MTI

WikiLeaks: a nemi erőszak és a svéd törvények

A svéd törvények sokkal szélesebb körben határozzák meg a nemi erőszak fogalmát, mint más országok, ezért a skandináv államban Európa-szerte a legmagasabb az ilyen jellegű feljelentések száma. Az erőszakkal kapcsolatos svéd törvényeknek kulcsszerepük van Julian Assange-nak, a WikiLeaks alapítójának ügyében.

A 39 éves ausztrál férfit kedden azért tartóztatták le Londonban, mert feljelentések szerint szexuálisan erőszakoskodott 31 éves szállásadónőjével, és egy másik, 27 esztendős lánnyal. Svédország Assange kiadatását kérte a brit hatóságoktól. "Svédországban széleskörűen értelmezzük a szexuális erőszak fogalmát, ami azt jelenti, hogy sokkal több esetet tekintünk erőszaknak" - magyarázta Klara Hradilova Selin, a svéd bűnmegelőzési tanács szexuális bűntényekben jártas szakértője. Egy idén megjelent felmérés szerint Svédországban messze a legmagasabb a nemi erőszak miatt tett feljelentések száma Európában: dupla annyi ilyen jellegű panasz érkezik a svéd hatóságokhoz, mint a britekhez, pedig Nagy-Britannia a második helyen áll a rangsorban.

2005 óta a svéd törvények azokat az ügyeket is nemi erőszakként kezelik, amelyek addig a szexuális zaklatás kategóriájába estek, ezért öt év alatt nagyjából megháromszorozódott a bejelentett megerőszakolások száma - mondta Hradilova. A svéd törvények szerint az is erőszaknak minősül, ha a nőnek nincs lehetősége nemet mondani az aktusra, mert például öntudatlan állapotban van, részeg, vagy alszik.

Assange ellen az egyik fő vádpont éppen az, hogy az egyik feltételezett sértettet akkor kényszerítette szexuális aktusra, amikor a nő aludt, ráadásul óvszert sem viselt közösüléskor. A védekezés hiánya a másik esetben is problémát okozott, a sértett nő szerint ugyanis Assange az ő kifejezett kérésére sem volt hajlandó óvszert felvenni. Az ausztrál újságírót ezeken kívül "nemi integritásának megsértésével" is megvádolta ugyanez a partnere. A nő kényszerítés miatt is feljelentést tett a férfi ellen, mondván, hogy Assange teljes súlyával ránehezedett az egyik együttlétük alkalmával.

"Nincs szükség sok erőszakra ahhoz, hogy az a törvények szerint nemi erőszaknak minősüljön" - hangsúlyozta Bengt Hesselberg stockholmi ügyvéd. A svéd rendszerben három fokozata van a szexuális erőszaknak: súlyos nemi erőszakért 10 év, nemi erőszak miatt 6 év, "csekélyebb" szexuális erőszakért pedig 4 év börtön szabható ki legfeljebb. Assange ügye ez utóbbi kategóriába tartozik. Az ausztrál férfi tetteinek jogi besorolása már a kezdetekkor kényes kérdés volt: néhány nappal az augusztusban történtek után egy ügyész rendelkezése alapján körözni kezdték a férfit, de az ügyész felettese leállította a keresést, mondván, hogy a cselekmény nem volt eléggé súlyos ahhoz, hogy eljárást kezdeményezzenek. November 18-án azonban a főügyészség mégis letartóztatási parancsot adott ki Assange ellen, aki addigra már elhagyta Svédországot.

