Berta Sándor

Elektronikus orr szagolja ki a robbanóanyagokat

Egy intelligens rendszer segíthet a jövőben a robbanóanyagok felkutatásában és azonosításában. Először kiszagolja a veszélyes anyagot, majd a mozgást elemezve kitalálja azt is, kinél lehet.

A rendkívül érzékeny mesterséges elektronikus orrok a különböző robbanóanyagokat teljesen új módon, az illatuk alapján kutatják fel. A rendszer az illatokhoz társítja az adott anyagokról elérhető összes adatot, valamint emberi viselkedéselemezést is végez, így próbálja megtalálni a lehetséges merénylőket.

A kutatók által festett kép teljesen hétköznapi. Egy repülőtéren több száz utasból álló sor kígyózik az A és a B terminál között. A tömegben két terrorista is található, akik a dzsekijük zsebében egy kis tárolóban egy bombához szükséges vegyi anyagokat rejtettek el. A biztonsági erők a feltűnés elkerülésére nem csak kamerázzák a sort, hanem - láthatatlan módon - szenzorokkal is ellenőrzik az egyes utasokat és azok ruházatát.

Az intelligens érzékelőket a falban rejtették el. Amennyiben a mesterséges orrok kiszagolják, hogy a tömegben valakinél robbanóanyag van, azonnal csendben értesítik a biztonságiakat. Az egyik őr látja a monitorán a figyelmeztetést, de még nem tudja, hogy ki lehet a gyanús személy. De a szenzorhálózat már dolgozik a problémán és sikerül kiszűrni a merényletre készülőket. Ez a jelenet hamarosan bármelyik légikikötőben a valóságban is lejátszódhat, köszönhetően a Kommunikációs, Információ-feldolgozási és Ergonómiai Fraunhofer Intézet (FKIE) munkatársainak, akik elkészítették az új rendszer prototípusát.

A HAMLeT nevű megoldás célja a veszélyes anyagok és személyek nyomon követése. "A HAMLeT feladata, hogy felhívja a biztonsági személyzet figyelmét a gyanús emberekre. A különböző adatokat összesíti, és ezek alapján megfelelő helyzetképet készít" - jelentette ki dr. Wolfgang Koch, az FKIE részlegvezetője.

A hálózat két érzékelőrendszerből áll. Az egyik a robbanóanyagok összetevőit, míg a másik a gyanúsan viselkedő személyeket azonosítja. Utóbbit lézerszkennerek alkotják, amelyek képesek arra, hogy nyomon kövessék akár egy, akár több ember útvonalát és megállapítsák az illető(k) pontos pillanatnyi tartózkodási helyét. A munka oroszlánrészét a különleges algoritmusok végzik. A rendszer első éles tesztje sikeres volt, ugyanis a Bundeswehr képes volt azonosítani egy tömegben öt állítólagos terroristát. A kutatók most az algoritmusok és az érzékelők továbbfejlesztésén dolgoznak, hogy teljesen kiszűrhessék a téves riasztásokat. A programot támogatja az Európai Unió.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nickwearby #2
    bazmeg, tisztára mint a Richie Richben,
    beszarok
  • Garrett27 #1
    Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az az ember, akinek találomra a szlovák rendőrség becsempészte a robbanószert, még nem haladt át ilyen szkenneren, máskülönben, ha bepánikol (ugyanis nem tudta, hogy őt szemelték ki erre a célra), az írek még le is lőhették volna...