Gyurkity Péter

Megölheti az ingyen szoftver a Microsoftot

Így véli a szoftvercég egyik exalkalmazottja, aki szerint a vállalat egy léket kapott hajót vezérel. Az ingyenes szoftverek jellegüknél fogva jobbak, több igényt kielégítenek, és idővel népszerűbbnek bizonyulhatnak.

A CIO magazin a Microsoft egyik volt programozójával készített interjút, aki 11 éven állt a cég alkalmazásában. A szakember napjainkban Linux-gurunak számít, ám érdemes megjegyezni, hogy a platformot egészen 2004-es távozásáig nem próbálta ki - most azonban úgy véli, hogy a ingyenes szoftverek idővel megölhetik a Microsoftot, amely szükségszerűen saját fizetős megoldásaira van utalva.

A programozó arra alapozza véleményét, hogy az ingyenes szoftverek felépítésüknél fogva szinte mindenki számára beleszólást engednek, így fejlesztők ezrei dolgozhatnak ugyanazon projekten, minden különösebb fennakadás nélkül. Éppen ezért - és mivel a felhasználók igényei, visszajelzései is nagyobb hangsúllyal esnek latba - a fizetős megoldásokhoz képest több, egymástól eltérő igényt elégíthetnek ki, ez pedig idővel a népszerűségen is meglátszik majd. Példaként említette a Firefox böngészőt, valamint a Linux kernelt (amely a számítógépek mellett például a mobiltelefonokhoz is jól illeszkedik), míg az OpenOffice esetében további kemény munkára van szükség (bár a csomag az otthoni felhasználók alapvető igényeinek tökéletesen megfelel).

A nyílt és ingyenes szoftverek ráadásul több különböző módon is bevételt hajthatnak a fejlesztőknek, valamint az őket alkalmazó vállalatoknak, míg a kereskedelmi megoldások egyedül akkor maradnak talpon, ha elegendő példány kel el belőlük. A programozó úgy véli, hogy amennyiben a Microsoft 20 évvel ezelőtt nyílt platformként készítette el volna a Windows operációs rendszert, ma nem létezne a Linux, és fejlesztők milliói dolgoznának a Windows tökéletesítésén, ahelyett, hogy ellene munkálkodnának. A szakember a Windows 7 kapcsán pedig elmondta, hogy bár jó lépésnek tűnik, a rendszer még mindig téves elképzelésekre, rossz alapokra épül.

Arra az interjúból nem kapunk egyértelmű választ, hogy a Microsoft miként kerülhetné el a sanyarú sorsát - most már túl késő váltani, amennyiben pedig megteszik, igencsak kényelmetlen kérdések merülhetnek fel egyéb fizetős termékeik, így például az Office csomag kapcsán. Jól jelzi a dilemmát, hogy arról még maga Bill Gates beszélt évekkel ezelőtt, hogy az erős kalózkodásnak köszönhetően könnyebb a Linux ellen küzdeni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • daemon017 #68
    Már várom azt a napot amikor a Microsoft bejelenti hogy elindult a cég felszámolására irányuló csődeljárás :) Nem fognak senkinek sem hiányozni.
  • amitakartok #67
    Majd ha valakinek sikerül natív DirectX portot csinálni Linuxra, akkor elhiszem, hogy az MS napjai meg vannak számlálva.

    Tudom, hogy már van DX emulátor Linuxra, de az egyrészt nem ingyen szoftver, másrészt meg az EMULÁTOR, nem port.
  • Vantulok #66
    Nemcsakhogy megölheti, hanem meg is fogja. Az Ubuntu netbook remix mindeneetre már most is fényévekkel megelőzi minden téren bármelyik Windowst, de különösen az újdonsült trójai Windows-okat a Win7-et és a Visztát. Az XP-nek is már csak egyetlen előnye van: a rá fejlesztett minőségi szoftverek és a fejlesztők támogatása, ami hamarosan át fog billenni a Linux és az Opensource oldalára, különösen hogy a Microsoft ilyen gyengécske Windows 7 RC-vel lepett meg minket, így aztán pláne maguk alatt fűrészelik a fát.
  • richi105 #65
    Na igen ezt egy volt Microsoft alkalmazott mondta ha igaz a hír de ami igaz az-az hogy a Linux már nem egy eldugott alternatíva ami a sarokba nyalogatja a sebeit olyan egyszerű a telepítése, hogy egy nyugdíjas otthonba is feltudják telepíteni persze a regionális beállításokkal és boldogok vele. A másik dolog én már régóta mondogatom a fizetős dolgok néha kicsit túl vannak értékelve és persze mindenki azt mondja csak egyszer kell megvenni na ez nagy ámítás sokszor ütközünk olyan problémába amit egy ingyenesnél el lehet kerülni persze aki több hetet képes egy licenc átolvasására száni az ügyvédével annak nem kell félnie. A lényeg több ország is elkezdet nyitni a nyílt operációs rendszerek és szoftverek felé ez az első lépés lehet, hogy a Microsoft egyeduralmát megtörje. A másik dolog én Windows rendszeren és az ismerőseim körében is érdekes szoftverek futnak Firefox, OpenOffice, Thunderbird, Gimp és még sorolhatnám de a lényeg ezek Linux -on is megtalálhatók szóval hol itt a túlzás?
  • Sanyix #64
    Aha, egyszer majd valamikor jön... ezt én is olvastam. De mikor?
  • phare #63
    Pl. a Debiant több tízezren fejlesztik. Mindenki hozzátesz egy kicsit, így lesz a linux a világ legjobb oprendszere. Én azt veszem észre hogy sokan félnek a linuxtól, azt írja a másik fórumon hogy diploma kell hozzá. Szegény nem is sejti hogy pl. az Ubuntu szoftver telepítéseit látva a Windows csak megbújhat a sarokban és csendben zokoghat. Prsze van egy ördögi kör, mások meg azért nem használnak linuxot, mert nincs annyi professzionális alkalmazás, mint azt Windowson megszokhatták, de azért nincs mert nem használják elegen és nem éri meg a szoftver fejlesztőknek megírni a natív linuxos alkalmazást. Szóval ez egy ördögi kör. A Windows a 3rd party programok tartják életben.
  • phare #62
    Itt van:

    Source
  • gothmog #61
    És ha már itt tartunk, valaki elmagyarázná, mit jelnet az az állítás, hogy az inkscape nem tud CMYK-t?
  • gothmog #60
    Ha pedig fut, az mit bizonyít? Mielőtt belekötnél, igen, wine kell hozzá, igen ez csak a demó, és igen meg is szólal, kipróbáltam.
  • gothmog #59
    volt ott egy utalás az openofficera is. persze a kofficeon meg az abiwordon könnyebb fogást találni.
    "FL Studio + ASIO4ALL vajon fut-e Linuxon?"
    mert ha nem, az mit bizonyít? hogy a nyomdai szerkesztők, és a tervezőmérnökök mellett a zenészeknek se jó választás? Megintcsak azt tudom kérni, mondj egy becsült értéket, az összes pc hány %-án van szükség ennek a két -nyilván igen elterjedt szoftvernek- a futtatására, mennyi gépen futtatják ténylegesen, és ezek közül mennyiért fizették ki akár az express edition 10e.- körüli vételárát.