Berta Sándor

Még ingyenes a videotelefo­nálás

A Sound Partners Research (SPR) brit kutatóintézet legfrissebb felmérése szerint a világszerte egyre több helyen elérhető mobil video- és televíziós szolgáltatások 2007-re teljesen kimeríthetik a 3G-hálózatok adatátviteli képességeit.

Azt az SPR kutatói is elismerik, hogy jelenleg ennek a veszélye nem tűnik igazán nagynak, ám ugyanakkor az intézet anyaga rámutat arra, hogy már az is elegendő lesz a jelenlegi 3G-hálózatok gyakorlatilag teljes körű megbénításához, ha csupán a felhasználók negyven százaléka néz naponta nyolc percig mobil készülékén televíziót vagy videót. A helyzetet jól jellemzi, hogy az első mobil tv-szolgáltatást Dél-Koreában vezették be, ám hiába volt olcsó, mégsem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és túlterhelte a hálózatot.

Tény, hogy jelenleg a 3G-hálózatok képességei még egyáltalán nincsenek kihasználva, éppen ezért a mobil szolgáltatók nagyon vonzó árakon tudják kínálni a mobil video- és tv-szolgáltatásokat. Számos mobil szolgáltató ingyen is kipróbálhatóvá teszi az új funkciókat: mind a T-Mobile-nál, mind a Pannon GSM-nél az év végéig térítésmentes a szolgáltatás. Azonban a 3G-készülékek elterjedésével és azáltal, hogy az ilyen szolgáltatások elfogadottá válnak hamarosan kiapadhatnak a mobil szolgáltatók 3G-hálózatainak adatátviteli képességei.

"A legnagyobb problémát az okozza, hogy miként lehet elérni azt, hogy egyszerre legyen vonzó a felhasználó és gazdaságos a mobil szolgáltató számára a szolgáltatás anélkül, hogy veszélybe kerülne a 3G-hálózat működőképessége. Ráadásul megkérdőjelezhető az is, hogy kifizetődnek-e a mobil videó- és TV-szolgáltatások a mobil szolgáltatók számára. Egy kétórás, jó minőségű film, 384 kbit/s-os adatátviteli sebesség mellett 300 MB helyet igényel. Ahhoz, hogy ez a szolgáltatónak is megérje, a jelenlegi árakon legalább 300 dollárt kellene elkérnie az előfizetőtől. Kérdés: ennyi pénzt azonban kiadna-e bárki is egy, a mobiltelefonon megnézhető filmért" - nyilatkozta Alastair Brydon, a felmérés egyik készítője.

Brydon szerint a megoldást a 3 percesnél nem hosszabb időtartamú videoklipek jelenthetik. A szakember úgy véli, a 3G továbbfejlesztéseként számon tartott HSDPA (Highspeed Downlink Packed Access) ugyan negyedére csökkentheti majd a költségeket, ám még így sem tenné lehetővé a széleskörű mobil tévézést és videózást. "Az UMTS képességei még messze nincsenek kihasználva. Ugyan előfordulhat, hogy ha egyszerre túl sok felhasználó csatlakozik egy szolgáltatáshoz, akkor egy-egy cella átmenetileg túlterheltté válik, ám mégsem tartom elképzelhetőnek, hogy a következő években ez a jelenség állandósulna" - nyilatkozta Rene Bresgen, a német T-Mobile távközlési konszern szóvivője. A cég jelenleg is teszteli a mobil video- és tv-szolgáltatásokat, amelyek még ingyen igénybe vehetők.


Az ügyben megkérdeztük Tüdős Andrást, a T-Online Magyarország informatikai igazgatóját, aki elmondta: "a videó streaming minden esetben jelentős terhelést jelent a hálózatokon, különösen a unicast esetekben, amikor minden előfizetőt egy egyedi videostream szolgál ki. Az IP multicasting képesség (egy jelfolyam eljuttatása sok felhasználóhoz egyszerre) a vezetékes hálózatokon kötelezőnek számít az IPTV broadcast tevékenységhez. Tudomásom szerint a mobil hálózatokon is többféle megoldás létezik a multicast megvalósítására, de nincs információm a hazai bevezetésükről. Természetesen a terhelés a felhasználói szokások alakulásán múlik majd, a 2.5G hálózatokon jelenleg a gátat az adatforgalmi költségek jelentik. A 3G hálózatokon még nem ismert a várható hazai árszint".

