Gyurkity Péter

10 másodperces bootidőt ígér az Ubuntu

A disztribúció fejlesztői elsőrangú feladatnak tartják az elindulási idő csökkentését, ez pedig már a következő verzióban érzékelhető lesz, jóllehet az igazi változás a jövőre várható Ubuntu 10-ben lesz látható.

A terveket egy, a fejlesztőknek elküldött levélben olvashatjuk, a bejegyzésből pedig kiderül, hogy pontosan mit is terveznek a disztribúciót fejlesztő Canonical szakemberei. Első körben a még az év vége előtt megjelenő Ubuntu 9.10 esetében lesz tapasztalható némi előrelépés, az elképzelések szerint ugyanis már itt csökkentenék a rendszer elindulásához szükséges időt, a nagy dobás azonban jövőre várható, amikor is érkezik majd az Ubuntu 10.04.



A már most is kellemes sebességgel elinduló operációs rendszer következő generációja ugyanis pontos, előre meghatározott skála mentén dolgozik majd. Ennek értelmében a kernel, az initramfs folyamat, a szoftveres meghatók betöltése, valamint a megjelenítésért felelős X.org szerver elindítása legfeljebb 2 másodpercet vehet igénybe, az ezt követő négy másodperc pedig elegendő kell hogy legyen az asztali munkafolyamat és az egyéb szolgáltatások elindításához, illetve munkába állításához. Amennyiben sikerül elérni a kitűzött célt, az Ubuntu bebiztosíthatja a helyét a leggyorsabban felálló rendszerek között.

A Canonical a Dell Mini 9 netbook készüléket használja majd a méréseknél, amely szerintük megfelelő középutas megoldás, mivel egyes részeiben (nyilván a processzor esetében) lassabb, más komponenseknél (SSD-meghajtó) pedig gyorsabb, mint az átlagosnak mondható konfigurációk. A 10 másodperces bootidőt ezen a masinán szeretnék elérni, mégpedig az Ubuntu "normál", nem lecsupaszított változatával, az OEM-gyártók számára azonban továbbra is meghagyva az egyénire szabás lehetőségét, így utóbbiak tovább gyorsíthatnak majd a sebességen. A felhasználóknak ezúttal nélkülözniük kell majd az üdvözlőképernyőt, ez azonban valószínűleg megfelelő kompromisszum lesz majd a nagyobb iram érdekében.

Néhány laptopgyártó egyébként ma is használ egy speciális disztribúciót, amely 2-4 másodperc alatt elindul, beépített alkalmazásaival pedig megoldja az alapvető kommunikációs és szórakoztatói feladatokat. A SplashTop (amelyet az Asus Express Gate néven telepít saját megoldásain) ezzel jó példával jár elöl az operációs rendszerek szegmensében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SCaine #118
    Játszatok a p*cs*t*kkel !
    A számítógépet másra is lehet használni !
    De a DirectD3 az azért megy Linuxon is.
    Íme:

  • Zoleeca #117
    Valahogy mindig kiszúrom, hogy megint kivel van dolgunk.
    Néha csak azon gondolkozom el, hogy vajon azért váltogatot a usereid neveit, mert képtelen vagy megjegyezni a jelszavakat?
    Ennyire ráérjen valaki...
    Vannak neked barátaid? Mármint olyanok akikkel élőben találkozol.
    Láttál már nőt közelről? Szoktál szórakozni járni? Ha nem ideje lenne tenni ellene.

    Szereted az életet? Ha igen, ideje lenne elkezdeni.
  • gothmog #115

    te hazug.
  • gothmog #113
    Valamit árulj már el nekem. Ubuntut használsz. Az ideológiádat hogy egyezteted össze ezzel?
    Mi az Ubuntu?
    Tudod mit jelképez az ubuntu logója? segítek:
    Circle of Friends
    De neked azért belefér ez a topikba általad ideokádott mocsok is? És komolyan is gondolod? És ez még mind belefér?

    Te hazug.
  • passatgt #110
    ezt kifelejtettem valóban:)
  • gothmog #109
    Persze-persze, azért csak vegye be szépen az orvosságát, Dezső bácsi.
  • Sanyix #108
    várjál, van akinek bonyolult az, hogy be kell pipálni, ÉS utána még okézni is. És azt várja, hogy ha bepipálja, akkor rögtön feltepíti, és ezért ki x-eli az ablakot :D
  • Loptop #107
    le vagy maradva, ma a legtöbb disztróval , nem vérizzadás, hanem néhány katt, a beépített csomagkezelőkkel (pl. Ubuntunál a Synaptics-szal) a legtöbb populáris szoftver, kategorizált feltelepítése, tehát , ha neked pl. Virtualizációs szoftverre van szükséged, akkor lenyitod a Virtulizációs szoftverek listáját és izomból beteszed a pipát a megfelelő helyekre: VirtualBox, XEN, QEMU és a végén izomból lepipázod, vársz egy fertály órát karbatett kézzel amíg letölti és feltelepíti, aztán újraindítás nélkül nekiesel mint tót a pi*ának... ENNYI.
  • blackeagle #106
    Most se sokkal több a boot ,de faragjanak belőle ha unatkoznak :)
  • [HUN]FaTaL #103
    Csak nehogy arra ébredj, hogy bilibe lóg a kezed:D