A sértett nők védőügyvédje szerint 50 százalék az esélye annak, hogy a WikiLeaks alapítóját elítélik a jelenlegi vádak alapján. Svédországban a nemi erőszakkal vádolt személyek mindössze 5-10 százalékát találják valóban bűnösnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lally #27
    -az a 6sorosom, nem tünik majd akkora baromságnak, ha:
    Uriah_Heep, és még
    Brian Auger "Hammond_B3" stílusában, hangsúlyozva is olvassátok!
    http://www.youtube.com/watch?v=zGedhT1G71U&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=m4o--q6xuvs
  • lally #26
    Na_má_most, -akko_lenne ám csak igazi nagy szarban
    A_nagy_Ő, -ha,
    most még (f-)utólag ki is derülne, hogy a szőke_Egykék egyike:

    -1; Egy_nagy_PunciLava, aki most még; Csak egy pitin_Szifiliszes esettel is bír, amíg a
    -2; FőKEFE-kefélése, má_heterogén, azaz:
    Élő-, HIV-pozitívaként is bekefél !
  • morden #25
    Pont ez volt Polanskival is, elment gyanutlanul aztán lekapcsolták a szemét rendőrök :D
  • Glutamin #24
    Az élsportolók nagy többsége (gyakorlatilag mind), használ illegális teljesítménynövelőket (sportja válogatja, hogy mit). Szóval egy ilyen kigyúrt palinál még arra is van esély, hogy akár egy vendégfellépés alkalmával is találhatnak nála valamit.

    Az egészben az a szánalmas, hogy meghívnak szerepelni egy hírességet, és a rendőrök meg lesz**atják. Ezek után leshetik, hogy valaki még elmenjen hozzájuk.
  • torreadorz #23
    Hogyne lett volna erőszak? Megszopatta a világ egyik vezető hatalmát :)
  • morden #22
    " rögtön őrizetbe is vették, kizárólag profi testépítő volta miatt." Szerintem kimaradt azért valami még ebből a cikkből....
  • Glutamin #21
    Hülyék ezek a svédek tényleg:

    Jay Cutler (aktuális Mr Olimpia - testépítés csúcsversenye) úgy döntött, hogy nem utazik Svédországba! A napokban Toney Freeman-t a skandináv országban egy fellépés alkalmával a rajongói mellett a rendőrség is várta, ráadásul rögtön őrizetbe is vették, kizárólag profi testépítő volta miatt. Toney-t persze elengedték, de - érthetően - rossz szájízzel hagyta el az országot, és azt tanácsolta Jay-nek, és az összes többi profi testépítőnek, hogy jobban teszik, ha távol maradnak a svédektől. Jay pedig hallgat is jó barátja tanácsára,, bár egyes pletykák szerint a táplálékkiegészítő szponzora is segített a döntés meghozatalában, mégpedig azzal, hogy kilátásba helyezték neki a kirúgást, ha nem áll el a fellépéstől.

    Elég érdekes módszereket vetnek be újabban a bűnüldözésre.
  • opeca #20
    Teljesen igazad van, Pontosan ezek azok a bűncselekmények, amikre minden rendőrség fogékonyabb, talán a torrentezést kivéve...

    Akár nemi erőszak, akár pedofílizmus, alapban úgy állnak hozzá, hogy bűnös vagy. Tehát az ártatlanság vélelme az ezekben az esetekben semmissé válik.

    Talán 1-2 éve volt, hogy valami újságíróra pár állatkirály szülő ráhívta a zsernyákokat a Balatonon, mert hogy biztos pedofíl és fényképezgeti a csemetéiket.

    Lazán bilincsbe vitték el.
  • opeca #19
    Két lehetőség van. Vagy hamis vád miatt elítélik, de sajnos ha mondjuk csak egy állítás egy tagadás, akkor nem...

    Amúgy nemkell várni a begyűrűzésre, már itt van sok éve. Itthon is simán bevisznek bemondásra, ha éppen egy jóakaró nőismerősöd kicsit meg akar fingatni.
  • lally #18
    Ebből is látszik, hogy még a gazdag szőkeségek
    nemi élete sem csak Fenékig Tejfölben úszó SperMama!

    -s a konklúziónk, némi reklámmal fűszerezve:
    Használj tehát még több Svéd Óvszert, mert az, az
    Erőszakos rágalmak ellen iS_Véd ?!