Berta Sándor

Jön az Openleaks

Máris feltűntek a színen a Wikileaks trónkövetelői. A leleplező portáltól korábban elbocsátott munkatársak egy csoportja a héten Openleaks néven saját honlapot indít.

"A legnehezebb helyzetben most a programozóink vannak, de nálam is volt olyan éjszaka, amikor le sem hunytam a szemem. Természetesen a munka és nem az izlandi titkosszolgálat miatt, utóbbi ugyanis csupán három személyből áll. Ők a helyi rendőrség egyik alosztálya. Az Egyesült Államoktól szintén nem kell tartanunk, de azért megtettük az előkészületeket. Nem tartjuk a kapcsolatot sem telefonon, sem e-mailben. Ehelyett egy titkosított chatszobát használunk, amit nagyon nehéz leellenőrizni. Ezeket a titkosítókódokat már évek óta alkalmazzuk" - jelentette ki Herbert Snorrason, az Openleaks egyik társalapítója. A 25 éves aktivista korábban a Wikileaks titkosított chatszobáját felügyelte, így nem ismeretlen számára a feladat.

A szakember beszélt arról is, hogy miért hagyta ott a leleplező portált. Vitáik során azt vetette Julian Assange szemére, hogy túl sok dologban dönt egyedül. Assange erre azt válaszolta, hogy: "ha problémád van velem, akkor takarodj!" Ezek után világossá vált a számára, hogy a Wikileaksnél nem lesznek reformok és jobbnak látta, ha inkább távozik. De nem azonnal döntött az Openleaks megalapításáról. A céljuk természetesen ugyanaz, mint régebben, szeretnék a világot egy kicsit jobbá tenni, csak a módszereik lesznek mások.

"A legfontosabb különbség, hogy mi semmit sem fogunk nyilvánosságra hozni és még dokumentumokat sem fogunk kapni. Csak egy biztonságos számítógépes hálózatot építünk ki, egyfajta elektronikus postafiók-rendszert. Ezeket a postafiókokat a velünk együttműködő szervezetek (cégek, újságok, emberjogi csoportok, szakszervezetek, kormányok stb.) honlapjain helyezzük el. Mindez sokkal biztonságosabb megoldás annál, mintha valaki egy e-mailt küldene valamelyik szerkesztőségbe. Az e-mailt ugyanis könnyen vissza lehet követni és a feladót gyorsan le lehet leplezni."

"A rendszerünk biztonságos és egy olyan hálózaton alapul, amelynek a szerverei tíz országban találhatók. Ez az infrastruktúra azonban folyamatosan bővül. Minél több csomópont van benne, annál jobban eloszthatók az információk és annál nehezebb nyomon követni a hálózat működését, illetve a dokumentumok származási helyét" - tette hozzá az aktivista.

Herbert Snorrason elmondta, hogy az Openleaks működése az első évben várhatóan több, mint 100 000 eurót emészt majd fel. Természetesen ez az összeg később, a rendszer bővülésével nőni fog. Bevételekre eleinte biztosan nem tesznek majd szert, de az adományokból és más pénzekből szeretnék legalább a segítők bérét fedezni. A partnereknek havonta 200 és 500 euró közötti összeget kell fizetniük, a pénz mennyisége attól függ, hogy az adott cég vagy szervezet mennyire nagy és tőkeerős.

Akár kormányokkal is együttműködnek. A cél természetesen nem az aktuális hatalom kiszolgálása, hanem meg akarják teremteni annak a lehetőségét, hogy a korrupcióról vagy más visszásságokról tudó hivatalnokok felhívhassák a figyelmet ezekre az ügyekre. Fontos ugyanis, hogy akár a helyi ügyek is nyilvánosságot kapjanak és egyre több országban, illetve ágazatban legyen lehetőség a visszaélések felderítésére.

