Berta Sándor

Megjelent a Firefox 4

Immár hivatalosan is elérhető a Firefox legújabb 4-es verziójának végleges változata. A böngésző néhány óra alatt megdöntötte az Internet Explorer 9 első napi letöltési rekordját.

A Firefox 4 egyik legszembetűnőbb újdonsága, amellyel a Chrome nyomdokait követi, hogy a megnyitott böngészőablakok a címsor fölött jelennek meg. A menüsor gombjai közül csak a leggyakrabban használt funkciók láthatók. A többi lehetőség rejtve marad, lehetővé téve, hogy a böngésző csak minimális felületet vegyen el a megjelenítendő honlapoktól. Ez elsősorban a kisebb kijelzővel rendelkező hordozható gépeknél lehet előnyös. A felhasználók ugyanakkor módosíthatnak ezen, így a régi, megszokott kinézet könnyen visszaállítható.


Egyszerűbb a megnyitott ablakok közötti váltás, és a telepített kiegészítők önálló folyamatokként működnek, ezáltal a hibáik nem rántják magukkal az egész alkalmazást. Továbbá fontos újdonság, hogy a könyvjelzők menüpont egyetlen könyvjelző-gombbá alakul át, de ez szintén visszaállítható. Az újdonságok közül ki kell emelni az új Javascript-motort, ami a bejelentés szerint hatszor gyorsabb az elődjénél, a Do Not Track funkciót, ami a nyomkövető sütik ellen nyújt hatékony védelmet, továbbá a HD-videók hardveres gyorsításos lejátszását, a HTML5 és a WebM formátumú videók lejátszását, a teljes képernyős megjelenítést biztosító API-t, valamint a Direct 2D-, a WebGL- és az SVG animációk támogatását.

A Jetpack integrációjának köszönhetően teljesen új alapokra helyezték a kiegészítők letöltését, telepítését, használatát és eltávolítását, így az egyes modulok a Firefox 4 újraindítása nélkül, azonnal használatba vehetők. A kiegészítőmenedzser is megújul, ezáltal egyszerűbben még inkább személyre szabhatók és egyszerűbben kezelhetők lesznek a kiegészítők és a témák.

Az első adatok mindenesetre azt mutatják, hogy a felhasználók várták a Firefox 4 megjelenését. Míg az IE9 az első 24 órában 2,35 millió letöltéssel büszkélkedhetett, addig a Firefox 4-nél ugyanez az érték már az első nap meghaladta az ötmilliót. A Mozilla egy külön valós idejű letöltésszámlálót is üzembe állított, így pontosan nyomon követhető, hogy éppen mennyien töltötték le eddig a böngésző új verzióját.


A letöltésszámlálóhoz egy külön világtérképet fejlesztettek, amely megmutatja, hogy egy adott letöltésre éppen a világ melyik pontján kerül sor. A bal alsó sarokban található ikonra kattintva előugrik egy lista, hogy melyik kontinensen hány letöltést regisztráltak és a kontinensek nevére kattintva pedig láthatóvá válik az országok rangsora. Magyarországon eddig több mint 60 ezren töltötték le a Firefox 4-et, ezzel hazánk a tizenhatodik a rangsorban. A listát Németország és Oroszország vezeti.

A legtöbben, 1,38 millióan eddig az Egyesült Államokban töltötték le a szoftvert. A Statcounter nyilvánosságra hozott adatai szerint az új program máris 1,95 százalékos piaci részesedést szerzett, ezzel megelőzte többek között az Opera 11-et (1,50 százalék), az Internet Explorer 9.0-t, aminek a piaci részesedése most csak 0,87 százalék és a Chrome 9.0-t (0,54 százalék).


Az elmúlt évek hagyományaihoz híven az IE fejlesztőcsapatának tagjai ezúttal is egy tortával gratuláltak a Mozilla munkatársainak. Ez a szokás a Firefox 2.0 megjelenése óta hagyomány. Az alapítvány megköszönte a gesztust és arra hívta fel a figyelmet, hogy a böngészőpiaci verseny mindenkinek jó. A Microsoft egyébként megpróbált profitálni a Firefox 4 megjelenéséből és aktivált egy fizetett Twitter-üzenetet, ami minden egyes Firefoxszal kapcsolatos Twitter-kereséskor megjelenik az oldalon. A tweetben a redmondi cég az IE 9.0 letöltésére próbálja ösztönözni a látogatókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • teafozo #87
    Két rövid kérdés :-)
    Egyik. A régebbi verziokkal csináltam egyes weblapokból alkalmazást. Ez most nem megy, és ráadásul a régebbiek sem indulnak el a 4-es verzióval. Tud valaki valamit, hogy ezzel mi lesz?
    Másik.
    Nektek is a lengyel AOL jelenik meg keresőként ha a böngészősávba és nem a kereső részbe írtok valamit? Ezt hogyan lehet átállítani?
  • Lowosan #86
    "ezt az acid tesztet miért nem tudjákk ők is 100-ra teljesíteni nem tudom"

    Nem akarják teljesíteni: "Mozilla no longer intends for Firefox to pass the Acid3 test fully because it believes that the SVG fonts part of the test has become outdated and irrelevant due to WOFF being agreed upon as a standard by all major browser makers."
  • SNP #85
    én két napig használtam a 4-et aztán visszaraktam a 3.6.15-öt és érezhetően gyorsabb
  • Zoliz #84
    Nekem többször kiakadt ez a végleges Firefox, több fül használatával.
    EGY bIZTOS, NEM BUGMENTES. Kezd olyan lenni ez mint a régi IE-k. A Firefox elvesztette fényét a szememben.
  • AXX #83
    Azt nem tudja valaki hogy miért van az hogy a google keresőbe beirok valamit és rákattintok nem történik semmi,az előző verziónál nem csinált ilyet.
  • [HUN]FaTaL #82
    Qrvrarégen van flashblock operához :D
  • aronvirginas #81
    Illusztráció az előbbihez:
  • aronvirginas #80
    "az Operában mikor lesz végre egy FlashBlock szintű plugin, amellyel végre az egyes flash-ek kattintásra azért megnyílnak az oldalon?"

    Ne haragudj, de ez most is így működik az Operában: kattintásra betölti a plugint. Egyetlen hiányosság, hogy nincs ún. fehér-lista: vagy minden oldalon blokkolja a pluginokat, vagy egyiken sem.
  • NEXUS6 #79
    Lehet, csak csengesd ki érte a lét!
  • afircsor #78