Gyurkity Péter

A Microsoft nem érdekelt az e-olvasókban

Dacára az e-olvasó és egyéb hordozható készülék egyértelmű sikerének, a Microsoft vezetői nem érdeklődnek ezen megoldások iránt, ők inkább a személyi számítógépek felé fordítanák a kiadók figyelmét.

A fenti kijelentés Steve Ballmer vezérigazgatótól származik, aki Hollandiában tett látogatása során fejtette ki véleményét az elmúlt hónapokban végbement fejleményekről. A cégvezető szerint egyértelmű, hogy a felhasználók továbbra is olvasnak, a digitális kópiák ágazatában pedig nagy lehetőségek rejlenek minden érdeklődő cég számára, ám ők már megtalálták az ideális olvasó eszközt.

Ez az eszköz pedig nem más, mint a személyi számítógép, vagyis a PC, amelynél a Microsoft több mint 90 százalékos részesedéssel bír saját operációs rendszerei által - nem csoda, hogy ők inkább ezt a területet részesítenék előnyben a hordozható eszközök helyett. Ballmer szívesen látná, ha az Amazon a maga kiterjedt digitális online könyvtárával nagyobb figyelmet szentelne ezen szegmensre, ezt pedig az olyan nagy kiadók beszállásával toldhatnák meg, mint amilyen a Barnes & Noble.

Külső elemzők szerint mindenképpen érdekes, hogy a Microsoft - legalábbis a hivatalos álláspont szerint - egyáltalán nem érdeklődik az e-olvasók iránt. Egyértelmű ugyanis, hogy mind az Amazon, mind pedig a Sony (a hozzájuk csatlakozó kisebb cégekről nem is beszélve) komoly bevételre tesz szert az ilyen megoldások révén, ezen bevételek pedig az elkövetkező években tovább növekednek majd. Az In-Stat várakozása szerint például 2013-ra már évente több mint 28 millió ilyen készülék találhat gazdára, míg ez az adat tavaly az 1 milliót sem érte el.

Meglátjuk, mennyire tartja majd magát Ballmer a most elhangzott kijelentéseihez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • slickboy #5
    Mintha ugyanígy nyilatkozott volna az iPod felfutásakor is a cég, majd jött a Zune. Playstation sikere után hé, szálljunk be mi is a konzolpiacra! Kicsivel több innovációt várnék...
  • nickwearby #4
    az egy Epson olvasó a képen??


  • nickwearby #3
    nem baj, majd a kínaiak megcsinálják......



  • hol9672 #2
    Pedig az ágyon fekve, hasalva sokkal kényelmesebb olvasni.
  • Polemius #1
    Savanyú a szőlő? :)