Gyurkity Péter

Európába jön a Kindle 2

A találgatások után most maga az Amazon erősítette meg, hogy a Kindle 2 e-olvasó készülékek több mint 100 országban (így hazánkban is) megjelennek, ingyenes 3G-használattal és gyors letöltésekkel.

Az Amazon főoldalán hatalmas hirdetés adja tudtunkra, hogy a Kindle 2 készülék árát az Amazon csökkentette az Egyesült Államokban, ezzel pedig csaknem egy időben megindítják a nemzetközi megjelenést, hogy az eddiginél jobb pozícióból folytathassák a versenyt az erősödő konkurenciával.

Az online könyvpiacot a tengerentúlon uraló cég első lépésben a Kindle 2 árát 300 dollárról egészen 260 dollárra viszi le, hogy közelebb helyezkedjenek el a Sony olcsóbb ajánlataihoz. Október 19-én pedig jön a nemzetközi megjelenés, amelynek keretében immár nemcsak az Egyesült Államokban, hanem több mint 100 országban is elérhetők lesznek a készülékek, az eredetivel megegyező áron, ám nyilván az import- és vámköltségeket kihagyva a számításból - ezen utólagos díjakra a vásárlónak kell majd figyelnie, hiszen a végleges összeg nagy eltéréseket mutathat az egyes országok szerint.


Az Amazon elnöke, Jeff Bezos kezében egy könyvolvasóval

Az Amazon a maga részéről mintegy 350 ezer angol nyelvű kiadvány gyors és kényelmes letöltését ígéri a készülékeken keresztül, legfeljebb 60 másodperces adatátvitellel. Meggyőződésük szerint az USA-n kívül is hatalmas tábort alkotnak azon potenciális olvasók, akik nem vetik meg az angol nyelven írt könyveket, így mindenképpen sikeres rajtra és kellemes bevételre számítanak. A nemzetközi piacon megjelenő példányok a most is kapható Kindle 2-höz hasonlóan 6 hüvelykes E Ink kijelzőt kapnak (600 x 800 pixeles felbontással), 2 GB memóriával (amelyből 1,4 GB áll az olvasó rendelkezésére), Text-to-Speech támogatással, valamint USB és 3G eléréssel (az AT&T és partnerei hálózatain keresztül).

A hazai pályán emellett folytatják az extra méretű változat, a Kindle DX árusítását, 490 dolláros áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Polemius #5
    3psilon:
    Ezek a készülékek általában tudnak pdf-et, csak bizonyos korlátozásokkal. Nagyobb oldalformátumú pdf-ekhez a Kindle DX alkalmasabb (ha minden igaz, azt is forgalmazzák majd eu-ban).

    Az áruk meg.. Nos, valóban vehetsz belőle netbookot, de vehetsz belőle szamovárt vagy robogót is (azokat sem kimondottan könyvolvasónak tervezték).
    És valóban még kissé (nem is kissé) borsos az áruk. Ám látni kell, hogy mint új (nem feltétlen időben, hanem fejlesztésben, elterjedtségben) technológia, a bevezetés, kezdeti fejlesztések idején viszonylag drága és korlátozott tudású ez is. (Másrészt épp ebben a fázisban szoktak születni olyan modellek, melyek a későbbiekhez képest csekély tudásuk mellett jóval megbízhatóbbak, strapabíróbbak, mint amikor az igazi tömegtermelés beindul.)

    Azt is érdemes figyelembe venni, ki mennyire használja ki: aki évente jó, ha három könyvet elolvas, annak nemigen éri meg.
    Aki havonta elolvas 2-3-4-5 könyvet, többet olvas egyszerre, netán gyakran leveszi a polcról a kedvenceit, hogy beleolvasson, annak hamar megtérül (főleg a mai könyvárak mellett).
    Aki meg szeret olvasni, de külföldön él, annak megváltás lehet egy könyvolvasó: egész könyvtárat vihet magával egy kisebb könyv méretében.
  • 3psilon #4
    PDF-et tud olvasni, vagy csak az ő fizetős könyveiket?
    Másrészt az árából már majdnem tudok venni egy netbookot. Szerintem idehaza húsz-, max. harmincezer forint volna reális egy ilyenért. Ami gondolom kb. lehetetlen :)
  • KillerBee #3
    Bizonyára szörnyen igénytelen és a szépirodalom gyilkosa vagyok, amiért nekem egy könyv tartalma sokkal többet jelent, mint a tálalása. Lelkem rajta, el fogom viselni a megvetésedet.
  • gulyasandras #2
    Nekem Austen művei Wordsworth kiadásban vannak meg (több tucat más szerző műveivel együtt), de éppen attól a hozzáállástól félek, amit te is képviselsz.

    Már maga a tördelés sem mindegy, bár akadnak olyanok is, akik megelégednek egy ömlesztett txt/doc állománnyal, szerintem egy ízlésesen megtervezett (akármilyen formátumú) fájl sokkal inkább csábít olvasásra.

    Vagy inkább csábítana, de én mindig is előnyben részesítem (szakmai anyagokat kivéve) a hagyományos "papíralapú" kivitelt, s csak azért foglalkozom ezen e-olvasókkal, mert abban reménykedem, hogy a segítségükkel sokan rákapnak az olvasásra. (Vagy nem.)

    Szerintem azért is fizetni kellene érte, hogy legyen honnan letölteni a jövőben (hiszen áttételesen fizetünk a MEK-ért is), igaz manapság már kinézik a társaságból azt az embert, aki nem tárol otthon 4000+ könyvet a merevlemezén.



  • KillerBee #1
    Mondjanak csak egyetlen okot, amiért hajlandó lennék fizetni pl. Jane Austen műveiért. Legtöbb regényét angol eredetiben olvastam és régóta egyiket sem köti szerzői jog. Ingyenesen és legálisan letölthetők.