Berta Sándor

Rheinland-Pfalz jogi lépéseket tervez a Google Street View ellen

Hamburg után egy német tartomány is nemtetszését fejezet ki a webes konszern népszerű szolgáltatásával kapcsolatban. Rheinland-Pfalz első német tartományként hivatalosan is vizsgálja annak lehetőségét, hogy miképp léphet fel jogi úton a Google Street View ellen.

Rheinland-Pfalz már fel is kérte a Karlsruhei Egyetemet annak kiderítésére, hogy a vállalat által alkalmazott 360 fokos felvételek készítését lehetővé tévő autók és rendszerek, valamint azok alkalmazása összeegyeztethető-e a hatályos szövetségi és tartományi rendelkezésekkel. "Amint megvannak az eredmények, el kell gondolkoznunk egy esetleges tiltás elrendelésén is" - jelentette ki Heinz Georg Bamberger rheinland-pfalzi igazságügyi miniszter.

Amennyiben az elképzelés megvalósul, úgy a webes óriáscég búcsút inthet annak a tervének, hogy mielőbb feltérképezze Németország városainak utcáit, hiszen a megoldást könnyen átveheti majd a többi tartomány is. A program németországi kiterjesztése rendkívül fontos a Google számára, hiszen jelentősen bővíthetné a szolgáltatását és a felvételeknek köszönhetően bárki akár 3D-s környezetben is elsétálhatna a számítógépe előtt ülve például a Brandenburgi kapu alatt. A Karlsruhei Egyetem szakértői többek között azt vizsgálják, hogy elegendő védelmet jelent-e, hogy ha a konszern felismerhetetlenné teszi az arcokat, a házszám- és a rendszámtáblákat a készített fotókon.

"Az emberek magánéletét az internetes szolgáltatásoknak is tiszteletben kell tartaniuk" - szögezte le Heinz Georg Bamberger. A Google szóvivője ugyanakkor higgadtan fogadta az újabb vizsgálatot, mondván: eddig több szakvélemény is azt igazolta, hogy a Street View nyugodtan engedélyezhető. Éppen ezért továbbra is kitartanak amellett, hogy legkésőbb a jövő év elejére minden nagyobb német város utcáit sikerül feltérképezniük.

A Google a hamburgi adatvédelmi biztossal került összetűzésbe, aki ultimátumot adott a cégnek. Ugyan a vállalat végül engedett, ennek ellenére a hamburgi biztos pert is kilátásba helyezett. Legutóbb a svájci szövetségi adatvédelmi biztos jelezte, hogy töröltetné a helyi utcaképeket a Google rendszeréből. A szolgáltatás kapcsán egyébként Jóri András magyar adatvédelmi biztos is aggályait fejezte ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KillerBee #7
    Ráadásul meg sem tilthatod, hogy a BM reklámcélokra kiadja az adataidat. Az államhatalom (ill. annak birtokosai) gyakorlatilag pénzt hozó haszonállatként "tartja" az állampolgárait.

    A Street View ellen bizonyára azért tiltakoznak, mert ez elvonja a figyelmet arról, hogy az állam milyen súlyosan megsérti az állampolgárok jogait.
  • sedward #6
    @KillerBee:
    Tényleg, a hatalomnak minden adatunk megvan, a BM ki is adja némi pénzért, ezért keresnek telefonon naponta, hogy valamit eladjanak vagy adakozzunk, szavazzunk. Persze mindenki más számára tilos az adatokkal kereskedni.

    Miközben a hatalomnak mindent lehet (sajnos) és a norc.hu is szépen fotózza tovább az országot (szerencsére), addig a Google ellen fellép ez az adatvédelmi "biztos". Elképzelhető, hogy ezeket a politikusokat a konkurencia fizeti. Vagy csak szeretnek fontoskodni? Mindenki látja, hogy a streetview egy fantasztikus lehetőség a városok/országok népszerűsítésére. Pár napja volt egy hír, ahol az egyik politikus azért akarta betiltani a streetview-t, mert egy nővel volt látható a képen...
  • KillerBee #5
    Németországban - és nem is csak ott - mára létrehozták a hatalom számára teljesen átlátható üvegpolgárt. Ez a polgárok információs önrendelkezésének (és jószerivel az alkotmánynak) sárba tiprásával jött létre. A kormányok az efféle akciókkal azt próbálják elhitetni az emberekkel, hogy ők bizony védik a polgárok személyiségi jogait. A hülyék talán el is hiszik.
  • mad mind #4
    Rohadjanak már meg, ha soha nem tudok eljutni oda, hiszen mindent meglátogatni egy élet kevés, akkor miért fáj nekik, hogy esetleg az interneten keresztül megnézi valaki lepusztult településüket?
  • Wharyoo #3
    Pont ez az apropója, hogy azok "nem tartoznak senkihez", nincs kit megvágni. Ezt a Google csinálja, így hát van kit cseszegetni, esetleg egy kis pénzt is kaszálni büntetésképpen... Idióta politikusok...
  • MacropusRufus #2
    A bibi ott van, hogy engedték. Most meg már kár sipákolni. I.j.
    Amúgy meg: hány ember tőlt fel fotót a netre minderől. Az miért nem zavarja a kormányokat? Kismillió olyan kép van a neten amiken szereplő emberek nem is tudják, hogy a neten vannak... Az nem zavar senkit.

  • B0nFire #1
    Kurvára kezd már érdektelenné válni ez a cikksorozat, hogy most éppen aktuálisan ki tiltakozik a Goolge StreetView ellen...