Gyurkity Péter

Perek után gyorsít a 3G-n az AT&T

Az amerikai cég saját hálózatának költséges fejlesztésére szánta el magát, mégpedig azon vásárlói panaszok és perek nyomán, amelyekben az elméleti 7,2 megabites átviteli sebesség elérését hiányolták.

Az AT&T egy most megjelent közleményben ismertette terveit, amelyek a meglévő 3G-hálózat további fejlesztésével kapcsolatosak. Eszerint szeretnék a tengerentúlon a legjobb élményt nyújtani előfizetőknek, ám nagy valószínűséggel inkább arról van szó, hogy a folyamatos vásárlói panaszokat és bírósági pereket megunva határozták el magukat a nagy költségekkel járó lépésre.


A cég lefedettségi térképe

A cég esetében ugyanis visszatérő problémát jelent a panaszok és perek valóságos áradata, amelyben az elméleti és a gyakorlatban megvalósuló átviteli sebességek közötti eltérést róják fel számukra. Az első adatot szinte mindenki ismeri, hiszen napjaink nagy sebességű mobil internetes csomagjai esetében általában a 7,2 Mb/s jelenti a felső határt, mint ahogy azzal is tisztában van a többség, hogy ez szinte soha nem elérhető, még az úgynevezett hot-spotok esetében sem. A valós átviteli iram inkább 2-3 Mb/s környékén mozog, bár ez nyilván erősen függ a cégtől, annak hálózatától, valamint a helyi körülményektől és feltételektől.

Az AT&T a panaszok orvoslása érdekében 18 milliárd (!) dollárt költ saját hálózatának fejlesztésére, amelynek részeként optikai szálat húznak minden egyes toronyig, hogy valós 3G-sebességet biztosítanak, emellett pedig 2100 új helyszínen vezetik be a szolgáltatást. Jövőre pedig megkezdik a HSPA 7.2 és az LTE (Long-Term Evolution) technológiák támogatását és bevezetését, amelyek az UMTS 3G utódjaként érkeznek.

A fejlesztési periódus 2011-ig elhúzódik, a legfőbb cél. hogy lépést tartsanak a felhasználói igények növekedésével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jtrencsenyi #7
    Ja, hogy az 5-6Mbit az jónak számít?! Nem tudtam. :D
  • Gery85 #6
    Nálunk a T-mobilnak jó a sebessége. Általában 5-6 mbit között mozog.
  • Garrett27 #5
    Micsoda problémák??

    Nálunk még ADSL sincsen, mert a T-rágya szerint nem kifizetődő ez a környék - bár a kiváló minőségű optikai kábelek megvannak (azokat még az állami telekom gyorsan lerakatta mielőtt eladták a céget a Deutsche Telekom-nak) - de nem hajlandóak az általuk nagy költségekre becsült lapok megvásárlására, amiket csak "be kéne helyezni a csomópontba".
    Így hát, ha nem lenne itt egy mezei ISP, akkor se internet, se esgé ...
  • Zombee #4
    Lehet, hogy az amerikaiak mégsem olyan hülyék? Nálunk is össze kéne fogni, aztán perelgetni a T-rágyát egy kicsit, nagyon el vannak kényelmesedve. Aztán ha ők elkezdenek fejleszteni, meg korszerűsödni, a többi is kénytelen lesz... persze ez hiú ábránd.
  • Alwares #3
    Micsoda problémák :D Nekem az itthoni ADSL internetem is épphogy eldöcög, nekik meg már vezeték nélkül gyorsabb..
  • KillerBee #2
    "általában a 7,2 Mb/s jelenti a felső határt, mint ahogy azzal is tisztában van a többség, hogy ez szinte soha nem elérhető, még az úgynevezett hot-spotok esetében sem"

    Hot-spot???

    Nem inkább sweet spot?

  • Déta #1
    Nagyon helyes. Épp most tervezem, hogy a 85$-os szolgáltatásba fejest ugrom és hát Unlimited Internet Acces-t is csapnak a hozzá, úgyhogy...