Az Openleaks immár a második olyan kezdeményezés, amely mögött egykori Wikileaks-munkatársak állnak. Daniel Domscheit-Berg, a leleplező portál egykori szóvivője nemrég jelentette be saját honlapjának elindítását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #12
    Ehm, blikk?

    A leleplező portáltól korábban elbocsátott munkatársak <-> hagyta ott

    Egy csoport kiválása nem ugyanaz az elbocsátással. Vatuszi és __Atti_, arról van szó, hogy nem ők maguk hozzák nyilvánosságra, ők csak az infrastruktúrát, a rendszert akarják működtetni. A beküldött anyagokhoz előre kiválasztott csoportoknak akarnak hozzáférést adni, pl. újságoknak, hogy aztán azok hozzák nyilvánosságra, ha úgy gondolják. Ebben annyi ráció van, hogy egy NYT-nek talán kevésbé ugranak neki, de szerintem a NYT-ben sincs akkora kurázsi már régóta hogy nyilvánosságra hozzanak ilyen kaliberű dolgokat (pl. a videót amiben helikopterről lőtték a civiliket). De ez magánvélemény... alapozva Noam Chomsky-ra. Szerintem a Wikileaks egy tökéletes és nagyon brutális példa arra a változásra a sajtóban amiről Noam beszél évtizedek óta.
  • remark #11
    Elolvastam többször is, de csak okoskodsz. Azt írtam, hogy szépen le van írva, hogy SZERINTÜK mi az értelme annak amit csinálnak. Neked lehet más véleményed, de attól én még nem leszek okoska, maximum te leszel az, ha úgy reagálsz, ahogy reagáltál. (Értelmezhetetlenül.)
  • vatuszi #10
    Az Openleaks kiváló eszköz a kiszivárogtatók és "a korrupcióról vagy más visszásságokról tudó hivatalnokok" azonosítására és a(z el)takarító szakemberek riasztására.

    "A legfontosabb különbség, hogy mi semmit sem fogunk nyilvánosságra hozni": vagyis senki ne várjon tőlük közhasznú leleplezéseket.
  • sonicXX #9
    Tehát a rendszer(ek) (kormányzat, diplomácia, stb) hibáit (sumákságait) a rendszeren belül hagyják. Hát ez aztán valami.

    ...mi is?...
  • okosan gyerekek #8
    Ha elolvastad volna, amit írtam, te sem okoskodnál. Okoska. O:
  • remark #7
    Ki okoskodik? Ezt most nekem írtad?
  • Kindred Blades #6
    Nem okoskodott, a cikkből idézett választ a kérdésre, butuska. (Az utóbbi jelzőt szorozd meg tizenhattal, ha az eredetileg neked szánt kifejezést szeretnéd elképzelni.)
  • okosan gyerekek #5
    "A cél természetesen nem az aktuális hatalom kiszolgálása, hanem meg akarják teremteni annak a lehetőségét, hogy a korrupcióról vagy más visszásságokról tudó hivatalnokok felhívhassák a figyelmet ezekre az ügyekre."

    Nagy okos, ha semmit nem hoznak nyilvánosságra, akkor hogyan hívják fel rájuk a figyelmet? Ne okoskodjál, amíg hülye vagy.

    "A legfontosabb különbség, hogy mi semmit sem fogunk nyilvánosságra hozni"
  • remark #4
    "Csak egy biztonságos számítógépes hálózatot építünk ki, egyfajta elektronikus postafiók-rendszert."

    "A cél természetesen nem az aktuális hatalom kiszolgálása, hanem meg akarják teremteni annak a lehetőségét, hogy a korrupcióról vagy más visszásságokról tudó hivatalnokok felhívhassák a figyelmet ezekre az ügyekre."
  • _Atti_ #3
    egyébként is érdekes hogy most hirtelen minden hír ezzel nyit..mintha nem lettek volna már más hasonló kezdeményezések tömkelegével csak szart se hallottunk róluk.