Gyurkity Péter

Az előfizetések 11 százaléka 3G és 4G

A fenti két technológiát globális szinten a mobil előfizetések alig 11 százalékánál használják fel, ez azonban öt év alatt egészen 30 százalékra ugorhat - nem tudni, hogy a WiMAX hogyan teljesít majd a fejlett régiókban.

Az In-Stat a napokban készítette el részletes előrejelzését, amelyben a 3G, illetve 4G technológiák elterjedésének ütemét igyekeznek megjósolni. A penetráció az előfizetések terén még mindig igen szerénynek mondható, hiszen jelenleg világszerte az összes előfizetések alig 11 százalékánál veszik igényben a két technológia által nyújtott nagyobb sebességet és kényelmet, ez azonban fokozatosan megváltozik.

2013-ra a fenti arány 30 százalékra módosulhat, vagyis csaknem minden harmadik előfizető támaszkodhat majd az új szabványokra - tekintettel arra, hogy a fejlett világban sokan több előfizetést használnak. A legtöbb szolgáltató frissíti, illetve kibővíti majd hálózatát, az idei év vége felé pedig végre megkezdődik a 4G (LTE) kompatibilis hálózatok kialakítása. Ez utóbbi a WiMAX kemény ellenfele lehet, azonban az Intel fejlesztése némi előnyre tett szert a korai megjelenés révén, és - különösen a fejlődő régiókban - egész jól tarthatja majd magát az elkövetkező években.

Azt egyelőre a piackutató cég szakértői sem merik megjósolni, hogy a WiMAX milyen esélyekkel küzd majd a fejlett országokban, hiszen itt már most is megtalálhatók a fix szélessávú elérések, így kevésbé van szükség az alternatív, a távoli területeken is megoldást nyújtó platformra. Az mindenesetre biztos, hogy a legnagyobb szállítók (Alcatel-Lucent, Alvarion, Motorola és Samsung) egyelőre élvezik a kedvező helyzetet, mivel a korábban megkötött szerződések révén egyre több komponenst szállíthatnak le, ezt pedig (eleddig) a gazdasági válság sem befolyásolja.

2008 utolsó negyedévében egyébként 132 esetben került sor az új technológiák telepítésére, ebből 95 HSPA, 18 WCDMA, 12 mobil WiMAX (IEEE 802.16e), 6 CDMA EV-DO, valamint 1 TD SCDMA megoldás volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #5
    Mi a rossebb? 3G az előfizetések 11%-a?
    Ez totál hülyeség! Az előfizetés nem korlátozódik technológiára, legfeljebb mobilhálózatra.
    Az csak egy dolog, hogy a mobilhálózatban néhol van néhány 3G-s torony(NodeB),
    ahhoz olyan készülék kell, ami képes 3G-re. Amúgy ahol nincs 3G, ott a készüléknek tudnia kell a 2G-t...

    4G: ILYEN MÉG NINCS!
    Olyan van hogy LTE (3.75G), ami a tisztán csomagkapcsolt(IP alapú) beszéd-és adatátvitelt
    egyaránt támogatja, cellánként(szektoronként) 40-100 megabites ÖSSZ-sebességgel.
    De ezt csak akkor, ha az adott cella 20MHz-es sávszélességet kap irányonként,
    amire én nem látok esélyt hogy ezt mindenhol engedni fogják.
  • halgatyó #4
    Köszi. Ez volt az első lényegretörő és érthető magyarázat amit a tárgykörben olvastam.
  • 05lampard #3
    Gondolom IPV6, nem igaz?
  • kvp #2
    A 4G egy uj szabvany. Vegre atallnak a hagyomanyos kevert vonalkapcsolt/csomagkapcsolt/sideband megoldasokrol egy tiszta ip alapu csomagkapcsolt rendszerre. Ez kb. 1 gbites savszelesseget jelent adotornyonkent. Ha egy torony kozeleben eppen 1000 ember internetezik vagy beszel egyszerre, meg akkor is mindenki kap 1 megabitet. A lenyeg az, hogy rajottek arra, hogy tul sok szabvany van es egyszerre hasznaljuk a 2g/2.5g/3g-s technologiakat ami csak dragitja a rendszereket.
  • Sir Ny #1
    4G? az mi a szösz? vécépapírként lehet már használni?