32
-
sathinel #32 A most működő kamerák képét sokhelyen láthatod. Pl nothingtoxic.com-on sokat mutatnak. És nagyrésze max arra elég hogy ha történt valami akkor ha elkapják az arcot akkor nem mondhatja hogy nem úgy volt mert a kamerán rajta van. Bolti betöréseknél is alig lehet látni mi van a képen sokszor.
De ha javulnak és lecserélik mindet akkor is 24 óra anyagát felvenni úgy hogy csak liverpoolban szerintem van 2-3k kamera az elég meleg. Tehát ha nem derül ki hamarosan semmi nem lessz az adatból mert letörlik. Ezért is volt a felhívás mert nem lehet elemezni.
Ez kb ugyanaz a probléma mint az NSA-nél mikor kérdezték hogy az óceán alatti fénykábeleken keresztül tudják-e figyelni az internet forgalmát. És erre képtelenek mert ilyen gép nem létezik. Realtime feldolgozni minden adatfolyamot és kiszűrni a megfelelőket elég extrém feladat de ha ti meg tudjátok oldani kíváncsi vagyok hogy.
-
sathinel #31 Jaj és mi van akkor ha láthatod is a kamera képeit? 24 órában folyamatosan figyeled? Elég beteg dolog lehet naphosszat nézegetni. Pl pesten is vannak kamerák amivel nézheted az utcákat neten keresztül. méghozzá nagy kereszteződésekben. De mégsem azzal töltik az idejüket az emberek hogy naphosszat bámulják a kamerát.
Alapból a felvételeket akkor nézik csak meg ha bűncselekmény történt. És a felvételeket elmenteni meg el lehet gondolkozni mennyi ideig lehetne. Csak 1 nap anyagát már eltárolni pl.
Mivel tényleg sok kamera van ezért ha jeleznek, vagy bulis, forgalmas helyen meglátnak valamit akkor ok de senki nem képpes manapság ebből a káoszból bármit is kiszűrni. Tömegfigyelő szoftware is csak az átlagostól extrém módon eltérő mozgásmintákra figyel fel. A rendőröknek nyújtja a legnagyobb segítséget. És azok itt elég gyorsan megjelennek, és udvariasak, segítőkészek.
Az meg hogy valakiről kiderül disznóság az valamiért rejtegetni akarja. És ez leginkább magasabb beosztású emberekre igaz. Kit érdekel hogy egy ismeretlen kivel találkozgat, stb. Senkit. A politikusokat, bankigazgatókat, stb felismerik talán odafigyelnek.
ha valaki olyan bűncselekményt követ el amihez több kamerát kell figyelni, és jelenteni a csapatoknak annak meg mindegy mert meg tudja csinálni ennélkül is. -
Cat #30 A kamerákat közösségi alapon is lehet figyelni, jutalmat igérve a betörőt találónak:
http://www.sg.hu/cikkek/70197/nagy_britanniaban_uzletet_epitettek_a_kukkolas_kore -
bakagaijin #29 Ez meg a másik. Kiderült, hogy a kamerák titkosítás nélkül stream-elik a videókat wireless... Azaz bárki belenézhet filléres kütyükkel és programokkal. A botrány akkor csattant, amikor az amerikaik ember nélküli felderítőgépei által sugárzott videót is elfogták ugyanilyen cuccokkal :). -
bakagaijin #28 Támadják is az UK-t keményen a megfigyelési államuk miatt. Ráadásul statisztikák is azt mutatják, hogy a kamerák miatt NEM csökkent a bűncselekmények száma, és a felderítési mutatók sem javultak. Magyarul: bűnözés szempontjából mintha ott sem lennének.
