Berta Sándor

Ausztriában nem lesz hozzáférés-blokkolás

Claudia Brandion-Ortner osztrák igazságügyi miniszter szerint kizárt, hogy országa követné a francia példát.

"Úgy gondolom, hogy semmiképpen sem jó megoldás az internetszolgáltatók kötelezése arra, hogy kétszeri figyelmeztetés után harmadszorra már blokkolják a szerzői jogsértéssel gyanúsított ügyfeleik internethozzáférését. Ezek a megoldások egy semmivel sem igazolható beavatkozást jelentenek az emberek magánéletébe és a véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos jogukba" - jelentette ki Claudia Brandion-Ortner egy bécsi szerzői jogi konferencián. A rendezvényen jelen voltak az Osztrák Internetszolgáltatók Szövetségének (ISPA) és az Osztrák Újságok Szövetségének (VÖZ) képviselői is.

A politikus elmondta, hogy nem igazak azok az állítások, miszerint a digitális korszakban egyre kevésbé becsülik meg az alkotói munkát. Mind a helyi, mind az európai törvényalkotók nagyra tartják a kreatív teljesítményeket. A miniszter hozzátette, hogy a jelenlegi ausztriai jogszabályok megfelelő alapot jelentenek a világhálón elkövetett szerzői jogsértések elleni hatékony stratégiák kidolgozására, de ebbe a munkába mindenképpen be kell vonni az internetszolgáltatókat is.

"A jogalkotóknak és a szolgáltatóknak egy közös, minél szélesebb egyetértésen nyugvó megoldást kell találniuk erre a problémára. Olyan intézkedéscsomagra van szükség, amely egyaránt figyelembe veszi a fogyasztók, a cégek és a szerzői jogok tulajdonosainak érdekeit. Sajnos a letöltési átalánydíjak jelenleg jogi szempontból nem valósíthatóak meg, mivel a WIPO-val kötött megállapodások kizárják egy ilyen rendszer bevezetésének lehetőségét. Az viszont tény, hogy meg kell találni azokat a módokat, hogy egyes esetekre más szabályok vonatkozzanak. De ehhez a jogalkotóknak kell kidolgozniuk a megfelelő modelleket" - szögezte le végül Claudia Bandion-Ortner.

Az internethozzáférések blokkolásának kérdése azután merült fel Ausztriában, hogy a május közepén tartott francia szenátusi szavazáson a jelenlévők elfogadták az illegális letöltéseket tiltó kormánypárti törvényjavaslatot. A Loi HADOPI nevű hivatal létrehozása még 2007 novemberében merült fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 05lampard #3
    A sárközi által lecsökkentett suliidőn kívül mi a jófenét fognak csinálni a francia állatkertben a kicsimajmok? Mert torrentezni biztos nem.
  • B0nFire #2
    off
    Vazz, hány nicked lesz még?! Már össze sem győzöm számolni őket! A múlt haviakkal mi lett? Don Kanyar, meg a másik... izé, már nem is jut eszembe.

    on
    HADOPI sucks! nye-he-he..!
  • OrdasFarkas #1
    [b]ABSZOLÚT IGAZA VAN ÉS IMÁDOM EZT A CSAJT !


    Ez pedig az idióta, vagy inkább aljas, büdös mocskos cionista jogvédőké :