Alex

Egységes légiutas nyilvántartást vezet be az EU

Az EU korábban hevesen bírálta az Egyesült Államokat, amiért az megköveteli a légitársaságoktól, hogy már felszállás előtt megkaphassák az utasok személyes adatait. Most ezt bevezeti az EU is.

Az Európai Bizottság javaslatot nyújtott be az uniós utas-nyilvántartási adatállományról (PNR) szóló irányelvre, amely a súlyos bűncselekmények és a terrorizmus elleni küzdelem egyik eszköze lehet. A PNR olyan információkat tartalmaz, amelyeket a légi utasok a helyfoglalás és a jegyvétel, valamint az utasfelvétel alkalmával bocsátanak a légi fuvarozó rendelkezésére. A javaslat értelmében a légi fuvarozók kötelesek az Európai Unióba belépő, illetve onnan távozó utasok adatairól tájékoztatást nyújtani az uniós tagállamok számára, a magánélet és a személyes adatok nagyfokú védelme mellett.

A Bizottság azt javasolja, hogy a légi fuvarozók továbbítsák a nemzetközi légi járatok utasainak a fuvarozó helyfoglalási rendszerében rögzített adatait az érkezés és az indulás helye szerinti tagállam erre kijelölt egységének. A tagállamok a súlyos bűncselekmények és a terrortámadások megelőzése, felderítése, kivizsgálása és üldözése céljából elemzik és tárolják az átadott adatokat.

Kiemelik, hogy biztosítani kell a magánélet és a személyes adatok nagyfokú védelmét. Az utas-nyilvántartási adatállományban szereplő adatok kizárólag a súlyos bűncselekmények és terrortámadások elleni küzdelemben használhatók fel. A tagállamok bűnüldöző hatóságainak az utazást követő egy hónapon belül névtelenné kell tenniük az adatokat, és azok legfeljebb összesen öt évig őrizhetők meg. A légi fuvarozók semmilyen körülmények között nem továbbíthatják, illetve a tagállamok nem használhatják fel az olyan különleges adatokat, amelyekből a faji vagy etnikai hovatartozásra, politikai véleményre vagy vallási meggyőződésre lehet következtetni.

A gyakorlatban számos tagállami bűnüldöző hatóság eseti alapon vagy járatonként már most is végez ilyen adatgyűjtést. A bizottsági javaslat következetesebb adatfelhasználást tesz lehetővé valamennyi érintett légi járat tekintetében, illetve egységes megközelítést teremt a tagállamok között. Ezáltal elkerülhető lesz, hogy az egyes tagállamok egymástól eltérő mértékű védelmet biztosítsanak a légi utasok személyes adatainak, és emellett ki lehet küszöbölni a biztonsági hiányosságokat, a megnövekedett költségeket és a légi fuvarozókat és utasaikat egyaránt érintő jogbizonytalanságot.

Az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália jelenleg kötelezi az uniós légi fuvarozókat arra, hogy valamennyi olyan személy PNR-adatait bocsássák rendelkezésükre, akik az említett országok határait be- vagy kiutazás céljából átlépik. Ezen országok, valamint a PNR-adatokat felhasználó uniós tagállamok tapasztalatai igazolják, hogy a súlyos bűncselekmények és a terrorizmus visszaszorításához szükség van a PNR-adatokra. Várhatóan körülbelül két évig tart, amíg a javaslatot megtárgyalja a Miniszterek Tanácsa és az Európai Parlament.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hangulati #4
    szerintem ebbol egesz mas latszik, az viszont kristalytisztan. ezert le sem irom.
  • weine #3
    Ez nem az afrikaiakról szól, hanem a NAay Testvér mindent látni akaró szemeiről.
    Gattaca felé megyünk, de bejátszik a 101-es szoba víziója is (Orwell: 1984)
  • bakagaijin #2
    Mert most már mi is mondhatjuk hogy van saját APIS-unk és szivathatjuk vele az afrikai országok lakóit, vagy a kínaiakat, vagy az ufókat. Az a cél lebeghetett a szemük előtt, hogy az amerikai rendszer annyira jó és már bevált :), hogy muszáj nekünk is egy ilyen.
  • Amergin #1
    Miért is lesz ez nekünk baromi "jó"?