Berta Sándor

Google-ellenes törvényt hozhatnak Németországban

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Németország nem igazán szerencsés terület a webes konszern szolgáltatásai számára. Az adatvédelmi szakemberek mellett már az FDP, a CSU, a települések és a lakástulajdonosok is támadják a Google népszerű szolgáltatását.

A Haus und Grund nevű lakástulajdonos-szövetség amiatt aggódik, hogy a digitális fotókkal könnyedén visszaélhet bárki és azokat felhasználhatják a betörők. Rolf Kornemann, a szervezet elnöke a jelenlegi jogszabályok szigorítását sürgette. A szakember szerint a Google-nek minden házfotó megjelentetése előtt kérnie kellene a tulajdonosok beleegyezését. Jelenleg a helyzet pont fordítva van: a háztulajdonosoknak kell kérniük, hogy az amerikai cég távolítsa el a nekik nem tetsző felvételeket. A szövetség adatai szerint Németországban 15 millió lakástulajdonos van.

Kornemannéhoz hasonló véleményt fogalmazott meg a korábban a Google-lel vitába keveredő Johannes Caspar hamburgi adatvédelmi biztos is. "A jelenlegi adatvédelmi törvény még az internet előtti korszakból származik, éppen ezért nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megvédjük az emberek magánéletét. A polgárokat és a lakástulajdonosokat minden fotózás előtt meg kellene kérdezni, hogy hozzájárulnak-e a képek interneten való nyilvánosságra hozásához. Ezenkívül a Google-nek törölnie kellene az eredeti felvételeket is. Az illetékes minisztériumoknak közösen kellene kidolgozniuk egy megfelelő előterjesztést" - közölte a szakember.

Németországban hónapok óta járják a városokat a Google autói és munkatársai és lefényképezik az utcákat, valamint az egyes házakat. A vállalat adatai szerint Németország legnagyobb részét már lefotózták és a felvételek az idén láthatók lesznek a világhálón. Ugyan a Google vállalta, hogy felismerhetetlenné teszi az emberek arcát és a rendszámtáblákat, a gond csak az, hogy a cég megőrzi az eredeti felvételeket is. Utóbbiakat pedig már nemcsak Németországban tárolják, hanem számos egyesült államokbeli adatbázisban is.

Az elmúlt hónapokban napvilágot látott javaslatok között volt, amelyik az arcok és a rendszámok felismerhetetlenné tétele mellett a ruházatot, az arcformát és a hajat is pixelekkel váltaná ki. Továbbá felmerült a kérdés, hogy miért kell a kameráknak 2,5 méteres magasságban lenniük és hogy a Google-nek a házszámokat is felismerhetetlenné kellene tennie.


Fiatalok letolt nadrággal akadályozzák meg a fényképezést

Ilse Aigner fogyasztóvédelmi miniszter is bírálta a céget és a politikus arra készül, hogy eltávolítsa a Google Street View németországi városokról és házakról készült felvételeit a világhálóról. "Kapcsolatban állok a belügyminisztériummal és vizsgáljuk a lehetséges jogi lépéseket és a különböző törvénymódosítási lehetőségeket" - jegyezte meg a miniszter. Aigner azt akarja elérni, hogy a vállalat köteles legyen minden digitális fotó nyilvánosságra hozatala előtt az érintett személyektől engedélyt kérni. A politikus a Google Street View képeiről azt mondta, hogy azok több milliószorosan megsértik az emberek magánéletét. A szolgáltatáshoz teljes utcákról készülnek felvételek.

Alig egy hónappal ezelőtt Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a Google miatt erősebb adatvédelmi törvényt kell hozni Németországban. Szerinte az olyan vitatott szolgáltatásokat, mint amilyen a Google Street View is, jogilag mindenképpen meg kell vizsgálni. A politikus egyébként a társaságot nemes egyszerűséggel gigantománnak nevezte. Nézete szerint az olyan vitatott szolgáltatások esetében, mint például a Google Earth is, amely madártávlatból mutatja be a Föld felszínét, vidékeit és városait, elengedhetetlen lenne a jogi felülvizsgálat. Aigner üdvözölte, hogy minisztertársa szintén szükségét látja a beavatkozásnak.