Egyébként nem kell ember, hogy végignézze a videókat, fejlődnek a felismerőrendszerek is. Nem tudom, hogy pl. videóban már képesek-e arcról felismerni valakit egy meglevő fotó / fantomkép alapján. -
BenceYCE #27 Remek! És hány civil nézheti meg a felvételeket kénye-kedve szerint bármikor? -
sathinel #26 Itt Uk kb minden utcában van 4-5 kamera, a buszok tele velük, és akárhová mész figyelhetnek. A rendőrkocsik is kamerával a tetejükön mászkálnak, és számítógép figyeli a rendszámokat, stb. De ha kiszámolja valaki mennyi ember kell ennyi adat átnézéséhez és minden nap lehet utánnanézni az új infónak tehát aki azt hiszi ezzel megfigyelik az rendesen el van tévedve. A kamerák melett a buszon már többször tekertünk és szívtunk, de az utcákon is. A kutya nem nézi meg a felvételt ha nem tudnak valami bűncselekményről.....
Sokan kihúzhatnák már a fejüket a homokból és gondolkozhatnának mielőtt beleugatnak mindenbe. Ezt értem a politikusokra akik megpróbálnak mindenféle baromsággal a középpontba kerülni. Nem ég a pofája vagy fel sem fogja hogy mit mond??? -
sathinel #25 sok marha. Itt Uk a kerítések nagyrésze jó ha derékig ér. Egy betörő, vagy akárki aki rosszat akar nem innen fogja megnézni hogy mehet be hanem helyszíni szemlét csinál. Tiltsuk be a híradót is mert ott sokszor mutatják az utcákat és az milyen dolog már. Én betiltatnám hogy rámnézhetnek, vagy hogy benne legyen bármilyen hivatalos dokumentumban térképen a házam mert hát ott is kikereshetik és megtudhatják hogy jussanak el hozzám. Sőtt a rendőrség sem kérhet hivatalos papírt igazoltatásnál mert lehet lefizetik és megtudják hol lakom.....
Miért nem a kamerákat tiltják be meg a fényképezőgépeket? Ezekkel az eszközökkel bárki csinálhat képeket és felrakhatja a netre. 5 év akasztás vagy fejlövés mindnek:D Az ilyen parasztok remélem nem ugatnak ha terroristákról vagy korlátolt agyú emberekről van szó akik a fejlett országokat lenézik, és ezek ellen vannak. Kb ugyanazon a szinten van az agyuk csak itt nőttek fel. Másszanak vissza a fára vagy keressenek egy barlangot és éljenek ott elzártan mindenkitől....
Ezt a sok retardált állatot. -
#24 Te jó ég a személyiségi jogok védelme nem a város elrejtése. A személyiségi jogok védelme az, hogy ha végigmész a városon nem fényképezzen le hatszáz kamera, ne kelljen ujjlenyomattal belépnem a munkahelyemre és ne adják ki minden bankkártyaadatomat huszonnyolc szervezetnek. Ezzel az erővel tilos lefényképezni a parlamentet, mert látszik az őrség elhelyezkedése.
A házunkat lefényképezték már a Norcban és nem emelkedett a kirablásaink száma. -
Elemir #23 Hát igen. Mind korlátolt. Őszintén, most ez kit és miért zavar?
Ez egy érdekes, és jó kezdeményezés. Idióták...
A másik ilyen nem google-s oldalon, végigbarangoltam a fél városon benne. És tudjátok mit, a múltkor nem tudtam hol van egy buszmegálló, hogy melyiknél szálljunk le, és megnéztem. Kerestem egy bolt nevét, elmentem neten és megnéztem.
Számomra ez már haszon. -
trabiubi #22 ez így van! -
willcox #21 Így van! -
willcox #20 Ennek az egésznek akkor lenne értelme, ha mindenhol térfigyelő kamerák lennének, és azoknak a képeit lehetne online nézni. Persze ez még durvább, mint a kiretusált képek nézegetése, viszont több értelme lenne, mint pár éves állapotok nézegetése, mint a gugli maps szintén pár éves, és ritkán frissített légi képei. -
DeviloftheHell #19 ez szintén csak arrol szol hogy a sok gyökér pénzt akar google nek anynit kéne mondani pápá azt otthagyni a faszba öket -
cateran #18 Hmm? Nem ertem mi koze az eletkoromnak ahhoz, hogy filmidezetet hasznalok....no mindegy..
