SG.hu·

Egyre több energiát fogyasztanak az internetezők

Jelenleg körülbelül 1,5 milliárd ember internetezik rendszeresen. Ahogy emelkedik a felhasználók száma, úgy nő az elhasznált energia mennyisége is.

Számítások szerint évente 10 százalékkal nő az internetezés által elfogyasztott energia mennyisége. A jelenség egyre komolyabb problémát okoz, azonban nem elsősorban az energiaiparnak, sokkal inkább a népszerű oldalaknak és szolgáltatásoknak. A YouTube, a Facebook, a MySpace és más sok látogatót vonzó portálok energiaköltségei ugyanis folyamatosan nőnek, ezzel párhuzamosan azonban nem emelkednek a bevételeik, például a reklámokból befolyó összegek.

"Több adatfeldolgozó központra és több szerverre van szükségünk. De minden további szerver egyúttal nagyobb fogyasztást is jelent és minden watt többe kerül, mint korábban" - jelentette ki nem véletlenül Subodh Bapat, a Sun Microsystems alelnöke. A téma már 2007-ben is felmerült és először akkor használták az internetre - némileg túlzó módon - a klímagyilkos jelzőt. Azonban néhány évvel ezelőtt a növekedés még kezelhető mértékű volt, így a költségeket is kordában lehetett tartani.

Megoszlanak ugyanakkor a vélemények arról, hogy valójában mennyi energiát is köt le a világháló működése. Richard Brown, a Lawrence Berkeley National Lab kutatója például úgy vélte, hogy ez egy jól őrzött titok. "A Google alighanem a legjobb példa. Ők ezt a kérdést üzleti titokként kezelik, ahogy azt is, hogy hány adatfeldolgozó központjuk van, azok mekkora területűek és hogy hány szerverük van" - mondta Brown.

A szakember tanulmányából azonban kiderült, hogy 2006-ban csak az Egyesült Államokban működő számítógépközpontok üzemeltetése 61 milliárd kWh-t emésztett fel. Ez az árammennyiség két hónapra elegendő lenne egész Nagy-Britannia számára, viszont csak az USA éves áramfogyasztásának 1,5 százalékát teszi ki. A szakember hozzátette, hogy a helyzeten sajnos a technikai újítások sem tudnak változtatni és idén a számítógépközpontok fogyasztása elérheti a több mint 80 milliárd KWh-t.

Azt Urs Hölzle, a Google egyik vezetője is elismerte, hogy az energiaszámláik nagyobbak lesznek, de ugyanakkor szerinte nem kell pánikba esni. Az internetezés ugyanúgy hozzátartozik a mindennapjainkhoz, mint a tévézés vagy az autóvezetés. S ennek is meg kell fizetni az árát. A kérdés csak az, hogy ez az ár később nem lesz-e túl magas...

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kerub2009. 05. 05.. 14:00||#25
Plusz a csövesek is kapnának munkát. Komplett szobabicikli, energia farmot lehetne létrehozni<#alien>

Upsz... ez már kicsit Matrixos <#kuss><#banplz><#circling>
© Kerub2009. 05. 05.. 13:56||#24
Úgy gondolom, hogy nem kell ezen kiakadni. Van egy probléma amire már ma is rengeteg megoldás létezik. Egyszerûen csak élni kéne vele.
Szereljenek napelemeket az adatbázisok tetejére és szélerõmûveket. A szerverek hõjét hasznosítsák újra (erre itt is elhangzott pár elég jó megoldás)... és így tovább. Olcsóbb, környezetbarát megoldások. Így a sem a Youtubenak, Myspacenak, Googlenak nem kéne panaszkodnia mivel az energiát nem drága fosszilis forrásból biztosítják így nem lenne gond az hogy lassabban növekednek az energia áraknál.

Az energia elõállító iparnak az a feladata, hogy elõállítsa a fenti javak elkészítéséhez és használatához szükséges energiát.


Ez a felfogás szerintem elavult, mivel egyértelmûvé vált, hogy az energia termelés eddigi formái visszafordíthatatlan károkat okoznak az a Föld ökoszisztémájában, így változtatnunk kell ha szeretnénk még egy darabig élvezni a Földet. Ezt a változást szerintem mindenkinek egyénileg vagy kis közösségekben kéne elkezdenie saját energiatermelõ állomássokkal. Ezekre már most rengeteg lehetõség van, ráadásul kifizetõdõ <#eljen>
Ehhez nem kell greenbuzivá válni, csak tudatosabban élni és készülni a jövõre<#vigyor4>
© Rexhawk2009. 05. 05.. 12:56||#23
te idióta, minek hozol létre 120 ezer alreget?! (aki nem tudná õ:hottold, gettoharcos2, vajon kiki, arrakistor...)
© Justil2009. 05. 05.. 12:47||#22
szép is az elmélete ennek a cloud computingos platformnak, csak kár hogy az egész még jobban a hatalom kezére játssza a felhasználót...
© TeDDyRuSh2009. 05. 05.. 09:21||#21
Halgatyó, de azért te is érzed a probléma lényegét ugye? Van egy iparág (nevezzük így az internet fenntartásából élõket), akiknek 10%-al többe kerül valaminek az üzemeltetése. Lefordítva: halgatyó fizetése minden évben 10%-al csökken, hivatkozva, hogy a munkádhoz több energia kell.

