Berta Sándor

1 millió 3D-s televíziót értékesítene idén a Panasonic

A japán szórakoztató elektronikai gyártó a párizsi French Open Grand Slam torna kezdetével egy időben indította el 3D-s televízió kampányát.

"Azt várjuk, hogy az idei esztendő végéig kereken egymillió 3 dimenziós televíziót tudunk majd eladni világszerte" - jelentette ki Laurent Abadie, a Panasonic Europe vezérigazgatója, aki egyben a Panasonic Corporation második számú vezetője. A vezető úgy vélte, hogy a kampány akkor lesz sikeres, ha a készülékekhez sikerül megfelelő minőségű és mennyiségű tartalmat is biztosítani. A kampányhoz csatlakozott a Eurosport csoport is, amelynek elnök-vezérigazgatója, Laurent-Eric Le Lay meg volt győződve arról, hogy a tenisz mellett sikerül majd más sportágakat is a 3D-s közvetítésekkel kompatibilissé tenni. "Elsősorban a futballra, a kosárlabdára, a baseballra, a golfra és a rögbire gondolunk" - közölte Le Lay.

A párizsi French Opent a Eurosport és az Orange egyaránt 3D-ben közvetíti. A felhasználók a nem mindennapi élményt több, mint 3000 európai szórakoztató elektronikai kereskedőnél tesztelhetik. Emellett az ágazatnak komoly fellendülést hozhatnak az olyan 3 dimenziós filmek, mint az Avatar. 2010 végéig várhatóan 50 3D-s film jelenik meg Blu-ray lemezeken.


A tendencia Tom Morrod, a Screen Digest technológiai elemzője szerint közel sem meglepő, a 3D-s technológia ugyanis képes lehet az áttörésre. A szakember elmondta, hogy a következő öt évben arra számítanak Európában, hogy az értékesített televíziók 20-25 százaléka már 3D-s megjelenítésre képes készülék lesz. Ennek ellenére 3D-s őrületről nem beszélhetünk, ennek oka, hogy a legtöbb 3 dimenziós televízióhoz különleges szemüvegre van szükség. Egyelőre kérdéses tehát, hogy mikor jelennek meg a piacon és terjednek el speciális szemüveg nélkül is 3D-s képet megjelenítő készülékek.

Ezenkívül az is tisztázatlan, hogy mennyire terheli meg a szervezetet a hosszú ideig tartó 3D-s tévézés, ebben a kérdésben ugyanis megoszlik a szakértők véleménye. A japán kormány, a Toshiba, a Sharp és a Hitachi, illetve a Samsung nemrég egyenesen a 3D technológia mellékhatásaira igyekezett felhívni a figyelmet. Emellett van még egy másik komoly probléma, ez pedig a rendkívül magas ár. Az 50 colos képátlójú Panasonic TX-P50VT20 például kereken 2500 euróba kerül, ráadásul alig lehet kapni, mivel az első darabokat már elkapkodták. Azonban a fejlesztők nem állnak le, a japán gyártó a berlini IFA kiállításon már egy 152 colos 3D-s televíziót akar bemutatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • readswift #17
    A reald meg pl nem szimultán , hanem a projektor elé van téve egy polaritásváltó, szóval legfeljebb hibrid.
  • kvp #16
    "Sajnos eleg magas aron, pedig olcsobb az eloallitasa mint a fenti ket megoldase, csak a maximalis betekintesi szoge gyenge.
    Milyen frissítést tudhat ez? 20hz?"

    A betekintesi szog a gyenge, kb. 10-20 fok. Viszont a frissitesi sebessege a mostani 2D-s megoldasokkal megegyezo, mert csak egy specialis szuro kerul a hagyomanyos kijelzo ele. A rekeszes megoldasnak minimum a duplajat tudja, de mivel nem villog, ezert egy aktiv matrixos rendszer eseten nem csak ugyanolyan gyors mint egy mai 2D-s lcd kijelzo, de ugyanugy nem villog. Egyebkent letezik belole nyomtatott valtozat is, az 1980-as evekben voltak ilyen technologiat hasznalo 'hologrammos' vonalzok.

    A belinkelt cikkbol:
    "Small quantities of glasses-free digital signage and 3D photo frames are already available on the market, he said, but may yet take a year or two to take off."

    Tehat mar kaphato. Egyebkent japanban mar jo 20 eve elerheto a technologia, csak azert draga, mert keveset gyartanak belole.

    "The research group is using parallax barrier technology to create the 3D effect on the TV. The TV was branded Chi Mei, from Chimei Innolux, but Jeng said the company gave ITRI a regular LCD TV to use for the show and that ITRI added its 3D technology to the set on display. Chimei Innolux is not making glasses-free 3D TVs."

    Es itt emlitik, hogy ez egy matricas rendszer, amilyenek a fent emlitett vonalzok voltak, tehat csak pixelpontosan ra kell ragasztani a kijelzore a matricat. Ennek a fejlett valtozata az, amikor az lcd tv borito lapjaba van gyarilag beleontve a reces prizma. Olcso, nem kell hozza szemuveg, nem villog, jo a fenyereje es nem farasztja a szemet.