Lathatoan meg te se neztel semmit Google Viewval,azert beszelsz ennyi zoldseget,masreszt meg nem megint a nagy Hungarybol kellene kiindulni,mert lassan mar csak a katonai szintu terkepeken fog szerepelni.
A londoni metropelda meg mit is takar? Ott se jutsz el vele mindenhova..ott is kell melle pl. buszozni
" Hiába szeretnétek össze fogni, nem adnak, csak már jó ideje ott lakónak teljes albérletet"
Ez -termeszetesen- ugy baromsag ahogy van..kevered a sharet a renttel... -
csomi #17 Nem sokat szaroznek a Google helyeben es ugyanugy mint nalunk a kekeckedo adatvedelmi biztosnak koszonhetoen, hagynam a p...ba Nemetorszagot. Bar a sokszorosan beleolt es mar majdnem befejezett munkat gondolom annyira mar nem lehet konnyu feladni. En meg azt is elhiszem, hogy vannak megkerdojelezheto momentumok a google fenykepeszkedeseben, de konyorgom miert ezek a korlatolt hangok azok amikor ilyenkor felerosodnek? Tegyuk mar merlegre az elonyoket es a jogellenes(?) erveket. Valoszinuleg gyorsan lebillene az egyik oldalra. Arra meg mar gondolni sem merek, ha google fizetne mondjuk ezert, akkor a harcos ellenzok jelentos resze meg is szunne lenni. -
Tripax #16 nem lenne gond a GSW- el ha fordítva gondolkoznának. Tehát ne nekem keljen utólag (a már elkészült fotók miatt) pereskednem, hanem Én kérjem meg őket, hogy a házamat megjelenítsék. És így biztos nem lesz gond hogy kinek van fenn a háza, mert ő kérte és így törvényen sem kell módosítani. -
BenceYCE #15 Így van, készíthet rólad is, és köteles is az arcodat felismerhetetlenné tenni, ha közzé teszed a képet. Utána kéne járj, hogy mit is jelent a személyiségi jogok védelme. Másrészt szerintem ne személyeskedj, mert ennél többet úgy sem fogok rá reagálni, a továbbiakkal meg csak a saját színvonaladat öregbíted. Másrészt tévedsz, ugyan is a kerítésen keresztül is be lehet fényképezni egy telekre, ehhez nem kell bemászni. Ha bemászol azzal meg már nem ugyan azt a törvényt érted amit lovagolunk. A felfogással van bajom. Miért úgy hangzik el a kérdés, hogy miért ne lehetnie, miért nem inkább úgy hogy miért lehet? Ne azt kérdezd, hogy miért ne, mert tök jó, hanem mond el azt, hogy miért olyan pótolhatatlanul jó! Nem kaptam reagálást arra, hogy akkor miért ne lehetne a google alkalmazottaiból celebeket faragni egy valóságshow keretein belül? -
slickboy #14 Megvan! Die Hard 2-ben hangzott el ez a mondat. -
#13 Nagyon is hasznos szolgáltatás lenne, csak majmok az emberek mint te is. Ez nem segít semmilyen betörőnek, a betörésben, csak egy kép amit akárki készíthetett volna és felrakhatta volna a panoramióra mondjuk. Nincs benne semmi rossz.
Másik dolog meg közterületen bárki készíthet képet és kirakhatja, nincs semmi jogod megtiltani. Ha bemásznának a kerítésen és úgy fényképeznének akkor lenne jogod.
Az meg, hogy egy rendőr beszól hogy miért fényképezel egy turisták által nem frekventált helyen, szintén csak paranoia. Ha megfog egy látvány az bárhol lehet. -
#12 Honnan tudod, hogy ebben a témában melyik többség? Aki egyébként a házát is "rejtegetné" annak vaj van a füle mögött. -
BenceYCE #11 Filmidézet? Hány éves is vagy?
