SG.hu
A Meta Trumptól is kész segítséget kérni az uniós szabályok elleni harcához

A Meta globális politikai igazgatója szerint a technológiai óriás „nem fog visszariadni” attól, hogy Donald Trump elnököt is segítségül hívja, ha az Európai Unió alkalmazni kezdi a digitális szabályait a Meta termékeire.
Joel Kaplan régóta ismert stratéga, három évig volt a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettese, és Mark Zuckerberg Trump újraválasztása után őt nevezte ki a cég globális ügyekért felelős vezetőjének. A müncheni biztonsági konferencián is felszólalt, és elmondta, hogy a Trump-kormányzat feladata annak értékelése, hogy az amerikai technológiai vállalatokkal szembeni uniós bírságok igazságosnak tekinthetők-e, és a Meta nem rest felhozni a témát az elnöknél, ha úgy érzi, hogy kipécézték. "Ha a vállalatokkal másként és diszkriminatív módon bánnak, akkor erre rá kell világítani az adott vállalat hazai kormányának” - mondta Kaplan vasárnap a bajor fővárosban.
"Miközben az Európában elfogadott törvények keretein belül akarunk dolgozni - és mindig is így fogunk tenni -, jelezni fogjuk, ha úgy gondoljuk, hogy igazságtalanul bántak velünk” - mondta Kaplan, aki januárban Nick Clegg helyére lépett. Trump napirendjére tűzte a technológiai vállalatokra kirótt uniós bírságok kérdését, amikor a múlt hónapban Davosban, a Világgazdasági Fórumon azt mondta a megjelenteknek, hogy az intézkedések „egyfajta adóztatásnak” felelnek meg - és „néhány nagyon nagy panaszra hivatkozott az EU-val szemben”.
Kaplan akkor szólalt fel, amikor a müncheni találkozón a transzatlanti kapcsolatok új mélypontra kerültek, és JD Vance alelnök az amerikai delegáció élén az európai vezetők ellen intézett támadást. Kiemelte, hogy a közösségi médiás tevékenységre vonatkozó uniós szabályozás a szólásszabadság elnyomásának eszköze, többek között akkor is, ha az olyan szélsőjobboldali csoportokat vesz célba, amelyek olyan kérdéseket támogatnak, mint a migráció.
Míg az uniós hatóságok a közösségi médiaplatformokra vonatkozó korlátozásokat a gyűlöletbeszéd és a félretájékoztatás visszaszorításának eszközének tartják, Kaplan csatlakozott Vance álláspontjához, miszerint a szabályok a szabad véleménynyilvánítás korlátozásának kockázatát hordozzák magukban - és a vállalat által bevezetett közösségi jegyzetekről beszélt, amelyek segítségével a felhasználók ellenőrizhetik a platformokon található tartalmakat. "Nem akarunk félretájékoztatást” - mondta Kaplan. „Az emberek különbözőképpen ítélik meg, hogy mi a félretájékoztatás és mi nem az.”
A Meta, amely a Facebook és az Instagram közösségi médiaplatformok, valamint a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatás tulajdonosa, azonban már több mint 2 milliárd eurós büntetést kapott az EU digitális szabályrendszere és a trösztellenes és adatvédelmi szabályok megsértése miatt. A Meta azt is jelezte, hogy nem fog csatlakozni ahhoz a magatartási kódexhez, amelyet az EU a fejlett mesterséges intelligencia modellek szolgáltatói számára dolgoz ki. A vállalat ellen az EU digitális szolgáltatásokról szóló törvénye alapján is vizsgálat folyik a kiskorúak védelmének esetleges elmulasztása miatt, és ennek bírsága elérheti a vállalat globális éves árbevételének 6%-át.
Kaplan óva intette Európát attól, hogy „szabályozási rendszerének sikerét a bírságok számával és nagyságával mérje”. A kontinens technológiai szabályozása „óriási hátrányba” hozta a gazdaságát - mondta.