Berta Sándor

Csak jövőre érkezik a Firefox 4

A Mozilla fejlesztői bejelentették, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem idén novemberben, hanem csak 2011 elején jelenik meg a népszerű böngésző legújabb, 4-es verziója.

A mostani tervek alapján egyelőre béta állapotban marad a program és az első RC-változatokat, majd a Firefox 4 végleges kiadását csak a jövő év elején jelentetik meg. Mindez ellentmond a korábbi információknak. Mike Beltzner főfejlesztő levelében azt írta, illetve a The Registernek is elmondta, hogy jelenleg a szoftver hetedik bétaverzióján dolgoznak. Ez már tartalmazza az összes tervezett funkciót, így a web- és a kiegészítőfejlesztők ennek alapján már elkészíthetik saját programjaikat. A 7-es béta várhatóan november elején lesz elérhető, majd ezt december 12-ig további három bétaváltozat követi. A 8-as béta november 12-én, a 9-es november 26-án, míg a 10-es december 10-én jelenik meg.

A változtatás oka, hogy Beltzner és kollégái szembesültek azzal, miszerint a korábban gondoltnál jóval több munkájuk lesz az új böngészővel. A szakemberek elsősorban stabilitási problémákat tapasztaltak. Éppen ezért inkább úgy döntöttek, hogy nem sietnek, hanem a tervezettnél több bétát adnak ki és módosítják, kitolják a fejlesztési ütemtervet. "Nem fogunk olyan szoftvert hozzáférhetővé tenni, amelyik még nincs kész" - szögezte le levelében Beltzner.

A Firefox 4 eddigi bétaverziói a JavaScript-teljesítmény tekintetében sem az Operával, sem a Chromemal nem tudtak lépést tartani. Emiatt Beltznerék mindent elkövetnek azért, hogy tovább fejlesszék a SpiderMonkey nevű motort, amelynek különösen a Tracemonkey és a JägerMonkey nevű kiegészítőjével foglalkoznak. Amint az Asa Dotzler blogbejegyzéséből kiderült: az elvégzett munka már most látszik, hiszen a motor a Sunspider benchmarkban már ledolgozta a Google Chrome V8-as változatával és az Apple Safarival (Nitro) szembeni nagyon komoly hátrányát. A fejlődés egy külön erre a célra létrehozott honlapon is nyomon követhető.

A Firefox 4 nem csak a külsejében, hanem a funkciókat tekintve is megújul. Egyszerűbb lesz a megnyitott ablakok közötti váltás, a telepített kiegészítők önálló folyamatokként működnek és a hibáik nem rántják magukkal az egész alkalmazást. Az új böngésző hardveres gyorsítással jeleníti majd meg a HD-videókat, függetlenül attól, hogy azok HTML5-objektumok vagy WebM formátumú felvételek és a végleges verzióba bekerül egy teljes képernyős megjelenítést biztosító API is. Továbbá teljesen új alapokra helyeződik a kiegészítők letöltése, telepítése, használata és eltávolítása, így az egyes modulok a Firefox 4 újraindítása nélkül, azonnal használatba vehetők lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ilmi6 #42
    @Szefmester: Ok, a bölcsész dolgot visszaszívom. Tegyük hozzá, hogy a te 'feltételezésed' elég alaptalan volt.

    Összes kiegészítő: TinyMenu + JavaConsol
    Ami a problémát okozza az a plugin container memória kezelése. De 3.6.9-11-ben volt főleg ez a hiba. Szóval amíg ilyen fejlesztések röpködnek 'újdonság' néven, addig csak pihenjen a 4es változat.
  • Szefmester #41
    Valószínűleg nem a firefoxal van a gond hanem az egyik kiegészítőddel. Nálam jelenleg 187MB-t fogyaszt 5 nyitott ablak mellett (2sg, 1yahoo,1qdb,1torrentfinder) 27 kieg mellett.. és az utolsó fagyásom is egy nosztalgiázós kedvemben berakott régi újságmellékletdvd böngészése közepette volt 3-4 hete.

    És felesleges személyeskedned, eddig én sem tettem.
  • veghlaci05 #40
    Egyetértek. Ha sokszor kifagy, próbáld meg letiltani a kiegészítőket, valószínűleg azzal van gond. Én soha nem rakok fel csak hivatalos verziókat, az elmúlt 5 évben talán ha 10x összeomlott az ff. Viszont a rosszul megírt kiegészítők meg tudják fektetni.
  • psishock #39
    itt valami kiegészítés hiba lesz, vagy más program kavar bele. Nekem pár hét alatt ha 1x-2x kifagy a nightly 4.0 teszt verzió, azonfelül általában valami teljesen random oldalaknál. A hivatalos build viszont gyakorlatilag atom-stabil.

    Ezen a konfigodon repülnie kellene bármelyik böngészőnek, mint a villám.

    nekem úgy 300-400mb eszik max meg élesben, egy csomó nyitott oldal mellett. A e8400 procimból minimálisan táplálkozik, általában max 20% körül szokott felugrani beolvasás/render közben, aztán visszaesik 0 körülire ha minden kész.