Másrészt tényleg ilyen nehéz alternatívát találni? A 8. kerületben is találsz szép házakat, mégis kötve hiszem, hogy oda szeretnél menni albérletbe. Okés, hogy jó a közlekedés, meg minden egy köpésre van, de azért találsz ugyan azért a pénzért jobbat is. A példádra pontosan tökéletesen nem igaz, hogy erre hasznos a google terméke, mert egy albérletet nem az határoz meg, hogy milyen szép az utca vagy az épület homlokzata. Csuklóból mondhatnál Te is frekventáltabb részeket ahol drágábban de (valószínűleg) jobb körülmények között lakhatsz, de hidd el ezt az utat már kitaposta más helyetted. Annyi magyar él kinn és olyan sok info csatorna van velük, miért nem kérdezed meg? Sokkal egyszerűbb mint egy térképszoftver szétmaszatolt képeit nézegetni. Másrészt Londonban pl. minél inkább nagyobb távolságra laksz a munkahelyedtől, annál többe kerül a gyűrűs bérlet. Viszont ha már úgyis megveszed, be tudod vele járni egész Londont. Másrészt főleg az ilyen helyeken szobát kapsz, nem albérletet. Hiába szeretnétek össze fogni, nem adnak, csak már jó ideje ott lakónak teljes albérletet. A szobabérléssel meg egyvalamit nem árul el a google, hogy kikkel laksz majd egy háztömbben. Erre a példára oly kevés a google, mint iPad-ban a flash. -
#10 Itt két dolog játszik közre, aminek kurvára semmi köze a személyiségi jogokhoz:
Egyrészt a németek bezabálják a "gonosz gugli kémkedik amerikának" szöveget, ami komplett paranoia, másrészt a német politikusok - és úgy eu általában - próbálják lehúzni a guglit jó sok pénzzel. Higyjétek el nagy ívben tojnak ők az emberi jogokra! Az idióta reklámzabáló német ugyanúgy bekajálja a politikusok hazugságait mint mi itt magyarországon. A nagy tömeg ugyanis manipulálható birkákból áll az egész világon. Ez a demokrácia legnagyobb hibája, hogy az ostoba birka tömeg dönt mindenki helyzetéről, és azok akik okosan tudják vezetni a birkákat, azok dörzsölhetik a markukat. -
cateran #9 " Nem értem, hogy miért jó az épületeket teljes formályukban, színükben megőrizni. Személy szerint az igo 3D-s épületeivel is meg vagyok elégedve, nem kell ehhez látnom a szomszédot ahogy éppen leköpi az anyósát. Ez is egy jó példa arra, hogy sok mindenre használható a technika, csak nem mindnek van értelme. Ki a lóf@szt érdekel, hogy hogyan néz ki egy sosem látott épület homlokzata?"
Mi zavar jobban? A zabszem a seggedben vagy a sotetseg a fejedben? Elarulom,haverokkal epp most keresunk alberletet nottinghamban..namarmost,nem ugynoksegen at,mert az dragabb..es itt jon a kepbe a goggle...mapsen megnezzuk merre van,viewon meg hogy hogy nez ki a kornyek,a haz kivulrol..es igy esetleg nem kell szolid 30-90 percet utazgatni ugyanezert...huu de szar a technika... -
willcox #8 Te valószínűleg önként is megadod az adataidat mindenféle közösségi oldalakon. Nincs ezzel semmi baj, de vannak sokan, akik nem, illetve nemhogy önként nem adnak meg semmilyen adatot, hanem az ellen is tiltakoznak, ha ezt mások, a beleegyezésük nélkül próbálják megszerezni. Még ha ez csak egy kép is a házról.
Számodra az a "faszság", ha valaki tiltakozik. Szerintem meg az lenne "faszság", ha nem tiltakoznának.
