SG.hu·

Kartellvizsgálat indulhat a Google ellen Németországban

Ismét sötét fellegek gyülekeznek a webes óriáscég feje fölött. Ezúttal ugyanis több cég is kartellvizsgálatot kezdeményezett ellene Németországban, egyiket a Google Maps, másikat a kereső eredményei zavarják.

A Német Újság- és Lapkiadók Szövetsége (BDZV) eljárást kezdeményezett a Szövetségi Kartellügyi Hivatalnál az amerikai óriásvállalat ellen. Erről maga a hivatal tájékoztatta a Google-t. A BDZV mellett két másik cég is hasonló lépést tett. Az egyikük a Microsoft leányvállalata, a Ciao, míg a másik az Euro-Cities online térképszolgáltató. A hivatal egyelőre kivár és arra kérte az internetes keresőt is üzemeltető céget, hogy hivatalosan is foglaljon állást a kérdésben.

Hans Biermann, az Euro-Cities vezetője megerősítette a hírt. A szakember elmondta, hogy már tavaly augusztus 27-én benyújtották hivatalos vizsgálati kérelmüket a hivatalhoz, de az ügyről - egy korábbi megállapodásnak megfelelően - most szerdáig nem akartak nyilatkozni. Az Euro-Citiest leginkább a Google Maps szolgáltatás, míg a Ciaót az AdSense online hirdetési megoldás zavarja. A kérdés az, hogy vajon a Google megsértette-e a hatályos kartellellenes jogszabályokat vagy hogy visszaélt-e a piaci pozíciójával.

"Természetesen nagyon szívesen elmagyarázzuk és bemutatjuk a Szövetségi Kartellügyi Hivatalnak a termékeinket és az üzleti gyakorlatunkat. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy ezek mindegyike megfelel a német és az európai törvényeknek" - jelentette ki Kay Oberbeck, a Google Németország szóvivője.

A BDZV azt követeli, hogy a Google vezessen be egy korrekt internetes keresést, amelynél nem lesznek "előnyösebb találatok", vagyis olyan linkek, amik mindenképpen minden keresés során az elsők között szerepelnek. Ezenkívül a szervezet részesülni akar a vállalat reklámbevételeiből is. "Tudni akarjuk, hogy miként listázza a keresési találatokat a Google keresője és miért szerepelnek bizonyos hivatkozások az első helyen. Emellett részesedni akarunk azokból a bevételekből, amik a mi általunk készített minőségi tartalmak után folynak be a vállalathoz" - szögezte le a BDZV egyik munkatársa.

A Google a keresési találatok mellett elhelyezett reklámoknak köszönhetően évente 1,2 milliárd euró bevételt könyvelhet el. Oberbeck a követelést azzal utasította vissza, hogy a cégük tavaly már 4,2 milliárd eurót fizetett ki a kiadóknak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© phoenix12010. 01. 21.. 11:53||#4
nekem is eszembe jutott ahogy olvastam a cikket. LOL 😄
© Szemjuel2010. 01. 20.. 20:01||#3
"amik a mi általunk készített minõségi tartalmak után folynak be a vállalathoz"

hmmm. erre a gugli azt mondja: nálatok nincs minõségi tartalom, elképesztõen sajnáljuk de erre nem adhatunk pénzt! 😄
© Troppauer2010. 01. 20.. 10:40||#2
"Tudni akarjuk, hogy miként listázza a keresési találatokat a Google keresõje és miért szerepelnek bizonyos hivatkozások az elsõ helyen. Emellett részesedni akarunk azokból a bevételekbõl, amik a mi általunk készített minõségi tartalmak után folynak be a vállalathoz"

Bunkó társaság. Esetleg meg lehet kérni õket, nem utasítani. Vagy ki lehet tiltani a googlebotokat.
© phoenix12010. 01. 19.. 18:46||#1
Hajrá Németország, mert muszáj eltekerni mindent ami jó! Használjanak Yahoo!-t ha nem tetszik a Google, bár az igaz, hogy a Google elég kotnyeles, de most már minden fenébe belefognak kötni a németek?