Alex

Minden második ember fél a hamis szoftverektől

A TNS világszerte több, mint 38 ezer felhasználót kérdezett meg a hamisított szoftverekkel kapcsolatos véleményükről és tapasztalataikról idén ősszel.

A kutatás szerint az emberek fele úgy gondolja, hogy a hamisított szoftverek nem elég biztonságosak, és a megkérdezettek 82%-a eredetit ajánlana barátjának vagy ismerősének. Minden negyedik felhasználó (26%) adatai elvesztésétől tart a legjobban, 23%-uk azt gondolja, hogy ellophatják személyes adatait, míg 15%-uk úgy gondolja, hogy a bűnszövetkezetek a szoftverkalózkodásból származó jövedelmekből más bűncselekményeket is finanszíroznak. Tízből nyolcan úgy vélik, hogy a hamisított szoftverek valamilyen szinten kockázatokat rejtenek számukra, heten pedig meg vannak győződve róla, hogy az eredeti szoftverek biztonságosabbak, stabilabbak és könnyebben frissíthetők, mint hamis társaik.

72% azon tudatos vásárlók aránya, akik a vásárlás pillanatában a csomagolást ellenőrizve próbálnak fényt deríteni a program eredetére. Ez a módszer azonban ma már közel sem olyan megbízható, mint az elmúlt évtizedekben. A külsőségek, például a csomagolás terén olyan sokat fejlődtek a hamisítók, hogy komoly tapasztalat nélkül csak nagyon nehezen különböztethetők meg ezek a termékek az eredetiektől - nem csoda hát, hogy a felhasználók kevesebb mint fele gondolja azt, hogy ő képes lenne erre.

A TÁRKI idei reprezentatív felmérése szerint a teljes magyar lakosság 20 %-a, ugyanakkor a fiatalok 41%-a nyitott a másolt, illegális forrásból származó szoftverek iránt. Persze az emberek nem minden típusú hamisított termékkel szemben olyan megengedők, mint a szoftverekkel: hamisított ételt pl. csak 8, míg ilyen gyógyszert csupán 5%-uk használna. A kutatásból kirajzolódik a gépén hamis szoftvereket futtató tipikus felhasználó képe is: budapesti, 30 év alatti, középiskolai végzettségű férfi vagy nő. A fenti archetípus ellentétpárja a közép-dunántúli kisközségben élő, 60 évesnél idősebb felhasználó, közülük csak igen kevesen vásároltak hamis szoftvereket.

A hamisított szoftverek elleni küzdelemben nemcsak a fogyasztókra, hanem másokra is fontos szerep hárul: a megkérdezettek 65%-a szerint a kormányzatoknak, 72%-uk szerint pedig a szoftver iparágnak kellene fokoznia ilyen irányú erőfeszítéseit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #14
    ...hát nekem se lesz egy darabig legális 3D studióm asszem, de várj csak, ha eladom a házat, a kocsit , meg a kutyát.............
  • bakagaijin #13
    Könnyen meglehet, hogy kínaiak összedobtak egy windows-t kis sufnikban, és most ezt akarják eladni Mindows néven negyedáron. Miért, ha játékkonzolhoz, mobiltelóhoz vagy épp autóhoz lehet, akkor számítógéphez miért ne lehetne...
  • nlght #12
    Én meg a darazsaktól félek... lol
  • torzsvendeg #11
    Mi az hogy hamis szoftver? Úgy néz ki mintha szoftver lenne de nem az? És a kettő közül melyik a hamis? Az a windows amit súlyos pénzekért veszel a boltban és folyton jelent a microsoft-nak, hogy milyen videokat játszol le éppen a médiaplayer-rel vagy az ingyenes változata amit innen-onnan be lehet szerezni és kiiktatták belőle ezt az amúgy személyiségi jogokat sértő funkciót?
  • Rotyoka #10
    Az fél az ilyentől aki attól boldog, hogy el tudja egyedül indítani a böngészőt. Vagy hallotta a szomszéd 12 éves pistitől hogy nehasznáájá kalóz programot me ne
  • byzhouse #9
    ha majd megtudom fizetni az árát akkor megveszem,de mivel Magyarországon lakom nincs nagy esélye,hogy megveszem a Photoshopot :|
  • Bren X #8
    Off:

    Készült egy francia dokumentumfilm a Szovjetunió felbomlása idején. Főleg a női börtönöket és az igazságszolgáltatás "furcsaságait" kutatták. Az egyik börtönben volt egy meglehetősen szép lány. Megkérdezték tőle mi volt a bűne? Egy napon sorban állt egy pénzintézetben. Jött egy rabló fegyverrel és őt választotta túsznak. El is vitte magával. A bíróság elítélte a lányt nyolc évre, mert nem lépett fel a Szovjetunió belső ellenségei ellen.

    On
  • aaaaa #7
    A másolt filmek filmek nézése vakságot okoz, ha nem eredeti CD szól az pedig süketséget. A számítógépes vírusok meg megfertőzhetik a gyerekeket is... Ha ilyen hülyeségeket kérdeznének, hogy ez igaz-e, biztos erre is lennének birkák akik igennel válaszolnának. :D
    A kutatásból egyértelműen látszik hogy a buta, hozzá nem értő, képzetlen idősebb embereket lehet megvezetni a ijesztgetéssel, és a hazugságokkal.
  • Sasutas #6
    Több mint 20 éves számítástechnikai pályafutásom során, 20 ruppó nem sok, de annyit nem fizettem szoftverért, de nemcsak én nem, hanem az ismeretségembe tartozó több tucat velem egykorabeli, kortást számítástechnikus SEM.

    Legyetek már oly' kedvesek ha ti ismertek ilyen élő példányt, aki viszont fizetett érte és még büszke is rá, bemutatni neki , mert szeretnék még az életben a saját szemeimmel is látni egy ilyen példányt !

    Köszönöm !
  • Magiszter #5
    "milliókat ölni a kalózok és a felhasználók kergetésére?!?"

    Nem az ő pénzük, így mindenféle lelki sérülés nélkül költögetik.

    Amúgy egyetértek. Nem bűntetni kellene, hanem alternatívát ajánlani. De amíg csak $$$ jelek lebegnek a szemeik előtt addig ez nem fog megtörténni. Fizetsz, vagy bűnhődsz.