Berta Sándor

Decemberben érkezik a txtr Reader

A Frankfurti Könyvvásáron mutatkozik be az elektronikus könyv-olvasó, a boltokban azonban csak két hónap múlva lesz kapható. A txtr Reader hivatalos debütálásával egyidejűleg megnyílik a txtr Store nevű online bolt is, ahol bárki - akár egy otthoni karosszékből, akár utazás közben is - vásárolhat e-könyveket.

A txtr Store partnerei között megtalálható a Ciando, a Libri Digital, a Libreka és az Ingram Digital, valamint számos nagyobb és kisebb kiadó. Szintén újdonság lesz a 260 Kbps-os adatátviteli sebességet biztosító txtr Net szolgáltatás, ami egyelőre csak Németországban elérhető, 2010-től pedig kiterjesztik Ausztriára és Svájcra is.



A txtr GmbH új módon próbálja megközelíteni az e-könyv olvasók kérdését. Ezt mutatja az is, hogy a cég mind a készüléket, mind pedig a txtr.com platformot, valamint azok teljes dokumentációját megnyitja a külső fejlesztők előtt. A vállalat fejlesztői csomagokat tesz letölthetővé, amelyek segítségével bárki akár böngészőt, lejátszóprogramot vagy éppen keresztrejtvényt is készíthet az eszközhöz. A cél az első olyan nyílt platform létrehozása, amelyen bárki szabadon készíthet, tárolhat, megjelentethet és csereberélhet digitális dokumentumokat.

A txtr Reader december elsejétől lesz kapható, bevezetőára meglehetősen borsos, 319 euró. Az első készülékeket még az idei karácsony előtt megkaphatják a megrendelők nem csak Európában, de a tengerentúlon is. A txtr alap szolgáltatása egyelőre Németországban, Ausztriában és Svájcban hozzáférhető, majd később kiterjesztik más országokra is. A txtr Store-ban való böngészés és a megvásárolt kiadványok letöltése ingyenes. A txtr.com használata az első teszthónapban szintén díjtalan, viszont azután 3 vagy 12 hónapos átalánydíjas konstrukció választható. Előbbinél a havidíj 14,99, utóbbinál 11,99 euró.

A katalógusban már most több mint 20 000, ePub formátumú mű található meg. Emellett hozzáférhető a Gutenberg és a Manualsmania projektekben elérhetővé tett körülbelül egymillió alkotás is. A txtr GmbH minden az első szakaszban eladott készülékhez egy 8 gigabájtos MicroSD memóriakártyát mellékel, amelyen megtalálható Thomas Klupp Paradiso című e-regénye, számos könyvrészlet, valamint a Polyglott városismertetői és a Langenscheidt nyelvi művei.

A txtr Reader egyébként a világ első közösségi portállal ötvözött e-könyv olvasója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nickwearby #35
    és még hányan vannak így vele, sajnos... ami elég szomorú, hogy a nyomtatott kultúra ilyen drága.....
    ___________________
    "Sokan leírták már, hogy az e-könyvek előállítási költségei az analóg könyvek töredéke,"

    sőt,
    ezt lehet pontosítani:
    a digitális könyvek előállítási költsége a szerző által belefektetett idő, amíg a könyv elkészül és terjeszthető állapotba kerül.

    És akkor lehet tűnődni, hogy vajon az adomány rendszer, a szponzorálás (pl. az utolsó 2-3 oldalon reklám tartalom, ami gyakorlatilag a nyomtatottakon is megtalálható), vagy a saját weboldal fenntartásából származó reklámbevétel jelent reális jövedelmi lehetőséget egy írónak,

    vagy pedig az, ha mellette mást is csinál.

    Ha meg különösen időigényes a munkája,
    akkor meg eljutottunk egy olyan pontra, hogy a társadalmi hasznossága esetleg indokolttá teheti , hogy mindenképpen akkora mértékű támogatásban részesüljön,
    ami a megélhetését és az átlagember kényelmét biztosítaná,
    és ezt csak egy viszonylag modern intézménnyel, az állami támogatással lehetne megbízhatóan megoldani,
    ami sok helyen nem működik .. különböző okok miatt....
    illetve az állam szerepét helyenként még jobban csökkenteni szeretnék, tehát erre hosszú távon nem igazán lehet hagyatkozni,
    pedig ez lenne egy ideális modell.

    Hangsúlyozom, hogy nem minden írónak,
    csak akinek a munkája olyan jelentős, hogy a társadalom sokkal többet nyer vele, ha az illető kizárólag kutat és ír, mint ha a megélhetésért dolgozik és mellette (jóval hosszabb idő alatt) írja.