"Az adatvédők bizonyos útravalókat adtak nekünk" - reagált Lena Wagner, a Google Németország szóvivője Aigner bejelentésére. A szakember hozzátette, hogy az európai uniós államban már több mint egy éve az adatvédelmi hivatalokkal egyetértésben készülnek felvételek. Mindez azt jelenti, hogy felismerhetetlenné teszik az emberek arcát és a rendszámtáblákat, ráadásul minden felhasználónak lehetősége van arra, hogy panasszal éljen a fotózás és a képek megjelentetése ellen. A vitatott felvételek akár is el is távolíttathatók a rendszerből. Eddig több százan éltek ezzel a lehetőséggel.

Wagner hangsúlyozta, hogy a német városokról és utcákról készített fotók az idén már láthatók lesznek az interneten. A fotózás tavasszal folytatódik, a képeket egy 2,5 méter magasságban elhelyezett kamerával készítik, amely így átlát a kerítéseken is. Wagner közlése szerint egyes kisebb körzetek rögzítése még hátravan, de a felvételek - jó idő esetén - már márciusban elkezdődhetnek.

Minden jel arra mutat, hogy ugyan a Google Street View vezetőinek sikerült tavaly júniusban lezárniuk a hamburgi vitájukat, de a Rheinland-Pfalz által kilátásba helyezett jogi lépések és a ratingeni vita mellett a német minisztériumoktól sem számíthat túl sok jóra. S hogy mindez ne legyen elég, a cég ellen nemrég még kartellvizsgálat is indult. A Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Svájc és Hollandia városairól felvett képek már láthatók az interneten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sathinel #32
    A most működő kamerák képét sokhelyen láthatod. Pl nothingtoxic.com-on sokat mutatnak. És nagyrésze max arra elég hogy ha történt valami akkor ha elkapják az arcot akkor nem mondhatja hogy nem úgy volt mert a kamerán rajta van. Bolti betöréseknél is alig lehet látni mi van a képen sokszor.

    De ha javulnak és lecserélik mindet akkor is 24 óra anyagát felvenni úgy hogy csak liverpoolban szerintem van 2-3k kamera az elég meleg. Tehát ha nem derül ki hamarosan semmi nem lessz az adatból mert letörlik. Ezért is volt a felhívás mert nem lehet elemezni.

    Ez kb ugyanaz a probléma mint az NSA-nél mikor kérdezték hogy az óceán alatti fénykábeleken keresztül tudják-e figyelni az internet forgalmát. És erre képtelenek mert ilyen gép nem létezik. Realtime feldolgozni minden adatfolyamot és kiszűrni a megfelelőket elég extrém feladat de ha ti meg tudjátok oldani kíváncsi vagyok hogy.

  • sathinel #31
    Jaj és mi van akkor ha láthatod is a kamera képeit? 24 órában folyamatosan figyeled? Elég beteg dolog lehet naphosszat nézegetni. Pl pesten is vannak kamerák amivel nézheted az utcákat neten keresztül. méghozzá nagy kereszteződésekben. De mégsem azzal töltik az idejüket az emberek hogy naphosszat bámulják a kamerát.

    Alapból a felvételeket akkor nézik csak meg ha bűncselekmény történt. És a felvételeket elmenteni meg el lehet gondolkozni mennyi ideig lehetne. Csak 1 nap anyagát már eltárolni pl.

    Mivel tényleg sok kamera van ezért ha jeleznek, vagy bulis, forgalmas helyen meglátnak valamit akkor ok de senki nem képpes manapság ebből a káoszból bármit is kiszűrni. Tömegfigyelő szoftware is csak az átlagostól extrém módon eltérő mozgásmintákra figyel fel. A rendőröknek nyújtja a legnagyobb segítséget. És azok itt elég gyorsan megjelennek, és udvariasak, segítőkészek.

    Az meg hogy valakiről kiderül disznóság az valamiért rejtegetni akarja. És ez leginkább magasabb beosztású emberekre igaz. Kit érdekel hogy egy ismeretlen kivel találkozgat, stb. Senkit. A politikusokat, bankigazgatókat, stb felismerik talán odafigyelnek.

