Berta Sándor

Előfizetések a YouTube-on?

A YouTube vezetői azt fontolgatják, hogy jövőben bevezetik a fizetéses tartalomelérési rendszert. Az elképzelés az aktuális televíziós sorozatokra és a YouTube-on elérhetővé tett filmekre vonatkozik.

A felhasználók többségének nem kell aggódniuk, hiszen arról egyelőre szó sincs, hogy minden a népszerű videomegosztó oldalra felkerülő anyagot csak pénzért cserébe lehetne megtekinteni. A YouTube már most is számos televízióadóval és médiacéggel működik együtt és a célja az, hogy akár teljes showműsorokat, sorozatokat vagy filmeket is hozzáférhetővé tegyen. Jó példa erre, hogy éppen november végén írt alá együttműködési megállapodást a Google és a brit Channel 4 televíziós csatorna, amelynek értelmében több ezer felvétel vált elérhetővé a portálon, köztük számos teljes terjedelmű műsorral és hírekkel egyaránt.

David Eun, a Google médiacégekkel való együttműködésért felelős vezetője a Reutersnek adott interjújában megerősítette, hogy valóban megfontolják a fizetős tartalomelérési rendszer bevezetését. A szakember ugyanakkor leszögezte, hogy ezt a megoldást csak akkor választják, ha ezzel biztosan még több kooperációra nyílik lehetőségük a hollywoodi filmstúdiókkal és a televízióadókkal. "Elsősorban néhány érdekes hosszú távú tartalomra koncentrálunk, de közülük nem mindegyik lesz elérhető a mostani reklámmodell keretében" - jegyezte meg David Eun.

A YouTube az elképzeléssel azokat a cégeket célozza meg, amelyek eddig különböző okokból nem voltak hajlandók partneri viszonyt kialakítani a videomegosztó portállal. A legtöbb televízióadó számára nem jelent megoldást a reklámbevételekből való részesedés, ők más módon szeretnének pénzt látni és ezért eddig nem járultak hozzá a tartalmaik megjelentetéséhez. Az új üzleti modell bevezetése azonban megváltoztathatja ezt a helyzetet. "A YouTube eredetileg a felhasználók által készített tartalmaknak köszönhetően vált ismertté. Azonban az elérhető anyagok köre az elmúlt három évben jelentős mértékben bővült" - nyilatkozta Kay Oberbeck, a Google szóvivője.

Tény, a Google szeretne minél előbb pénzt látni a videomegosztóból. Eric Schmidt, a cég vezérigazgatója szerint ez elsőrendű prioritás. Ráadásul a bevételek növelésén túl az sem elhanyagolható szempont, hogy a portál tovább erősítheti pozícióját a nagy rivális Huluval szemben. A videoplatform működtetői egyébként már korábban jelezték, hogy a különböző szerzői jogi vitákra inkább lehetőségként, mint az üzletet fenyegető kockázatként tekintenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gergely1991 #10
    Én erre azt mondanám hiába sz*r ez a egész de az egész világon látogatják.Bár engem is idegesít ezek copyright-ozások.De csak így úszhatják meg a esetleges jogi problémákat
  • [HUN]FaTaL #9
    El is olvastátok a cikket vagy megint csak a fröcsögés megy a kommenteknél?
  • bertino #8
    szerencsére nem csak rajtad mulik.
  • kadar1 #7
    Ha rajtam múlik akkor éhen döglenek . Én tuti nem fogok fizetni a tartalmakért , hogy lássak valamit..
  • Tetsuo #6
    meg jo sok penzt keresni.
    Ugyanis a sok birka angol meg amcsi siman fizet havidijat, hiszen mar fuggok.
  • Pretorian #5
    Na, igy lehet egyszerűen hazavágni a jól működő dolgokat.
  • nickwearby #4
    Hát majd szépen lecsökken a nézettségük,
    különös tekintettel egyes videókra.

    Amúgy meg tökmindegy, mert ugyanazt kismillió más helyen is meg lehet találni,
    ez a szép a netben.
  • Petko #3
    "Marha sok embert érdekelne HD-ban,hogy a kutyám játszik a labdával. "

    Ja, erről ez a reklám jutott eszembe:


    Amúgy a sprintnek marhajó reklámai vannak... ennek ellenére persze a tartalmát nem ilyen fényesnek ítélem. Tököm kivan már az elbaszott "információs" fejlődéssel, ami abból áll hogy egyre több értelmetlen szarral-fossal telipumpálják a netet.
  • Csirke4 #2
    10 dollárért tök vicces lesz egy Rick Roll'D. :D
  • EXPENDABLE #1
    "A YouTube már most is számos televízióadóval és médiacéggel működik együtt és a célja az, hogy akár teljes showműsorokat, sorozatokat vagy filmeket is hozzáférhetővé tegyen."

    Én meg aztmondom ha már ennyire belelendültek a youtube-os fejesek akkor kereszteljék át az egészet "WeTube"-ra majd ha ez már megvan akkor vegyék ki a "videó feltöltő opciót az egészbő! Sajnos a YouTube már rég halott! Rakás szar! Hiába jönnek itt egyesek a "HD" dologgal! Marha sok embert érdekelne HD-ban,hogy a kutyám játszik a labdával. Bár szerintem már az is Copyright lenne! De minimum "this video is not available in your country ".... szóval nevetséges az egész... Ez az én véleményem!