Berta Sándor

A zeneipart bírálta Meat Loaf

A rockénekes egy héten belül két interjúban is élesen támadta a zenei ágazat vezetőit, akiket szerinte a zene maga már nem is érdekel. Beszüntetné a zenei tehetségkutató műsorokat is.

"A zene az emberek életéhez tartozott, de megölték. Én nem vagyok lusta. Ha a munkámat végzem, akkor mindent beleadok. Túl sok ismert művésznek van meg az a képessége, hogy az arany középutat járja. Nekem sohasem adatott meg ez az előny, kénytelen voltam a mocskos utcákat járni. Akik lusták, azok pocsék albumokat készítenek. A legjobb lenne, ha befejeznék az egészet, mert csak megölik a zenét, éppúgy, ahogy a televíziós úgynevezett tehetségkutató showműsorokat is be kellene fejezni."


"A zenében jelenleg a semmi kellős közepén vagyunk. Az emberek elveszítik az érdeklődésüket, mivel a zenészek és a kiadók számára mára a zene egyszerűen érdektelen lett. Amikor én felnőttem a zene még mindennél fontosabb volt, a rádió volt az örökös kísérőm felébredéstől elalvásig. Elvis Presley és a Rolling Stones, az valami volt" - emlékezett vissza a kezdetekre és összegezte a jelenről alkotott véleményét Meat Loaf, polgári nevén Marvin Lee Aday. "Az egész ágazat ellustult és olyan üres kifogásokat keres, mint hogy a krízishelyzetért az illegális letöltések felelősek" - szögezte le a 62 éves énekes, akinek nemrég jelent meg a Hang Cool Teddy Bear című új albuma.

Meat Loaf érthetően nem túl elégedett a jelenlegi zeneipari szemlélettel. Erre jó oka van: mint elmondta, pályája kezdetén menedzsmentje becsapta és a Bat Out Of Hell című első albuma bevételéből - amiből 1977 óta világszerte több tízmillió példányt adtak el - gyakorlatilag semmit sem kapott. "Még egy ügyvédre sem volt pénzem" - tette hozzá a több mint 35 éve a pályán lévő előadó, aki eddig összesen több mint 75 millió hanghordozót adott el.

Az énekes éveken át küzdött alkohol- és drogfüggőségével, de sikerült túljutnia a krízisen. Napjainkban egy másik súlyos problémával kell megküzdenie, ugyanis játékfüggő. "Ma már csak a BattleKnight érdekel, ami egy online szerepjáték. A számítógépes programok jelentik számomra a meditációt, mivel teljesen kikapcsolják az agyamat" - közölte a rocker, aki nem titkolta, hogy önelégült és egocentrikus.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Justil #27
    szinte teljesen egyezik a véleményünk a témában...

    pár gondolat:

    - kiadók szerint válogatni nem rossz ötlet, csak az a gond, hogy sajnos a kiadók között is elvétve akad olyan, ami folyamatosan tudja hozni az adott minőségi szintet. lehet, hogy ez csak nálam van így, de jellemzően össze vissza hullámzik a viszonylag kedvelt kiadóktól jövő cucc minősége is, de ez is valami, a többi tényleg csak pumpálja kifelé a szart :(

    - az egyik fő gond az, hogy ma már akárki akármit kiadhat. szinte semmi nem kell ahhoz, hogy az embernek megjelenjen egy zenéje, de ez még önmagában nem is lenne óriási baj, ha lenne valamiféle értékrend az emberekben (értsd: közönség), azt illetően, hogy mit érdemes egyáltalán figyelembe venni. vagyis arra akarok kilyukadni, hogy ha az egyszem drágalátos wannabe zenész összetákol 5 perc alatt vmi szart, és kiadja, akkor aztán széjjelkürtöli a világban, hogy ő mekkora művész, mert kiadják a zenéjét, ez idáig "ok", a gond az, hogy az emberek ezt el is hiszik neki, illetve hogy ő maga is elhiszi. ismerek olyan zenészeket, akik érdemtelenül ismeretlenek, pedig rohadt tehetségesek (nem csak szerintem), de ugyanakkor tudják a helyüket, kordában tudják tartani az egójukat, és tisztában vannak vele, hogy a jó pap holtig tanul, illetve, hogy a tökéletesség egy elérhetetlen állapot. a kezdők nagy része viszont pofátlanul nincs tisztában ezekkel a dolgokkal, és az egész webkettő meg social faszság csak adja a lovat alájuk.

    - nem tudok mit hozzáfűzni a következő gondolatodhoz. mindent a pénz mozgat, és ezt 1 bizonyos fokig le is tudom szarni, főleg hogy mi a f@szt tehetnék ellene...semmit. de amikor egy olyan - számomra létfontosságú - dolgot tesz tönkre, mint a zene...hát kifordul a gyomrom. ugyanakkor a helyzet ugyanaz, mint minden más téren...ez van, tenni ellene nem lehet, vagy legalábbis elképzelhetetlenül nehéz.

    - fuck.
  • Tetsuo #26
    En pl eleve kiadok szerint valogatok.. tehat nem nezek be mindenfele szar (netes) boltba.
    Persze en nem vagyok dj, a dj szakma is atom felhigult, sot kb mar ego ha vki az. Zeneszek, zeneszerzok kozott is sok a gagyi senkihazi..

