Zuhan a 3D-s nyomtatók ára

A 3D-s "nyomtatás" eddig csak az iparban, a fejlesztéseknél és különféle kísérleteknél létezett, és a köznapi emberek előtt teljesen ismeretlen volt. A közeljövőben ez változhat.

A technikai fejlettség mai színvonalát ismerve az ember egy-egy újdonság hallatán már szinte meg sem lepődik, hanem azt mondja hogy "hát igen, ma már minden lehetséges" - vagy valami hasonlót. Azonban az a tény, hogy nemsokára valószínűleg elérhető áron lehet majd otthoni 3D nyomtatókat kapni mégis olyan, mintha egy sci-fi regényt olvasnánk. Pedig a dolog realitás, hasonló rendszerek az iparban ugyanis már egy évtizede léteznek.


A dolog lényege, hogy egy létező tárgyat egy szerkezet letapogat, majd valamilyen anyagból elkészíti a pontos másolatát. Ez az eljárás nagyon hasznos az üzemekben mondjuk a sorozatgyártás előtti modellezésre, és még számtalan esetben használják. Az ilyen "nyomtatók" azonban eddig körülbelül 100 ezer dollárba kerültek, az elmúlt néhány évben viszont áruk lement 15 ezer dollár környékére, szakértők szerint pedig egy-két év múlva pedig 1-2 ezer dolláros vételáron lesznek kaphatóak.

Ez év második felében például a kaliforniai IdeaLab cég Desktop Factory elnevezésű szerkezete 4995 dollárért kapható lesz,. Bill Gross, a cég elnöke a New York Times-nak adott interjújában elmondta, hogy a termék vételára négy éven belül lemehet 1000 dollárra is: "Ezzel kapcsolatban az a legizgalmasabb tény, hogy a gyártás darabonkénti anyagköltsége csupán 300 dollár".


Az ilyen "nyomtatók" működési elve tulajdonképpen megegyezik a lapnyomtatókéval. A különbség annyi, hogy egy ilyen szerkezet tinta helyett nagyon apró megolvasztott műanyagszemcséket használ, valamint nem csak egy réteget hord fel, hanem a szükséges formának megfelelően több réteget egymás fölé addig, amíg a kívánt alakzat létre nem jön. Az egymásra hordott megolvadt műanyagszemcsék végül kihűlnek és megkeményednek.

Az ember fantáziája a mai lehetőségeket ismerve azonnal elkezd szárnyalni: egy 3D szkenner segítségével bármilyen tárgyat digitalizálni lehetne, a számítógépes állományokat el lehetne küldeni egymásnak email-en keresztül. Egy 3D nyomtató birtokában bizonyos tárgyakról vagy alkatrészekről biztonsági másolatot lehetne készíteni. Ha a tárgy tönkremegy vagy eltörik, nyomtatunk egy másikat - ennek a technikának a kihasználásában csak a fantázia szabhat határt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gladiator #63
    Jeee... végre nem kell majd megvennünk a 18. étkészletet, mert elveszett a kiskanál az előzőből. Ez a műanyag mennyire strapabíró? Festék mennyire marad meg rajta?
  • Dingis Vangos #62
    Eza 300$-os ár nem tudom mire vonatkozhat. Az biztos, hogy a tárgy méretétől is függ az ár.
    Azt tudom, hogy pl. a ZPrinter 450 nyomtatónál az anyagköltség függ a tárgy térfogatától és felületétől. De a tartozék szoftver pontosan kiszámítja az anyagfelhasználást. 1 cm3 kb. 1,5 $.
  • Dingis Vangos #61
    Ebben a cikkben bemutatott Z Corp. nyomtatók egymás fölé helyezett porrétegekre nyomtatnak ragasztóanyagot, úgy mint egy inkjet nyomtató. A por egyben támasztékul is szolgál, nem kell külön - később levágandó és kidobandó - támaszokat készíteni. Ha jól tervezik a makettet a fel nem használt por visszaforgatható, mivel nem kerül rá ragasztó.
  • calibra93 #60
    Ez a dolog egy hatalmas előrelépés lesz,mert a lehetőségek száma végtelen !!!
  • bandypappa #59
    Jó a szó tesó, a komment is ott van. Én nyomtatnék egy nyomtatót, vagy többet és eladom nektek :)
  • AranyKéz #58
    A picsába, már megint kifogyott az uránium patron.
  • kisb92 #57
    Wow! Olcsóbban, kiforrotabban nagy lehetőségek vannak benne!
  • djw #56
    Uhum... startrek? :)

    vagy majd jönnek a japánok, adnak MI csippet, beletoljuk egy letöltött és kinyomtatott robokutyba és máris jöhet az "I robot" meg a 200 éves ember :) majd jól eladjuk a májunk meg az egyéb belsőket a feketepiacon aztán nyomtatunk egyet magunknak... vagy már akkor egyből azt adjuk el, amit kinyomtattunk...?

    Lesz belőle színes is? meg lézer is? és fotónyomtató fotóműanyagra? :) meg majd jön egy IKEA szerű cég és... ja... mekkora lesz egy ilyen masina? már csak hogy mégis ki lehet vele nyomtatni egy széket vagy inkább vegyek az ikeában? :)
  • JTBM #55
    Szerintem ahogy elterjed, a netről lehet majd letölteni jó dolgokat.

    Ha más anyag kell, akkor pedig öntömintát nyomtat az ember és kiönti egy házi kittel pl. szénszálas műgyantás anyaggal, ami szuper könnyű és szuper erős.

    A letört kis műanyag bizbaszokat azonnal lehet majd pótolni...
  • Tyberius #54
    A dolog tényleg zseniális... kb. akkora változást hozhat az életünkben, mint a házi nyomtatók az írógéphez képest, vagy még nagyobbat. Modellezők, formatervezők, mérnökök, egyéb alkotó népségek úgy fogják imádni, mint a Messiást. :) De nekem is kelleni fog, emiatt érdemes lesz megtanulni 3d-ben tervezni.
    Amúgy dolgoztam már hasonló célú géppel, mondjuk az jóval korlátozottabb volt ezeknél, hungarocell-tömbből vágott ki egyszerű formákat. Ettől függetlenül nagyszerű érzés volt, hogy megrajzolok valamit, a gép meg legyártja. Nagyon várom már, hogy mikor engedhetek meg magamnak egy ilyen nyomtatót :)