Gyurkity Péter

A szolgáltatók nem csatlakoznak a kalózok elleni harchoz

A RIAA tavaly decemberben stratégiát váltott, akkor azt ígérték, hogy a felhasználók ellen indított bírósági pereket felváltják majd a szolgáltatók által kiküldött figyelmeztetések - a partnereket azonban azóta sem ismerjük.

A Cnet cikke azt emeli ki, hogy a zeneipari kiadók jogait képviselő RIAA azóta sem nevezte meg azon internetszolgáltatókat, amelyek együttműködnek velük ezen arculat- és stratégiaváltás végrehajtásában. Ennek részeként a kalózkodáson kapott felhasználóknak először figyelmeztető levelet küldene a szolgáltató, majd pedig (visszaesés esetén) jöhetnek a komolyabb ellenintézkedések, úgy mint az elérés korlátozása, avagy teljes elvétele. A szolgáltatók azonban a jelek szerint nem hajlanak a drasztikus lépésekre.

Egy nevének elhallgatását kérő vezető a szolgáltatók részéről arról beszélt bizalmasan, hogy a RIAA túlságosan keménynek mutatkozott az egyeztető tárgyalások során, Megpróbálták rávenni a szolgáltatókat a keményebb intézkedések végrehajtására, ám mivel ez sem a jelenleg hatályos DMCA-törvényben, sem pedig egyéb szabályozásban nem szerepel, az internetszolgáltatók ezt szeretnék elkerülni. Jellemző, hogy az AT&T, amely korábban kiterjedt teszteléseket indított a figyelmeztetések kapcsán, kizárólag bírósági döntés esetén lenne hajlandó megfosztani egy előfizetőjét az eléréstől, maguktól tehát semmiképpen nem vetemednének erre.

A jogvédő szervezetek kritikusai részéről olyan véleményeket is hallani, miszerint a decemberben bejelentett nagy változás mindössze arra szolgált, hogy kellő méltósággal hagyjanak fel az eddig folytatott gyakorlattal, hogy a felhasználók ellen indított perek lezárása ne tűnjön vereségnek. Ezen perekre ugyanis több mint 30 ezer esetben került sor, óriási pénzt emésztettek fel, miközben alig befolyásolták a kalózkodás méreteit és terjedését. Az is előfordulhat tehát, hogy mindössze álcaként szolgált a nagy tervek ismertetése, bár a tárgyalások elindulása nem erre utal.

A RIAA eltökéltnek tűnik, kiemelik, hogy múlt tél óta csaknem félmillió esetben küldtek ki figyelmeztetéseket a szolgáltatók, bár ezen cégek nevét továbbra sem ismerjük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #12
    Pedig milyen szép is lenne, hogy ha egy elhibázott hűségnyilatkozatból ki lehetne hátrálni némi fájlmegosztással...
  • Sanyix #11
    Az a gáz, hogy megint tudni lehet hogy ki vagy, és ki az ordasfarkas, mert mindig ugyanolyan stílusban írsz XD
  • Spangli Bob #10
    Na végre ! Hány cikk volt már itt az évek során arról, hogy a torrent-et szűrni fogják, de senki nem hitt azoknak akik leírták:

    a torrent szűrése technikailag kivitelezhetetlen, még akkor is ha az OrdasFarkas által említett TOR proxy rá sincs konfigurálva. Elég csupán mindkét félnek bekapcsolnia, de inkább erőltetve bekapcsolnia a torrent+fejléc titkosítást és onnantól kezdve beazonosíthatatlan az egész adatfolyam kettő vagy több gép között...

    Ezt jól tudják a szolgáltatók is pontosan ezért nem költenet erre egy kanyi büdös buznyákot sem , ezért nincs bennük SEMMI hajlandóság az együttműködésre az ilyen cickány, nagyfejű, nagyorrú FAJVÉDŐKKEL
  • Hegi90 #9
    Különben a kalózkodás hosszútávon szerintem jótékony a gazdaságra. Ha meg nem lenne, akkor meg csak egy bizonyos vékony réteg járna jól (mert szinte minden mai külföldi zenei előadó ugyanannál a pár kiadónál van), ami azért nem biztos, hogy jó.