    ha valaki olyan bűncselekményt követ el amihez több kamerát kell figyelni, és jelenteni a csapatoknak annak meg mindegy mert meg tudja csinálni ennélkül is.
  • Cat #30
    A kamerákat közösségi alapon is lehet figyelni, jutalmat igérve a betörőt találónak:

    http://www.sg.hu/cikkek/70197/nagy_britanniaban_uzletet_epitettek_a_kukkolas_kore
  • bakagaijin #29
    Ez meg a másik. Kiderült, hogy a kamerák titkosítás nélkül stream-elik a videókat wireless... Azaz bárki belenézhet filléres kütyükkel és programokkal. A botrány akkor csattant, amikor az amerikaik ember nélküli felderítőgépei által sugárzott videót is elfogták ugyanilyen cuccokkal :).
  • bakagaijin #28
    Támadják is az UK-t keményen a megfigyelési államuk miatt. Ráadásul statisztikák is azt mutatják, hogy a kamerák miatt NEM csökkent a bűncselekmények száma, és a felderítési mutatók sem javultak. Magyarul: bűnözés szempontjából mintha ott sem lennének.

    Egyébként nem kell ember, hogy végignézze a videókat, fejlődnek a felismerőrendszerek is. Nem tudom, hogy pl. videóban már képesek-e arcról felismerni valakit egy meglevő fotó / fantomkép alapján.
  • BenceYCE #27
    Remek! És hány civil nézheti meg a felvételeket kénye-kedve szerint bármikor?
  • sathinel #26
    Itt Uk kb minden utcában van 4-5 kamera, a buszok tele velük, és akárhová mész figyelhetnek. A rendőrkocsik is kamerával a tetejükön mászkálnak, és számítógép figyeli a rendszámokat, stb. De ha kiszámolja valaki mennyi ember kell ennyi adat átnézéséhez és minden nap lehet utánnanézni az új infónak tehát aki azt hiszi ezzel megfigyelik az rendesen el van tévedve. A kamerák melett a buszon már többször tekertünk és szívtunk, de az utcákon is. A kutya nem nézi meg a felvételt ha nem tudnak valami bűncselekményről.....

    Sokan kihúzhatnák már a fejüket a homokból és gondolkozhatnának mielőtt beleugatnak mindenbe. Ezt értem a politikusokra akik megpróbálnak mindenféle baromsággal a középpontba kerülni. Nem ég a pofája vagy fel sem fogja hogy mit mond???
  • sathinel #25
    sok marha. Itt Uk a kerítések nagyrésze jó ha derékig ér. Egy betörő, vagy akárki aki rosszat akar nem innen fogja megnézni hogy mehet be hanem helyszíni szemlét csinál. Tiltsuk be a híradót is mert ott sokszor mutatják az utcákat és az milyen dolog már. Én betiltatnám hogy rámnézhetnek, vagy hogy benne legyen bármilyen hivatalos dokumentumban térképen a házam mert hát ott is kikereshetik és megtudhatják hogy jussanak el hozzám. Sőtt a rendőrség sem kérhet hivatalos papírt igazoltatásnál mert lehet lefizetik és megtudják hol lakom.....

    Miért nem a kamerákat tiltják be meg a fényképezőgépeket? Ezekkel az eszközökkel bárki csinálhat képeket és felrakhatja a netre. 5 év akasztás vagy fejlövés mindnek:D Az ilyen parasztok remélem nem ugatnak ha terroristákról vagy korlátolt agyú emberekről van szó akik a fejlett országokat lenézik, és ezek ellen vannak. Kb ugyanazon a szinten van az agyuk csak itt nőttek fel. Másszanak vissza a fára vagy keressenek egy barlangot és éljenek ott elzártan mindenkitől....

    Ezt a sok retardált állatot.
  • mad mind #24
    Te jó ég a személyiségi jogok védelme nem a város elrejtése. A személyiségi jogok védelme az, hogy ha végigmész a városon nem fényképezzen le hatszáz kamera, ne kelljen ujjlenyomattal belépnem a munkahelyemre és ne adják ki minden bankkártyaadatomat huszonnyolc szervezetnek. Ezzel az erővel tilos lefényképezni a parlamentet, mert látszik az őrség elhelyezkedése.
    A házunkat lefényképezték már a Norcban és nem emelkedett a kirablásaink száma.
  • Elemir #23
    Hát igen. Mind korlátolt. Őszintén, most ez kit és miért zavar?

    Ez egy érdekes, és jó kezdeményezés. Idióták...

    A másik ilyen nem google-s oldalon, végigbarangoltam a fél városon benne. És tudjátok mit, a múltkor nem tudtam hol van egy buszmegálló, hogy melyiknél szálljunk le, és megnéztem. Kerestem egy bolt nevét, elmentem neten és megnéztem.

    Számomra ez már haszon.