, és nem a húzd újra megoldás az első mint winnél. Ha teszemazt elszáll a gui, terminalból még mindig javítható. Viszont ha win témafájl baszódik el abból win kékhalál lesz majd automatikus restart hogy nehogy lásd mi a kékhalál oka, aztán külön cdvel orvosolható, persze ha van cd-d. Csökkentett módhoz is kell gui így az is felejtős az is el fog szállni. Persze ez akkor van ha kézzel valamit elbaszol a témafájlok felülírásánal vagy egyéb módon sérülnek a téma fájlok. Nővérem barátjának gépét hirens boot cdvel tudtam visszaállítani ő már újratelepítésen gondolkodott. Pedig csak 1 dllt kellett felülírni az eredetivel és ment minden. De ezt iylen mentő cd nélkül nehéz lett volna.
  • Mardel #78
    Am még Cubase-t, meg Sonart sem láttam Linuxon futni sehol. Talán azért, mert nem gyártják arra a platformra? Vajon mé'? Pedig még petíciót is nyújtottak be a Linuxosok a Steinbergnél.

    Cubase linux szóra keresve googlen, 2. találat.