    Rengeteg a szar, fos, igenytelen zene, ez teny. Szerintem 2 oka van.
    A technika olyan lehetoseget biztosit, hogy olcso es egyszeru cuccokkal is lehet eloadni, rogziteni, kiadni zenet, ami persze nagyon messze van a minosegi alkotasoktol, de ezt sok birka esre sem veszi..
    A masik pedig, hogy all about the cash! Vagyis ma mar minden a penzrol szol. Jelenleg olyan tarsadalmi folyamatok zajlanak, ami a penzt eloterbe helyezi minden mas helyett, nagyon durvan.. ennek rossz vege lesz (mar megint), de ez mas tema lenne. Ma mar a trendek, a kozizles mind mesterseges, tudatosan megtervezett es megvalositott lepesekkel halad. Lefele.

  • Justil #25
    "ui.: azért fontosnak tartom megjegyezni, mint ilyen témánál mindig, hogy azok, akik rockot, klasszikust, vagy mást hallgatnak, jellemzően lenézik az elektronikus zenét, pontosan azért, amit írtam, hogy elég hozzá egy szgép, és szoftver..."

    nagy tisztelet a kivételnek, és bocs a floodért!
  • Justil #24
    ui.: azért fontosnak tartom megjegyezni, mint ilyen témánál mindig, hogy azok, akik rockot, klasszikust, vagy mást hallgatnak, jellemzően lenézik az elektronikus zenét, pontosan azért, amit írtam, hogy elég hozzá egy szgép, és szoftver...

    ...csak nem ártana látni, hogy az alkotó zenész (igenis zenész) tudása az, ami számít, nem az eszközei. van egy rakás szar gépzene, meg valamennyi jó, és ugyanez igaz az összes többi stílusra is. sajnos gagyiból mindig több lesz, a már korábban leírtak miatt.
  • Justil #23
    ez igaz, de emellett gondolj bele, hogy hány lelkes, de abszolute tehetségtelen és botfülű embernek is adott lehetőséget a kezébe?

    nagyobb mennyiségű zene lett elérhető, ebben egyetértek. de nem csak elérhető, hanem megalkotható, ezt nem árt látni. nem arról beszélek, hogy régen nem próbálkozott boldog-boldogtalan zenéléssel, de azért volt némi anyagi vonzata a dolognak, kellett egy hely ahol lehet próbálni, hangszerek, stb.

    nézd, én elektronikus zenében utazom, tehát leginkább erről tudok nyilatkozni. ehhez ma már nem kell más, mint egy számítógép, sokan még jó hangkártyára sem áldoznak. tehát az a dolog egyik része, hogy könnyen elérhetővé tehetik a zenéjüket (myspace, facebook, internet úgy általában), de sokkal könnyebb megalkotniuk is.

    letöltenek 1-2 sample cd-t, összeraknak 4 loopot, és kész a zene, megy kiadásra. aztán amikor a hallgató, vagy dj átnyálazza ezt a sok szart, akkor két lehetőség áll fennt:

    1) csak a bejáratott neveket keresi, mert tudja, hogy azok némileg tartják a minőséget, ekkor azonban nem fog semmi újat találni, csak azt kapja, amit megszokott, igaz azt jól.

    2) új, ismeretlen neveket próbál találni, de ekkor meg az van, amit korábban írtam, hogy 1-5-10 ezer trekkből jó ha egy tucatot talál, amitől nincs hányingere.


    szóval alapvetően igazat írsz, csak ne felejtsd el, hogy tehetséges ember mindig mindenben kevesebb van (jóval), mint kókler, így ha a nagy tömegek lehetőséget kapnak az önmegvalósításra, az mindig azzal jár, hogy a szarkupac a tízszeresére nő, és az a kevés gyöngyszem még jobban elvész benne.


    ez az egész egyébként igaz a web2-re úgy általában is. sok tehetséges blogger, grafikus, zenész, miegymás kapott lehetőséget arra, hogy megmutassa a világnak, hogy milyen fából faragták, a tartalmak döntő része viszont kimerül a "pisti mutogatja magát félmeztelenül a tükörben félmegapixeles telófényképen" vagy "beszámoló a tegnap esti félholtraivászatról" kategóriájú dolgokban.
  • Julius Caesar #22
    ui:

    Szerintem azért is látod így a helyzetet, mert nagyobb mennyiségű zene elérhető, szinte nulla erőfeszítéssel, és így több idő is szelektálni. Hirtelen nagyon sok infó zúdult ránk.
  • Julius Caesar #21
    Én ezt nem így látom. A net nagy lehetőséget adott a kisebb, lelkesebb bandáknak, még ha nem is annyira tehetségesek, ami szerintem JÓ. Azért mert az emberek többsége a gagyi kereskedelmi rádiókon tengődik (szerintem a sláger volt a mélypont) az egy másik dolog. Nem hallgatok ilyenfajta rádiót, mert fölösleges. A tömegek meg a sok szarra lesznek vevők, az orruk alá tolják és nem is keresik a jobb féle zenét.

    Pedig vannak jó féle rádiók is, főleg angolszász területeken, vagy pl az itt nálunk is elérhető FM4.
  • Justil #20
    de, pontosan ezt mondom.
    régen ha nekiálltam átválogatni az új release-eket, akkor jobbára 100 trekkből egy 10-15-öt hallgathatónak találtam, abból 5-6-ot jónak, és 1-2-3 a kedvencemmé vált.

    manapság a számok kb ugyanezek, csak nem 100-ból, hanem 1000-ből vagy 5000-ből.

    a helyzet igenis romlott, méghozzá sokat!
  • Julius Caesar #19
    Csak azt ne mondd, hogy ez régen nem így volt.
  • Justil #18
    részben igaza van.

    ugyanis manapság 1-2 jó zene mellé társul 1-2 ezer szar. mire átválogatod, hogy mi az ami tetszik, és mi nem, kiolvad az agyad.

    a tehetségkutatókkal nekem sincs bajom, mivel a tévét nem szoktam bekapcsolni, így nem zavarnak.