    Na, ez csak egy eszmefuttatás volt, ha nem akarjátok, nem kell komolyan venni :D
  • kadar1 #8
    Nem olyan városban lakóm ,hol csak 1-2 szolgáltató van jelen , vagy a szaros upc viszi a várost.Adsl-es vagyok .Jelenleg ez a 3-ik szolgáltató akinél vagyok.De az adsl.-nek köszönhetően még van jó pár szolgáltató hova tudok menni.
    De úgy hogy ebből a kábelnet ki van véve, hova akkor se mennék ha fizetnének érte.Meg aztán nyitott szemmel és fülel járok , ezalatt azt értem , hogy vannak olyan szolgáltatók akik korlátoznak,na olyan helyre megint nem megyek..
  • OrdasFarkas #7
    Ehhez már csak annyit fűznék hozzá, hogy nem kell finomkodni...

    A szolgáltatók azért sem csatlakoznak a megfigyelésekhez, mert technikailag sem kivitelezhető. Túl az etikai és a jogi kérdéseken.

    Kapcsolódó link:

    https://torproject.org
  • B0nFire #6
    Ez az egész egy aljas csúsztatás! Mi az hogy "a kalózkodáson kapott felhasználóknak először figyelmeztető levelet küldene a szolgáltató..." - Tudtommal a kalózkodás bűncselekmény, ami nem esik egy elbírálás alá a jogsértéssel, ami itt tömegesen előfordul!

    Ha kalózkodik valaki - értsd: más tulajdonát bitorolja és pénzért árulja -, annak ne figyelmeztető levelet küldjenek, hogy "ejnye!", hanem csapjanak le rá, és járjanak el ellene a törvény összes szigorával.

    Amennyiben viszont valaki még közvetve sem szerez jövedelmet a tevékenységével, csak éppen a technológia miatt rá van kényszerülve, hogy a jogvédett művet a nyilvánosság felé közvetítse (torrent), az csupán jogsértés, vagy szabálysértés, és kikérem magamnak, hogy egy napon említsenek a tolvajokkal és a gazemberekkel. Kalóz nekik a jó édes anyucikájuk, az!

    Az összes jogvédő szervezet elsősorban azért fog alulmaradni ebben a szélmalomharcban, mert olyanok, mint a szemellenzős fuvarosló! 10 éve pereskednek, és még mindig összemossák a fájlcserélőket a kalózokkal. Ha tudatlanságból, akkor ideje lenne őket a posztjukról leváltani; ha már ennyi idő alatt sem tanulták meg a köztük lévő különbséget, már nem is fogják. Ha pedig szántszándékkal teszik, akkor rosszindulatúbbak az egész letöltő társadalomnál és ráadásul még etikátlanul is akarnak nyerni!

    Ez a pofátlanság világcsúcsa!
  • ocsieu #5
    Jóhogy... Amelyik állam, ország, kormány a jogvédők miatt fellép a kalózkodás ellen, az minden téren az aranytojást tojó tyúkot nyiffantja ki... Piackutassanak, hány ember fizetett elő netre, mivel a haver/szomszéd/rokon-tól hallotta, látta, kipróbálta a fájlcserét, és úgy döntött, megér neki is havi x ezer forintot a "szabadság". A ma kapható 2,5-4,5, 8-10ezer ft/hó-s, 8-10-20-25-50 mbites hozzáférések p2p-t leszámítva 10-50 átlaguser levelezésének, napi netezésének bőven elegendő, még pár iso letöltése, youtube, netrádió is simán belefér, szóval egy 10 emeletes 100 lakásos háztömbben 1-2 előfizetés is bőven megtenné... Számoljunk csak, mennyi ÁFA-tól és adótól esne el az állam? Egy háztömbbnyi lakó nem költ, költene, és soha nem is fog annyit költeni jogvédett anyagok vásárlására, amennyitől elesnének a szolgáltatók, és az állam, ha a jogvédők álmainak megvalósításába fognak... Nem utolsó sorban soha nem térülnének meg a szolgáltatók befektetései, sőt!!!, csődközeli helyzetek is kialakulhatnának, még a legnagyobb, legstabilabb szolgáltatókkal is.

    Narxxis!
    Legolcsóbb mobilnet csomag, akár prepaid csomag sem kizárt. Levelezni, böngészni, chatelni, fórumozni bőven elég lenne, némi online zene és videozásra is futná...
  • Narxxis #4
    Aztán melyik szolgáltatót választod ha mindegyik ezt csinálja? Vagy csak az elérhető a lakóhelyeden.
  • Solten #3
    Nem hulyek. Nem harapnak bele az eteto kezbe. RIAA (szerintuk is):