Berta Sándor

A Wikileakset bírálta a Cryptome alapítója

Az 1996 óta létező whistleblower-honlap vezetője régebben is kritizálta a leleplező portált, de legújabb bejegyzésében minden korábbinál élesebben fogalmazott.

A nyilvánosságra hozott anyag címe egyszerűen csak Wikileaks Rest in Peace! Vagyis John Young nemes egyszerűséggel holttá nyilvánította a Julian Assange által vezetett oldalt. "Az eredeti Wikileaks-kezdeményezés halott, időközben egy felduzzasztott szervezet váltotta fel, amely ezt a 260 000 anyagot a csigatempónál is lassabban akarja megjelentetni" - írta többek között bejegyzésében John Young. A Cryptome alapítója ez utóbbi mondatrésszel egyértelműen arra utalt, hogy a leleplező portál túl lassan jelenteti meg az úgynevezett Cablegate-botrány dokumentumait. Young hozzátette: ha megmarad az a sebesség, hogy a Wikileaks naponta 20 iratot jelentet meg, akkor az utolsó anyag csak 13 000 nap, vagyis kereken 35 esztendő múlva lesz elolvasható.

A szakember a konkurens oldalt támadta azért is, hogy nyilvános adománygyűjtést indított Julian Assange megsegítésére. Ráadásul vannak olyan napok, amikor alig jelenik meg valamilyen dokumentum a honlapon, ehelyett az önkéntes segítők inkább elküldik az új anyagokat a különböző sajtóorgánumok szerkesztőinek. Mindez jelentősen csökkenti a bejelentések iránti érdeklődést. Young szerint vannak olyan napok is, amikor csak az Assange-ról szóló híreket és Wikileakset támogató vagy bíráló bejegyzéseket lehet olvasni az oldalon. "Vajon hány ember kell ahhoz, hogy napi 3 vagy 20 anyagot feldolgozzanak?" - tette fel a kérdést a Cryptome alapítója.

Bár a Wikileaks az ismertebb leleplező portál, de a Cryptome számolt be például 2001 januárjában elsőként az Egyesült Államok kormánya által felügyelt titkos TEMPEST projektről, majd szintén John Young hozta nyilvánosságra az interneten 2005 augusztusában a brit titkos ügynökök listáját, amivel egyértelműen veszélybe sodorta az MI6 276 munkatársának életét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Asperot #14
    A katonákat a szabályokon túl az is neveli ,ha a támadások elkövetői a civileket, mint álcát használja.
    Hamar kialakul a gyanakvás, minden más civillel kapcsolatban is. Azt pedig el kell fogadni, hogy a „jó” ember is hamar elromlik a harctéren. Sajna.
  • morden #13
    Éppen ezért kellene némi intelligencia a katonáknak, pláne ilyen helyeke, hogy elgondolkodjanak azon, hogy a szabálykönyvben az van, hogy ha no jezlés akkor tűz, de ebben az esetben alkalmazzam a szabályt?
  • Asperot #12
    Van biztos akinek a haláláért amcsi katona felel, de hatalmas különbség ha vadásznak a PRESS feliratra, vagy ha az a kalandor megszeg pár fontos szabályt. Elég nagyobb lendülettel érkezni egy ellenőrzési pontra.
    Láttam a video másik részét is. A kisbuszon sem volt semmilyen jelzés. A kormányellenes lázadóknak egyébként korlátozott lehetősége van fegyvereket szerezni. Vagy veszik, vagy fegyveres harcok helyén próbálnak begyűjteni mindent. Amit érthető okok miatt nem szokás hagyni. Igazad van, hogy nincs ez így jól, de az ottani körülmények sajnos átírják az erkölcs szabályait.
  • morden #11
    Érdekes lenne azt is tudni hogy az usa katonái közvetlenül vagy közvetve mennyi újságíró haláláért felelősek...
    A videó 2. felét is láttad gondolom, amikor a sebesültek megsegítésére érkezetteket is lazán szétlőtték mert "jó okuk volt rá".
  • Asperot #10
    Igen, az iraki lázadók is használják saját céljaikra az újságírókat, néha. Abban az évben mondjuk több mint 40-et öltek meg. Ráadásul olyat aki viselt azonosítót.
    A „kiképzett demokrata hidegvérű srácok” meg fegyveres csoportot láttak, mindenféle jelzés nélkül.
    Az iraki hadsereg katonái egyenruhában vannak, az iraki rendőrség egyenruhában van. Ezek hiányában PRG—vel a kézben pedig jó ok a tüzelésre.
  • morden #9
    "Ha én haditudósítóként a seggem a frontvonalba tolom, akkor az a minimum, hogy kirakom jól láthatóan, hogy barát vagyok, nem ellenség."
    Érdekes, hogy az állati brutális, mindig minden nyugatit megölő arabok hozzá se értek az újságírókhoz, ellemben a tökéletesen kiképzett demokrata hidegvérű srácok szemrebbenés nélkül kivégezték ezeket az embereket, egyáltalán nem különböznek a katonák attól az embertől, aki a saját testére erősített bombával robbangat, a végeredmény ugyan az.
  • morden #8
    Vagy a konteósok kedvéért, olyan cia ügynökök akik így akarják manipulálni a közvéleményt, a terrorizmus ellen :D
  • morden #7
    Helo, nem Assange robbantgat a metróban, hanem olyan arabok, akik gyűlölik az USát és szövetségeseit, mert megnyomorította az usa a népüket.
  • B0nFire #6
    "Aztán gondolom visszafognák magukat egy picit a kedves vezetőink."

