Berta Sándor

Több millió adat a német rendőrségi adatbázisokban

Részletes tájékoztatóban válaszolt a Die Linke parlamenti frakciójának korábbi megkeresésére a német kormány. A párt arra volt kíváncsi, hogy mennyi adatot tárolnak jelenleg a német rendszerekben.

Az egy hónappal ezelőtti keltezésű, de csak most nyilvánosságra hozott dokumentum egyaránt tartalmazza a szövetségi rendőrség és a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) nyilvántartásaiban tárolt adatok jellemzőit. Az információkat bűnmegelőzés és bűnüldözés céljából tárolják. A részletes listán szerepel, hogy mely adatot mikor és milyen üggyel összefüggésben gyűjtötték, illetve tárolták el.

A szövetségi rendőrségnek és a BKA-nak számos adatbázisa van, ezekben őrzik többek között az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek, a futballhuligánok, a terroristák és a terroristagyanús személyek adatait. A német belügyminiszter huligán-nyilvántartásában idén januárban még 10 711, júniusban már 11 245 személy szerepelt. Ugyan az alsó-szászországi legfelsőbb bíróság már több mint fél éve kimondta, hogy a rendszer törvényellenesen működik, a kormány még mindig nem számolta azt fel. Az is kérdéses, hogy a nyilvántartás mennyire volt hasznos, ezt ugyanis eddig senki sem vizsgálta.

Az úgynevezett Terrorellenes Adatbázisban 13 674, míg a nemzetközileg működő erőszakos elkövetők nyilvántartásában (IgaSt) június elején 2966-an szerepeltek. Az IgaSt célja a politikai okokból motivált bűncselekmények elkövetőinek felderítése. A baloldali szélsőségesek gyűjteményében 1866, míg a jobboldali szélsőségesekében 1328 embert tartanak nyilván. A politikai motivációjú nemzetközi külföldi bűnözés adatbázisában 154 személy kapott helyet. A schengeni körözési rendszerben 4,5 millió, míg a bűnügyi aktákat összesítő hálózatban 4,3 millió adatcsomagot tárolnak. Az AFIS szövetségi ujjlenyomat-nyilvántartásban jelenleg 2,5 millió mintát őriznek, a BKA birtokában pedig 2,2 millió digitális ujj- és tenyérlenyomat-minta van.

Igazi kuriózumnak számít a wiesbadeni rendőrséghez tartozó Központi Hazaárulási Adatbázis, amelybe 12 348 személy került eddig. Itt tartják nyilván a terrorista szervezetek feltételezett tagjait, a gyilkosságok elkövetésével gyanúsítottakat és a kábítószerellenes törvény ellen vétkezőket. Emellett igen kiterjedt a gyermekpornográfia, a pénzhamisítás és a pénzmosás elleni rendszer.

Egy honlapon egyébként megtalálható a BKA összes nyilvántartása, mindegyikhez néhány mondatos leírás is található.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #2
    ...roristák kezébe kerüljön, vagy hackerekébe, vagy pedofilokéba!
  • Amergin #1
    Csak nehogy a ter....