    Nem hiszem, hogy bárkinek akinek van 2-4gigája a gépében (szinte hozzávágják már az emberhez, annyira aprópénz), bármi gondot is jelentene az a 3-400mb használat. Azon felül inkább olvasson mindent be a memóba, így bármikor gyorsan hozzáférhet és használhatja, mint hogy cache-eljen a diszkre és gyakorlatilag jóval lassabban tudjon dolgozni az adatokkal. Azért van a memó hogy kihasználják a programok amennyire lehet, és nem azért hogy büszkék legyünk, mind a 4gigánk üresen áll folyamatosan, mellette folyamatosan berregjen a HDD. Számoljatok, hogy valahol el kell férjen az a csomó kép/flash és egyéb cucc, ami azon a regiment nyitott oldalon van.

    Egy átlagosan modern konfigon lazán repülnie kellene a friss foxoknak, pont mint ahogy a többi modern böngészőnek is.
  • ilmi6 #38
    Az utóbbi nem személyeskedés, de Szefmester-nek szólt...
  • ilmi6 #37
    i5 + 3Gb ram + W.Xp.Sp3 és múlt héten több, mint 100 kifagyás volt egy hét alatt 3.6.11-el.
    Ohh, igen, valójában ismered, hogy mekkora s***r a konfig... Zseninek nem akarsz jelentkezni Elte-Szinháztöri szakra?
  • Szefmester #36
    Egyet értek. Istenigazából azok hőbörögnek a sebességért akik leginkább a 486oson 32MB rammal futtatnak valamilyen kiherélt linux disztribet fullhádében emberek. :) És ez még mindíg nem személyeskedés. ;)
  • Artyy #35
    Komolyan itt kinek milyen rendszere van otthon meg szolgáltatója h már a Mozilla Firefox 3.6-os böngésző nem fut el rajta?? nagyon érdekelne komolyan! Nálam csak olyan gondok vannak h a Metro 2033 (játék) nem fut el Full HD-ban... na mind1. De ha már annyira zavar valakit h dög lassú a gépén a böngésző (meg gondolom szinte minden más is!!) akkor talán nem csak a mérnököktől kellene várni a csodát meg szarozni h melyik böngésző fog akkor most elfutni a gépen. Hanem egy kicsit áldozni rá és fejleszteni ha már annyira zavar valakit vagy használhatatlan a gép nettezésre. Nálam egy E8500-ös proci alatt 4G rammal egy Samsung 750Gb vinyóval 30Mbit/s nettel nem érzek semmilyen sebességbeli különbséget a Mozilla Firefox, Opera vagy a Google Chrome böngészők között milyen érdekes!! Bár nekem játékokra van a gép nem csak nettezésre, de ez akkor is egy érdekes észrevétel. Lehet kilehet mutatni számokban a különbséget, de az a pár tized másodperc (nálam) amit nem is veszek észre semmit nem jelent.
  • ilmi6 #34
    #33
    Kiegészítők nélkül is rengeteget eszik szegény tűzróka. [van egy gyanum, hogy ebbe is belenyúlt az adobe(; ] 3.5 felett nagyon újítani akartak, de nem jött össze. Memória kezeléses probléma megoldásuk egyenesen katasztrófális. A .6.12 kivételesen jobb lett, mint az előző 5 alváltozat, de messze elmarad a .5ös korszaktól. Egy kicsit elszalad a szekér a programfejlesztőkkel erőforrás igény terén. Részemről 3 fontos dolgo van szoftverfejlesztésben: minimál designe, minimál erőforrás igény, maxos hatásfok. De ezt össze lehetne foglalni egy szóban is: funkcionalitás. Olyan nehéz lenne ez?

    #20
    Kényelmetlen különböző HW-ra különböző browsert hasznáni (és baromság). Egyértelműen teret hódítanak a kis gépek (laptop/notebook/*pad). Ezek nem lesznek napról napra erősebbek a jelenkori PC-knél.
    Lassan eljutunk odáig, hogy a w3m és társai újra feltörkednek, mert a többinek atomerőműre van szükségük.

    Ha nem lennék kötelezve mindenből a legújabbat használni, maradnék FF-ből is a stabil változatoknál.

    Végezetül egy újabb közhely: inkább legyen 2-3 hónapos csúszás, minthogy értékelhetetlen legyen a munka.
  • MrImy #33
    Nálam a legfőbb szempont a W3C szabványnak való megfelelőség egy böngészőnél.
    Ha nem született volna meg a Firefox, akkor a MS miatt még mindig óriási káosz lenne.
    Az IE piaci részesedése most kb 20% körül mozog (oldalaimon), a Firefox viszont 55%. Ez azért szép eredmény, ha rossz lenne a FF akkor szerintem nem használnák ennyien.
    A lassulást meg nyugodtan a kiegészítők számlájára lehet írni, ha valamelyikre nincs gyakran szükség nyugodtan ki lehet kapcsolni.