Berta Sándor

Parlamenti albizottság előtt a Stockholmi Program Ausztriában

Csütörtökön foglalkozik a Stockholmi Programmal az osztrák parlament európai uniós ügyi albizottsága. A Stockholmi Program többek között az internet szigorúbb és átfogóbb ellenőrzésével lépne fel a terrorizmus ellen.

"A dokumentum, ami az európai bel- és igazságügyi politika következő öt esztendejét meghatározó irányelv lehet, további ellenőrzési eszközök alkalmazását írná elő" - jelentette ki Albert Steinhauser, az osztrák Zöldek igazságügyi szóvivője. A politikus kiemelte, hogy a Stockholmi Program mindenekelőtt egy "központi információs architektúra" létrehozását szorgalmazza. Az Európai Unió egy központi adatgyűjtő helyet akar kiépíteni, ahol az összes "érzékeny" információt tárolhatná és azok az európai rendőrségi hatóságok számára bármikor elérhetőek lennének.

Steinhauser szerint azonban komoly problémát jelent, hogy a mai napig nincs tisztázva, hogy miként akadályoznák meg a visszaélések vagy a biztonsági hiányosságokat, illetve hogy miként biztosítanák a megfelelő fokú és mértékű ellenőrzést. Vagyis miként akadályoznák meg, hogy a tárolt adatok illetéktelenek kezeibe kerüljenek.

A tervek között szerepel az Európai Unió külső határainál való ki- és belépések elektronikus regisztrációja. A Zöldek szóvivője attól tart, hogy egy az egyesült államokbeli rendszerhez hasonló adatbázis épülhet ki a kontinensen is. "Aki adatokat gyűjt, annak azokkal valami célja is van" - hangsúlyozta Steinhauser. Az internet ellenőrzésének célja ugyan hivatalosan a terrorizmus elleni hatékonyabb fellépés, de egyre többen aggódnak amiatt, hogy az ellenőrzéseket könnyen kiterjesztenék az átlagos állampolgárokra is.

Peter Hustinx európai uniós adatvédelmi biztos már júliusban bírálta a Stockholmi Programot és az EU belügyminisztereinek megfigyelési őrületét. A szakember úgy vélte, hogy egyre újabb és újabb nyilvántartásokat hoznak létre, ezeket ráadásul össze is kötik egymással, anélkül, hogy gondolnának egy hatékony adatvédelmi rendszerről is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    Erdemes elolvani, bar nem leszel tole marha muvelt, ha nyitott szemmel jarsz, parhuzamokat lathatsz tarsadalmunk velt jovoje es a konyvben vazolt desztopia kozott..
  • fledgling42 #5
    +1
  • KillerBee #4
    Biztos ilyen is van, de nem mindenki olyan egységsugarú, mint te hiszed. Talán csak nem akarta hosszan részletezni a véleményét, amikor azt ez az egyetlen szám is tökéletesen kifejezi.
  • Csatti #3
    Semmi. Ez egy könyv címe. Minden ilyen jellegű hírhez beírja vki, és ettől valószínűleg marha műveltnek és jól tájékozottnak hiszi magát.
  • Narxis #2
    Mi történt akkor?
  • Tetsuo #1
    1984.