    Az aktiv rekeszes megoldas odd/even frame-es 3D-t igenyel, ilyenek voltak a regi interlace-es 3D-s megoldasok. Az imax fele polarszuros megoldas ket egymas melletti kepet igenyel, ugy nez ki, hogy ez lesz az uj broadcast szabvany. (mert ez tomoritheto hiba es codec modositas nelkul) A parallax barrier-es megoldashoz mixelni kell a ket kepet, tehat vizszintesen interleave-be osszetolni. A 3D-s uzemmod kikapcsolasahoz pedig minden pixelt vizszintes iranyban duplazni kell. Ezutan a kijelzo sima 2D-s uzemmodban mukodik tovabb. Elonye, hogy mig a szemuveges megoldasok eseten a szemuveg nelkuli ember villogo szellemkepet lat, addig ebben az esetben a latoszogon kivul allo emberek sima 2D-s kepet latnak, tehat ulohelytol fuggoen a 3D-s es a 2D-s tv nezes egyszerre is lehetseges.

    ps: Azt mar emlitettem, hogy nagyon olcso technologiarol van szo? (lehet, hogy ez a fo ok amiert nem ezt valasztottak a gyartok, arrol nem beszelve, hogy mar regen lejart a szabadalom, tehat nem vedheto le)
  • readswift #15
    2015...
  • readswift #14
    Sajnos eleg magas aron, pedig olcsobb az eloallitasa mint a fenti ket megoldase, csak a maximalis betekintesi szoge gyenge.

    Milyen frissítést tudhat ez? 20hz?
  • readswift #13
    Ja igen persze derékszög 3d-vel :D aztán ilyen monitoroknál van vagy 10° , de te már holografikát akarsz. : )))

    Elasztikus forma periszkópot nem lehetne csinálni? Ami olyan kényelmes mint egy head mántid diszpléj? Akkor megoldható a mechanikus shutter.
    Ezzel lehet nyerni a legtöbbet, a polarizer film harmadolja a fényerőt ugyanis és a kontrasztba is beleköt. CRT-vel 30ezer valós kontrasztot "ölnek meg" ezek az LC shutter és polarizer szemüvegek, brutális.

    Tényleg counterstrike geekeknek miértnem árulnak ilyen periszkópos display kukkolót, hogy akármilyen zugból tudjonak CS-zni?
  • Szefmester #12
    Hát igen.. a látószög az nálam nem mérvadó, a képernyőt úgyis szemből nézem max a párom ül mellém, d ahhoz sem kell ilyen ótvarnagy 150+ fok.. mi a laza 90-120al is megelégednénk ha ettől jobb lenne a kép minőség, színmélység, 3D mindegy.. és még előnye is lenne, pl suliban a szomszéd nem tudna lesni a monitorodra:D
  • Pharaoh #11
    Moziban egy kicsit trükköznek, hogy a 24Hz inkább 72-nek érzékeljük.

    A filmek másodpercenként 24 képkockát tartalmaznak, a vetítőgépek másodpercenként mégis 72 képkockát vetítenek ki: mindegyik háromszor jelenik meg. Az analóg vetítőgépeknél, hogy a két képkocka közötti váltás ne legyen zavaró, a váltás pillanatában egy relé elsötétíti a képet. Ha ez másodpercenként 24-szer ismétlődik, szemünk a villogást nagyon is könnyen érzékeli. A relé éppen ezért az „álló” képkockák esetében további két alkalommal szintén elzárja a fény útját, s így olyan hatást kelt, mintha minden képkocka egymás után háromszor lenne kivetítve. Az egy másodpercre jutó 72 villogás már kényelmes, ezt szemünk gyakorlatilag nem képes érzékelni.
  • kvp #10
    A fejfajas oka nem az alacsony frekvencias villogas, a moziban is csak 24 Hz-en mennek a filmek, hanem az, hogy felvaltva villog. Tehat az egyik es a masik szem felvaltva kapja a kepet, ami az agyban tulterheli a latoidegek keresztezodesenel levo neuronokat, mivel ezek a ket szembol jovo kep kulonbseget nezik, de shutter-es megoldasnal az egyik mindig fekete, igy a ket jel kulonbsege mindig maximalis. Ez tulterheli az adott agyi teruletet, ami fejfajashoz vezet. Rosszabb esetben meg epilepszias sokkhoz.

    Az idealis technologia nagy terben, nagy latoszog mellett a dupla polarszuros megoldas, ami csak annyit igenyel, hogy egy dupla vizszintes felbontasu tetszoleges tv-re felragasszanak egy specialis csikos polarszurot. (a paratlan pixel oszlopok a bal, a parosak a jobb szem szamara vetitenek) Digitalisan kapcsolhato modon ezt ugy lehet megoldani, hogy egy fekete feher lcd panelt tesznek egy szines ele, a passziv polarszuro helyere, igy kepes 3D-s es 2D-s modban is mukodni. (raadasul 2D-s modban dupla vizszintes felbontassal es szemuveg nelkul nezheto modon)

    Persze az igazi megoldas a resmaszkos, szemuveget nem igenylo 3D-s tv, amilyeneket a 90-es evek eleje ota gyartanak japanban. Sajnos eleg magas aron, pedig olcsobb az eloallitasa mint a fenti ket megoldase, csak a maximalis betekintesi szoge gyenge. (otthon a kanaperol ez szerintem nem gond, nem oldalrol nezi az ember a tv-t mint a moziban a vasznat)
  • Cat #9
    Régen sokkal kisebb volt a monitorok frissítése (60-85 Hz), és még azt felezte a váltogatás. Ez azt eredményezte, hogy gyorsan megfájdult az ember feje. Most már a 100 Hz az alap - de ettől még persze sok órán át lehet fárasztó a nézése.
  • Herkulles #8
    Nem értek hozzá ezért kérdem, hogy már vagy 10 éve is volt hasonló… a spéci 3d-s videó kártyákhoz adtak ilyen szemüveget, de megbukott ez a technológia vagy nem terjedt el, na most ez miben más? :)