1. Vagy te spórolod meg valahogy a melón azt a 10%-ot,
2. Vagy olcsóbban veszed az energiát.

Nekem van egy olyan érzésem, hogy ilyen fejlõdés mellett, sokkal nehezebben lehetne megoldani a spórolást. Ha belegondolok, hogy kb 6 évvel ezelõtt, még örültem hogy a UPC 512/128-as netet adott 13 ezerért, most 8100HUF-ért ad 25M/3M netet hûség nélkül. És ezt a sebességet rendesen ki is szolgálják a szolgáltatók, üzemeltetõk, reklámozók. És hol a vége?

Most vannak olyan törekvések, hogy mindenkinek a "PC"-je, valahol egy szerveren legyen és a nagy sávszélt kihasználva te csak egy billentyûzet és monitor elõtt dolgozz otthon. A bonyolult mûveleteket szuperszámítógépek fogják végezni valahol messze, te csak az eredményt fogod nézni az otthonodban. Ezért sokkal olcsóbb lesz a PC-d fenntartása egy lakásban és bárhonnan hozzáférhetsz a te saját gépedhez a világon. Persze ezeknek a szervereknek az energia igénye egy másik dolog.
© Don Kanyar2009. 05. 05.. 01:58||#20
Kérünk Téged büntess meg minket !
Kérünk Téged büntess még minket !
Kérünk Téged büntesd meg mindet !
Kérünk Téged szüntess be mindent!
Kérünk Téged tüntess el mindent !
Ámen !
© HUNRusty2009. 05. 05.. 01:34||#19
nem spamelni kellene, hanem 1 hszben osszeszedetten, atgondoltan leirni a velemenyed normalis stilusban, kiabalasok nelkul.

egyebkent elgondolkodtato a gerincrouterek fogyasztasa is 😊 csak emliteskeppen a cisconak van 16kWos routere, bar ennek mar a sebessege 92Tbit/s
© halgatyó2009. 05. 05.. 00:19||#18
Nem megbántani, hanem elgondolkodtatni akartam. Akinek nem inge...
© halgatyó2009. 05. 05.. 00:17||#17
Természetesen nem szeretném a felesleges pazarlást védeni.
Én a fagyasztószekrényemet õsszel kivittem a szabad levegõre (az erkély alá), hogy ne fogyasszon (és kopjon) feleslegesen. Most a hétvégén vissza kell vinni a pincébe, mert megjavul az idõ. A ruháimat addig hordom, amíg el nem kopnak, divat szempont miatt a kukába dobni valamit az pocsékolás.

Vannak azonban helyzetek, amikor nem helyes lemondani a civilizáció nyújtotta elõnyökrõl. Nem fogok kézzel mosni a patakban csak azért, mert a 2 milliárd mosógép összesitett fogyasztása...húúúú húúúú...
© halgatyó2009. 05. 05.. 00:09||#16
Az internet éppúgy hozzátartozik az életünkhöz, mint a mosógép, a melegvízben fürdés, a télen fûtött lakás, a közlekedési gépek által biztosított mozgási és szállítási szabadság ill. lehetõségek vagy a tévé nevû agyzsugorító eszköz, mobiltelefon (az is fogyaszt), hûtõ és fagyasztószekrény, télikabát és még sorolhatnám.

Az energia elõállító iparnak az a feladata, hogy elõállítsa a fenti javak elkészítéséhez és használatához szükséges energiát.
Ezek a javak nagyon sok embernek jelentenek leírhatatlan életminõséget.
Ha varázslóvá válnék és bele tudnék bújni mások egyéniségébe, szívesen átélném azt a rengeteg örömöt, amit egyenként az egyes emberek kapnak... kitelne belõle néhány milliárd évnyi élvezet

Energia pedig van. Ha nem olaj, akkor más. NEM SOPÁNKODNI KELLENE AZ EMBERISÉG KÉRETLEN, DE ANNÁL AGRESSZÍVEBB VÉLEMÉNYFORMÁLÓINAK, HANEM ELÕREMUTATNI.