SG.hu·

Hódítanak a fotorealisztikus 3D-s térképek

A belga-holland Tele Atlas cég bemutatta az Advanced City Models nevű fotorealisztikus 3D-s atlaszait. Az új digitális térképek a hagyományos társaikhoz képest jóval valósághűbb megjelenítést tesznek lehetővé nemcsak az autófedélzeti és hordozható navigációs készülékeken, de akár a mobiltelefonokon is.

Azáltal, hogy a megjelenített virtuális környezet élethű és jobban hasonlít a valódira, a turisták és az utazók pontosabban és könnyebben tudnak tájékozódni. Az első negyven - többek között Genf, Gent, Helsinki, Rostock és Salzburg belvárosáról készült - Advanced City Model idén júniustól lesz elérhető és mindegyik egy-egy nagyobb európai település belvárosát jeleníti meg.



"Elsősorban olyan városokra koncentráltunk, amelyekről eddig nem készült 3D-s térképünk" - jelentette ki Rik Temmink, a Tele Atlas termékmenedzselési alelnöke. Bill Henry, a Tele Atlas vezérigazgatója elmondta, hogy a rendkívül részletes digitális várostérképeket azért fejlesztették ki, hogy még vonzóbbá tegyék a felhasználók számára a navigációs készülékek és szolgáltatások használatát. Az új Advanced City Modellek részletességére jellemző, hogy az egyes belvárosok esetében nemcsak a városrészek, hanem az épületek is azonnal felismerhetők, így könnyítve meg a tájékozódást.

"A mostani legkisebb digitális térképünk 20, a legnagyobb pedig 60 négyzetkilométernyi területet mutat be" - nyilatkozta Temmink. Az új fajta digitális térképek a belga-holland cég és a norvég Blom geoinformációs vállalat együttműködésében készülnek. Temmink közölte, hogy a Blomtól nagyszerű alapanyagokat kapnak, így nekik már csak a második szakaszra kell koncentrálniuk, ami az atlaszok integrációját jelenti. A tervek között szerepel, hogy negyedévenként jelennek majd meg a további városokról készülő 3D-s atlaszok. A következő csoportban kap helyet a párizsi és a londoni Advanced City Model. A cég 2010-re már több száz, például ázsiai, óceániai és észak-amerikai városokról készülő fotorealisztikus 3D-s atlaszt akar piacra dobni.

A Tele Atlas adatait használják jelenleg a Sony PSP konzoljához készült navigációs szoftverekhez és a Google Maps szolgáltatáshoz is. Egy digitális térkép elkészítése egyébként rendkívül hosszadalmas és fárasztó munka. A felmérők csigatempóban róják az utakat és a fáradozásaik végeredménye csak hetek vagy hónapok múlva látható.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kvp2009. 05. 23.. 21:56||#11
"Az én házamat ne is ismerje fel senki légi felvételen.."

Eddig is felismerheto volt. Pl. arrol a hazrol ahol felnottem a legkorabbi megmaradt felvetelt egy amerikai bombazotiszt keszitette, amikor kioldotta a nyugati palyaudvarnak szant bombakat. A foto olyan jo minosegu, hogy sikerult megtalalni rajta a hazat, sot meg mellette azt is amit a kerdeses bomba vegul a palyaudvar helyett eltalalt.

A fenti 3d terkep pedig a magyar nav&go 3d-s modjanak tovabbfejlesztett valtozata. A google is hasonlot keszit, csak ok sokkal kevesebb adatot jelenitenek meg. (nem lehet az utcaszintrol felemelkedni, csak 2d nezetben)
© Tetsuo2009. 05. 23.. 20:16||#10
Ez a szolgaltatas kulonben is jobb inosegu (hasznosabb) mint a google fele
© Tetsuo2009. 05. 23.. 20:16||#9
Inkabb a belgak, mint az amcsik..
© Ferrer2009. 05. 23.. 17:52||#8
Az én házamat ne is ismerje fel senki légi felvételen..
© tenkenorman2009. 05. 23.. 17:00||#7
Vágjatok fejbe!!! Esküszöm ezt nem hiszem el... Csináltak maguknak egy kis elõ kampányt, hogy biztosan üssön a kis "találmányuk"... Nagyon jól tudták hogy mit fognak kijelenteni, bemutatni két nap múlva és képesek voltak belekötni a GOOGLE Street View-ba, ami ráadásul szépen ki is van cenzúrázva...
mondjuk, Japánban vagy Kínában már eddig is pampogtak.
© Darth Sith2009. 05. 23.. 16:11||#6
Azért nem pampognak MÉG, mert még nem kapott elég nagy hype-t ez a program. Hidd el, ugyanúgy fognak itt is balhézni a semmiért. <#kocsog>ök.
© B0nFire2009. 05. 23.. 14:40||#5
"Az új Advanced City Modellek részletességére jellemzõ, hogy az egyes belvárosok esetében nemcsak a városrészek, hanem az épületek is azonnal felismerhetõk..." - Mi van??? <#wow1> Most nem baj, hogy az épületek felismerhetõek a digitális képen, a Google StreetViewban igen??? Most miért nem pampognak a németek? Tán csak nem vándorolt a képviselõik zsebébe (áááá, dehogy, "némettisztaságitörvény") egy kis kenõpénz???
© Lost Lont2009. 05. 23.. 13:06||#4
Ez már fotorealisztikusabb kép, nem úgy, mint az elõzõek, amik ki lettek vágva, a hozzászólásommal együtt. (Azt nem néztem korábban, hogy a pressetext.de-s lapon milyen kép volt, vajon ott is most frissítették-e erre.)
© Desiderata2009. 05. 23.. 12:29||#3
jó lenne kiimportálni és FPS játkhoz mapot csinálni ilyen alapján
© KillerBee2009. 05. 23.. 02:16||#2
Jaj, csak nehogy fel lehessen ismerni rajtuk a házakat, mert akkor megint jönnek az idióta adatvédõk.