    Fognák egy nagy lófaszt. Látod, hogy így is minden képsort videóra, minden elhangzott rádióforgalmazást rögzítenek, utólag letagadni nem lehet, és a katonai ügyészség kivizsgálja, ha disznóság gyanúja merül fel – lásd a helikopteres géppuskás incidenst. Meg is vizsgálták, a katona azt jelentette, hogy fegyvereseket lát (a fényképezőgépek teleobjektívjeit), majd engedélyt kért tüzelni. Kapott engedélyt és lőtt. A zsírfejűek pedig megállapították, hogy a riporterek voltak a hibásak, mert nem volt rajtuk a sajtó mellény. Tényleg. Miért nem volt rajtuk? Ha én haditudósítóként a seggem a frontvonalba tolom, akkor az a minimum, hogy kirakom jól láthatóan, hogy barát vagyok, nem ellenség.

    Ha valaki szimplán kedvét leli a kegyetlenkedésben, az úgyis mindig fog rá találni alkalmat, ahol nem bukik le. Csak mindig a hülyék buknak le, akik nem tudják a pofájukat tartani, és eldicsekednek, hogy kínozzák a foglyokat, meg fényképeken pózolnak velük, meg fel is töltik a fészbúkra.

    Assange meg hadd csicskuljon valami eldugott helyen. Ne is legyen egy nyugodt perce soha. Nemá, hogy a végén tisztán idealizmusból közvetve kirobbantsa a III. WH-t és milliárdok haljanak meg olyan titkosított dokumentumok végett, ami egyébként a világ lakosainak milliomodrészét nem érdekli. Én nem akarok megdögleni miatta, és nem akarom, hogy Magyarország is terrorista célpont legyen, és itt is vonatokat robbantsanak, mint Londonban vagy Madridban. Ez már úgy hiányzik, mint a púp a hátunkra. A világ 1/3-a úgyis állandóan háborúzik. Nem kéne ezt még tetézni.
  • morden #5
    "Az sem érdekel, hogy hogyan nyírnak ki ártatlanokat, véletlenül tömegesen a háborúkban. Nem érdekel, hogy kit, mikor hol, és ki ölt meg.
    Egy érdekel, hogy miért?
    És hogy mit lehetne tenni, hogy ez ne történhessen meg."

    Emberségből ön megbukott.
    Amúgy az utolsó kérdésedre (bár inkább kijelentés, de úgy értelmetlen) szóval azt lehet tenni amit a wikileaks, nyílvánosságra hozni a dolgokat, de nem csak magát a cselekményt, hanem igen is neveket hozzanak nyilvánosságra, hogy xy katona hibázott (vagy kedvtelésből ) gyilkolt halomra 2 tucat embert. Mindenféle disznóság mellé egy fészbuk adatlapot is kellene tenni és sok sok ilyet nyílvánosságra hozni ( persze be cc-ni az illetékes bíróságot is ) Aztán gondolom visszafognák magukat egy picit a kedves vezetőink.