Berta Sándor

A módosított HADOPI-törvény is alkotmányellenes lehet

A francia kormány szeretné mielőbb elfogadtatni a néhány ponton megváltoztatott HADOPI-törvényt, amelyet máris bírált az alkotmánybíróság (Conseil d'Etat) szóvivője.

A kiszivárgott tervek alapján július 8-án vagy 9-én kerülhet a szenátus és július 20-án a parlament elé a Loi Haute autorité pour la diffusion des oeuvres et la protection des droits sur Internet (Loi HADOPI) nevű hivatal létrehozásáról szóló, módosított jogszabály. A Conseil d'Etat szóvivője számos pontról közölte, hogy azok nem egyeztethetők össze a francia alkotmányban leírtakkal. Mindez azt jelenti, hogy amennyiben egy parlamenti képviselő kezdeményezi a HADOPI2 alkotmányossági felülvizsgálatát, úgy a törvény hasonló sorsa juthat, mint az elődje.

A La Tribune francia gazdasági lap részletesen beszámolt a vitatott pontokról. Az első szerint minden esetben egy bírónak kellene döntenie - mindössze 45 perc alatt - egy internethozzáférés blokkolásának elrendeléséről. Ráadásul a bírók a gyorsított eljárásban a határozat meghozatalakor mindig a HADOPI által összeállított dossziékra támaszkodnának. A Conseil d'Etat szóvivője úgy vélte, hogy ebben a pontban nincs megfelelően biztosítva a bíró és a hivatal jogkörének szétválasztása. Az alkotmánybírók már a Loi HADOPI-ról szóló első törvény esetében is kifogásolták a hivatal túlzottan széles körű jogosítványait.

A szervezet tagjai szintén ellenzik, hogy ezeket az ügyeket gyorsított eljárásban tárgyalják, ahol alig van lehetőség a bizonyítékok bemutatására. Ráadásul 45 perc alatt nem lehet kideríteni, hogy a szerzői jogsértést az előfizető vagy egy másik személy követte-e el. A francia kormány mindenesetre úgy számol, hogy évente mintegy 50 000 szerzői jogsértési ügy kerül majd 109 bíróság, illetve 26 bíró elé. Ez a szám azért érdekes, mert az első változatnál még napi 1000, illetve évi 250 000 hozzáférésblokkolással számoltak.

A Nouvel Observatuer magazin kedd este már arról írt, hogy a francia kulturális minisztérium cáfolta a La Tribune cikkének állításait és azt állította: a francia alkotmánybíróság nem fogalmazott meg kritikákat a módosított jogszabállyal kapcsolatban. A francia alkotmánybíróság június közepén mondta ki, hogy a francia HADOPI-törvény legszigorúbb pontjai ellentétesek az alaptörvénnyel. Christine Albanel francia kulturális miniszter azonban azonnal jelezte, hogy ennek ellenére bevezeti a jogszabályt a kormány.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • amitakartok #1
    "A francia alkotmánybíróság június közepén mondta ki, hogy a francia HADOPI-törvény legszigorúbb pontjai ellentétesek az alaptörvénnyel. Christine Albanel francia kulturális miniszter azonban azonnal jelezte, hogy ennek ellenére bevezeti a jogszabályt a kormány."

    Ennyit a demokráciáról...