Tüdős András közlése szerint a vezetékes hálózati fejlesztéseknél napirenden van a multicast bevezetése az IP-alapú műsorszóráshoz és folyamatos az áttérés a nagyobb kapacitású és kedvezőbb árszintű Ethernet alapú aggregációs és gerinchálózatra. "Véleményem szerint három szegmense van az interaktív videoszolgáltatásoknak: tv-alapon (IPTV, DVB-x), számítógépen (internet streaming), mobilon (3G video). Ezek markánsan különböznek tartalmilag és technológiailag is, mindhármuknak megvan a helye a piacon. Ugyanakkor azt megbecsülni nehéz lenne, hogy milyen mértékben van felhasználói igény a kisfelbontású, relatív költséges mobil video streamekre. Szerintem a siker jelentős mértékben a mobilra optimalizált on-demand tartalmak (pl. hírek, sportösszefoglalók, közlekedés, erotika stb.) kínálatán múlik majd és nem a hagyományos tv-csatornák lineáris továbbításán."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vincuska #7
    a kaputelefont is csak a raeros elektromuszereszek vezettek be otthon, hogy a lakotelepen lepillantsanak - ki van az ajtoban.
    webkamera sem terjedt el annyira mint amennyire anno szamitottak.

    lehet hogy az emberek nem akarjak latni egymast koran reggel amikor a net ele ulnek?
    azert jobb a IM, SMS, mail. irsz es majd valaszolsz. itt meg ucsorogsz a telefon elott szaras kozben es nezed a masikat?
    oszinten? hianyzik ez neked?

    ez csak egy technologia, amirol el akarjak hitetni a telekom cegek hogy 'kell'.
    de nem kell! ok hasznalni akarjak a miting roomjaikban, es velunk akarjak kifizettetni...

    meglatod ;-)
  • vax #6
    vonaton, buszon, ha nem te vagy vezető. :)
  • Munch #5
    Ez mi a jó francnak?
    -Vezetés közbe videotelefon? Minek.
    -WC-n videotelefon? Minek.
    -Uccán videotelefon? Minek.
    -videotelefon? Minek.

    Efféle ökörködésre ott a webkamera.
    Ezt a videojofonos hülyeséget is csak a plázacicák fogják használni.
  • sonance #4
    Nagyon jó ötlet, tényleg, nagyon kell ez az embereknek :) Ennélkül nem élet az élet. Mellesleg a T-mobilos reklámban a telefonok képernyőjén megjelenő kép kristálytiszta. Ez a valóságban folyós, nyálkás szakadozó és színtelen videót jelent. Akinek kell, az meg is érdemli :)
  • akyyy #3
    pannonál egyáltalán nem lehet elérni! ha valahog ylehet is, valaki monjda meg hogy, mert én nemtom!!!

    másrészt meg a Tcomnak egy szavát se hiszem el!
  • Mpxplay #2
    Magyarán arról szól a cikk, hogy az ingyenes DVB-T helyett hogyan legyen jó kis fizetős digi TV adás annélkül, hogy ez a mobil szolgáltatót túlságosan megterhelné... :))
    Multicasttól vélhetően azért is tartanak, mert azt akkor esetleg ingyen is meg tudná valaki csapolni...
  • shabba #1
    Jó kis cikk, bár nem mindig közérthetően fogalmaz(sok az IT szakkifejezés, hozzá nem értőnek ez sok(k) :D).

    De azért a lényegi üzenetet talán sikerül eljuttatni a hozzá nem értő tömegekhez. Sokan hiszik azt(ez fórumokban leírt hsz.-ekben gyakran visszaköszön) hogy majd a mobil és a 3G hozza el a megváltást és az "ADSL" halálát. Annyiszor olvastunk már ilyet hogy ihaj, meg ugyanezt a WiMax-ról meg a BPL-ről. :) Persze az osztott erőforrások korláta és ára sosem világos az 1xű netező számára, lásd szintén fórumokból: "én azt kifizettem miért ne használhatnám a nap 24h-ban a hálózatnak ezt bírnia kell". Jah persze. :)