HENT hírlevél

Hivatalosan elindult a három csapás Franciaországban

Az első figyelmeztető üzenetek kiküldésével hivatalosan is elindult Franciaországban a kalózkodást akár az internetkapcsolat felfüggesztésével is szankcionáló ún. három csapásos rendszer.

Megkapták első figyelmeztetésüket az első francia internetezők, akik az elmúlt időszakban illegálisan töltöttek le szerzői jog által védett fájlokat az internetről. A France24 portál beszámolója szerint múlt hét pénteken küldték ki az illetékes internetszolgáltatók az első, kalózkodásra figyelmeztető üzeneteket az érintett előfizetőiknek. Figyelmeztetéseket két nagyobb szolgáltató, a Numericable és a Bouygues Telecom ügyfelei kaptak eddig, de várható, hogy a héten az SFR és az Orange illegális tevékenységet folytató ügyfelei közül is többen kapnak értesítést.

A figyelmeztetésekben informálják az előfizetőket, hogy internetkapcsolatukon keresztül illegális letöltés történt, illetve, hogy a törvénysértő magatartás megismétlődése esetén az érintett jogi szankciókkal lesz kénytelen szembenézni. Az első figyelmeztetések kiküldésével végre ténylegesen működésbe lépett a francia kalózkodás elleni törvény által előírt ún. három csapásos rendszer. A törvény végrehajtását koordináló, 2009-ben felállított Hadopi-ügynökség a jogtulajdonosok által érkezett panaszok és IP-címek alapján azonosíttatja a kalózokat, illetve az internetszolgáltatókon keresztül figyelmeztetésben részesíti azokat.

A törvény értelmében a jogsértő magatartás első figyelmeztetéstől számított hat hónapon belül történő megismétlődése esetén ismételt figyelmeztetést kell kiküldeni. Ha a harmadik figyelmeztetés is szükségessé válik, a Hadopi bírósághoz fordulhat, amely testület nagyobb összegű pénzbüntetést szabhat ki a jogsértőre, de súlyosabb esetben akár az előfizető internetkapcsolatának egy évig terjedő felfüggesztését is elrendelheti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #15
    Itt az a kérdés, hogy honnan tudják, hogy illegális tartalmat szedsz le.
    Mert ha a szolgáltató nézi az adatot, akkor tök mindegy, hogy milyen proxyn keresztül jelentkezel fel a warez oldalra, attól még az adatok a Te otthoni IP-d felé csodogálnak, és a szolgáltatód továbbítja hozzád.
    Valszeg nem a warez siteokról szerzik az IP-ket.
  • Laza #14
    Ez a jó kérdés ... már otthon is megfigyelnek, nézik a netezési szokásaid ...
  • wackydog #13
    Miert erzem ugy hogy ebbol nagy pofaraeses lesz....ettol semmi nem fog valtozni max haragot keltenek.....a haragbol meg sok kis stuxnet szuletik majd....mert van aki nem hulye a gephez,ne tessek elfelejteni
  • asdasdasd #12
    Technikailag honnan tudják, hogy mit töltök?
  • Wittgen #11
    Hát persze. Törvénybe iktatják a kötelező net-előfizetést az általuk meghatározott szolgáltatóknál :)
  • goregrind #10
    Mi is történik olyankor, amikor a szolgáltatók elveszítik az előfizetőik min. 50%-át? Erre is tudnak megoldást a tisztelt fejesek?
  • NEXUS6 #9
    Konkrétan mire gondolsz? Tecsőre?
    Ott is azért tértek át a HD videókra, mert már mindenkinek szélessávja van, nem pedig azért vesznek az emberek szélessávot, mert tecsőzni akarnak.

    Mellesleg nálam éjjel nappal megy a netes rádió, meg valami P2P internet tv, asszem egy kínai kliensprogival, ahol van olyan csatorna is, ahol a legújabb mozifilmeket adják!:)

    Engem is befenyegetnének, vagy honnan tudják, hogy ezt nézem és nem a legális 50 éves filmeket adó nosztalgia vesztern, horror, meg tresmúvi csatornákat!?
    Csak mert olyan letöltést/feltöltést produkálok, mint aki nagyüzemileg warezol?
  • DjDano #8
    Próbálj te 1 megabites neten HD videókat nézegetni :))
  • NEXUS6 #7
    Jó, be lehet ilyeneket vezetni, csak éppen a letöltésen kívül nem igazán van olyan dolog, ami szélessávot igényelne.
    Majd, ha mindenki max 1 megabites előfizetéseket vesz akkor lehet, hogy kicsit felkopik a szolgáltatók álla.
  • ADAMEX9 #6
    Az a kis szó nekem is megragadta a szememem...