Berta Sándor

Virtualizáció és Linux a brazil oktatásban

A Userful kanadai cég 5560 brazil iskolában összesen 324 000 virtualizált asztali környezetet szerel fel.

A vállalat szerint a brazil kormány döntése minden idők legnagyobb Linux- és virtualizációs beszerzési programja, amely jelentősen megkönnyítheti a helyi emberek költséghatékony informatikai képzését. A projekt ráadásul nem csak az oktatásban játszhat kiemelkedő szerepet, hanem több millió brazil állampolgárnak teheti lehetővé a számítógépekkel és a számítástechnikával való ismerkedést. A megoldás legnagyobb előnye, hogy Brazília így több millió dollárt takaríthat meg, hiszen nem lesz szükség költséges PC-beszerzésekre. Ráadásul a drasztikusan alacsonyabb áramfogyasztás miatt csökken a környezetet érő károsanyag-kibocsájtás is.

A Userful Multiplier nevű Linux alapú környezetnek köszönhetően egyetlen asztali számítógéppel akár tíz képernyő is vezérelhető. "Munkaállomásonkénti csupán 50 dolláros költségével a Userful Multiplier a legjobb informatikai megoldás az iskolák, a cégek és a kormányzati rendszerek üzemeltetőinek" - nyilatkozta Tim Griffin, a kanadai vállalat elnöke. A Userful abból indul ki, hogy egy számítógép erőforrásait a böngészés vagy a szövegszerkesztés alig terheli le, így azok közben más feladatok elvégzésére is alkalmasak. A feladatok megosztásával a fennmaradó erőforrások jól kihasználhatók.


A becslések alapján a beruházással a brazil kormány - a szükségtelenné váló hardverbeszerzéseknek köszönhetően - összesen 47 millió dollárt tud majd megtakarítani. Ezzel párhuzamosan az egyes PC-k alkalmazásához képest az áramfogyasztás is 90 százalékkal csökkenthető. Ez további 9 millió dolláros megtakarítást jelent. "Ez azt jelenti, hogy éves szinten 140 000 tonna széndioxiddal kevesebbet bocsájt majd ki Brazília. Ez olyan, mintha évente 24 000-rel kevesebb autó róná a brazil utakat" - mondta Sean Rousseau, a Userful marketingmenedzsere.

A brazil kormány azért indította a programot, hogy az iskolákban a diákok megfelelő körülmények között sajátíthassák el a későbbi modern munkavégzésükhöz szükséges informatikai ismereteket. "A célunk az, hogy 2010-ig 45 000 iskolában jelenjenek meg az információs és a kommunikációs technológiák és ezekkel a 2,7 millió diák körülbelül 60 százaléka ismerkedhessen meg" - közölte Ronaldo Mota, a brazil oktatási minisztérium munkatársa.

A Userful korábban 19 000 hasonló munkakörnyezetet szerelt fel Brazíliában, amelyeket a helyiek a mai napig nagy megelégedéssel használnak. A programban a Userful mellett a ThinNetworks és a Positivo brazil vállalatok vesznek részt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dj Faustus #12
    " Én csak azt nem értem mire dugják a moncsit, egeret, meg a billt"
    Veszel egy számítógépet, telepakolod videókártyákkal - ezekre csatlakoztatod a monitorokat; az USB portokra meg a billentyűzeteket meg az egereket.

    A remote desktoptól annyival jobb, hogy csak egy gép kell.
    Bővebben a cég honlapján
  • chuky123 #11
    Remote desktop? ahhoz is kell 1 gép ahonnan remotolod vagy nem? Én csak azt nem értem mire dugják a moncsit, egeret, meg a billt.
  • Turdus #10
    "A Userful Multiplier nevű Linux alapú környezetnek köszönhetően egyetlen asztali számítógéppel akár tíz képernyő is vezérelhető."

    Mivan-e he? Ez Linuxon alapszolgáltatás... mint ahogy az összes X11 felülettel rendelkező rendszeren a remote desktop...
  • Rexhawk #9
    http://itcafe.hu/hir/ibm_szekesfehervar_felvetel.html
    nem csak veszprémen vannak üzemei az IBM-nek
    "Ki nyerte az utóbbi 5-6 év közbeszerzéseit ASZTALI gépek piacán? "
    erről linket tudsz adni?mert az IBM már rég eladta a lenovonak az asztali szegmensét.
    Siemens meg a Fujitsunak adta el (igaz ö nem olyan régen).
    szóval hagyd már a hülysegéid, nem feltétlenül mindenhol összeesküvés elméleteket gyártani.

    "ki szállíthatta az egymilliós, kakaóbiztos óvodai számítógépeket, Linux rendszerrel?"
    magyarországon???hivatalos helyen?linux? ASDDSASADSADASDSADSADSASDDS
  • szombi #8
    Ja, és milyen gyárról beszélsz? A veszprémi IBM-ről? Amit be is zártak?
  • szombi #7
    félreértitek.

    Ki nyerte az utóbbi 5-6 év közbeszerzéseit ASZTALI gépek piacán? Milyen gépek kerültek az iskolákba?
    Elárulom: Siemens és IBM, és elég drágán, legalább 2-3x a piaci árnak.

    Mondok mást: ki szállíthatta az egymilliós, kakaóbiztos óvodai számítógépeket, Linux rendszerrel? Naná hogy az IBM...
  • Rexhawk #6
    nem szombi szerint az IBM "lefizette" gyurcsányékat, hogy építhessen az IBM magyarországon gyárat, használja az ingyenes szofetvereiket (amit egyébként én még egy iskolában se láttam, de szombi biztos hogy ért hozzzá), és IBM szervereket amik valójában HP szerverek :D
  • Sanyix #5
    hát ha azt nézem hogy én most egy eclipse-re (full nyílt forráskód) alapuló moddolt ibm fejlesztőkörnyezettel, és jbossra(full nyílt) alapuló moddolt ibm alkalmazásszerverre fejlesztek, kicsit különbözőnek tűnik az m$-től :D
  • MiZY #4
    IBMet nem feltetlen emlitenem egy lapon a Microsofttal, foleg nem nyilt forras temaban.
  • szombi #3
    Ja, és a Siemens-t se hagynám ki...