    Nyilván a társadalmi hasznosságon és mértékén megint lehet vitatkozni.

    /azta, ez mind a te hsz-edből jutott eszembe /

  • B0nFire #34
    "A könyvtárakba és könyvesboltokba egyenesen élvezet járkálni a számomra." - Számomra is az volt, amíg egy nyomorult ponyva el nem kezdett 2000+ Ft felé közelíteni; azóta már kábé annyi örömöm van benne, mint éhes gyereknek bámulni a cukrászda kirakatát.

    Ezért inkább felkutatom és letöltöm pdf-ben vagy amiben +találom. Sokan leírták már, hogy az e-könyvek előállítási költségei az analóg könyvek töredéke, ezért hadd ne ragozzam tovább, miért előnyös ez a dolog.
  • Szefmester #33
    nekem ez az e-book kell:
    színes (hogy ezt 4 réteg e-ink RGB-Black, vagy 1 réteg színessel oldják meg nem érdekel)
    a hátlapja napelemes legyen, ha az egész hátlap napelem, az sem baj :D max lesz egy levehető védőlapja
    direkt kapcsolat a számítógéphez hogy könnyedén másolhassak fel rá bármit
    aksi ami elég 4-500 oldal lapozásra.. a napelem úgyis segít szinten tartani..

    nah egy ilyenért már lehet kiadnék 30-50e Ft-ot
  • nickwearby #32
    Én is szeretem a papíralapú könyveket, de több mint 15 gigányi ebookom van vinyón....

    Ebből kb. 5 giga olyan, ami itthon is megvan,
    de leszedtem, mert hátha kölcsönadom valakinek az "eredetit" ,ami sok esetben majdnem 20 éves kiadás és nincs esély, hogy újranyomják.

    Hogy fikázzak is egy kicsit:

    Mi a fenének wifi meg könyvbolt stb anyám kínja egy ilyenbe??????

    Mint feljebb írtam, egy valag olvasnivalóm van, amit szívesen olvasnék a monitoron kívül is.

    miért nem tudnak végre egy 20-30 ezerbe kerülő SD kártyával bővíthatő olvasót csinálni, ami a 3 (4) alapformátumot (pdf, doc, jpg (esetleg djvu)) tudja kezelni???
  • gulyasandras #31
    Azért a szagokkal vigyázzunk. Caesartól A gall háborút olyan büdös kiadásban jelentette meg annakidején a Szukits, hogy az soha el nem múlik :(
  • Polemius #30
    Valóban jó. Mert konkurenciát jelent. Ami gyorsabb fejlesztést és csökkenő árakat jelent.
    Meg azt, hogy a piac is növekszik, megéri ilyen eszközökkel előállni.
  • Commandante #29
    De jó! Lassan több e-reader márka lesz a piacon mint forgalomban lévö e-book...
  • KillerBee #28
    Jól van, nem akarlak meggyőzni. Én használom a keresés funkciót, te meg seperc alatt átlapozod a többszáz oldalas könyvet. Mindketten boldogok vagyunk a magunk választása szerinti módszerrel és ez a lényeg.
  • csgj #27
    Nézd, nálam a könyvnek eszmei értéke van. Imádom, ha szagolhatom, tapinthatom, és szerintem tök jó lapozni :P Azért a könyv nem egy-két éve létezik, fantasztikus múltja van. A könyvtárakba és könyvesboltokba egyenesen élvezet járkálni a számomra. Szeretem azt is, ha nézegethetem otthon a hatalmas polcomat, amely csak úgy roskadozik a könyvektől. De ha most ennyire divatba jön az e-reader, és ne adj isten eltűnik az igazi könyv, akkor ez az összes eszmei érték eltűnik. Minden efféle szépsége és zamata az olvasásnak. No persze ettől a könyv tartalma nem változik, de most nem erről van szó...

    Én csak erről beszéltem, úgyhogy nem tudom miért volt fontos néhány ember részéről az élcelődés, gúnyolódás.
    Á, és még valami! Én speciel írok, és nagyon nem örülnék neki, ha egy regényem nem jelenne meg NORMÁLIS formában.
  • BlackVoid #26
    Ferrer: az eink nem világít és kb. olyan kontrasztos mint a papír. Nekem több mint egy éve van olvasóm, közel 100 könyvet elolvastam már rajt. És lehet nagyítani a betűket, ami időnként jól jön.