A demokrácia arról szól, hogy a többség akarata érvényesül (még ha nem is azonnal). Ebből persze az is következik, hogy ez a kisebbségnek nem tetszik. Amiről te írtál, az a diktatúra. -
#7 Hát ez aztán faszság. Azzal sérül a jog, hogy látják a házamat, meg látják, ahogy az utcán megyek??Ez már súlyos idiotizmus. A legsúlyosabb jogsértők mindig a törvényhozók, akiket sose vesznek elő. Ők bizony kitalálnak egy törvényt, és azt rákényszerítik a többmillió másik emberrel. De az persze nem baj. Ha lefényképeznek az utcán? akkor ajjaj, mert az aztán micsoda jogsértés....
Agyatlan barmok -
BenceYCE #6 Hál' Istennek mi tudjuk itt mindannyian, hogy a hülye jogvédők akik inkább az emberek jogainak védői nem miértünk teszik, hanem csak unatkoznak meg kekeckednek. Ja és ezért minden német egytől-egyik hülye. Az a helyzet, hogy vannak kisvárosi részek, faluk, ahol bizony igencsak megszólná a helyi rendőr a franc tudja miért arra mászkáló lézengő embert aki éppen fotózgat, holott turisztikai szempontból elhanyagolható a település. Még ilyen béna nemzetet, mi? Ráadásul az Ő törvényeik még támogatják is a szakszervezeteket, amiért nem éhbérért dolgoznak és mindenkinél mindent jobban tudnak kritizálni. Ráadásul ugye dögöljön meg a szomszéd tehene is, mert mi engedtük és nem lett belőle bajunk (eddig), ezért Őket is kötelezzük rá, hogy engedjék.
Nekem viszont feldereng a mai magyar valóság, hogy minden tetves marketinges cégnek külön kell megtiltsam, hogy kéretlen f@szságokkal árasszanak el, mert okádni tudnák a hülyének nézéstől.
Aki ma annyira hülye, hogy nem tudja ennyi google-ozás után, hogy filmet a portponthun, vagy a imdbpontkomon keresünk, vagy épp a wikin, vagy bármin, az meg is érdemli, hogy még a seggébe is kamerát rakjanak. A google keresője arra jó, hogy megtanítson minket keresni. Nem a google-ba fogom beírni a tegnapi film címét hanem oda ahol Ő is keresné. Amire szükségem van ahhoz csak ideig-óráig kell google. Nem értem, hogy miért jó az épületeket teljes formályukban, színükben megőrizni. Személy szerint az igo 3D-s épületeivel is meg vagyok elégedve, nem kell ehhez látnom a szomszédot ahogy éppen leköpi az anyósát. Ez is egy jó példa arra, hogy sok mindenre használható a technika, csak nem mindnek van értelme. Ki a lóf@szt érdekel, hogy hogyan néz ki egy sosem látott épület homlokzata? Kinek és miért, legfőképp miért jut eszébe ennyi pénzt költeni ilyen f@szságokra? Kíváncsi volnék a google munkatársainak arcára világszerte, ha a munkahelyükön az iroda négy sarkában reality tv-be kötött webkamerákat raknánk, vajon ugyan ilyen elszántak lennének? Ja hogy az magánterület és személyiségi jogok? -
#5 Hülye németek... -
#4 jolvani, munkanelkuli jogvedok most is unatkoznak. amikor pedig az ember unatkozik, annak sosincs jo vege, itt egy elo pelda. -
jocco #3 Én a goole helyében cserébe a németországból inditott kereséseket a googgle-ben ugy jeleniteném meg h www. meg .com stb közötti részt szépen kipixelezéssel kitakarnám egy pár napra, ha már annyira takargani akarnak. Na na meg németországnak se kötelezö rajta lenni a google maps-en :D -
#2 áh hülye németek béna törvényekkel tudod :D -
#1 mer ha be akarnak törni nem készíthetnek képeket a betörők mi? De hol a csak nehogy a tudjukkik kezébe kerüljön?